Neményi László

Nyomtatóbarát változat

Lovas István sajátos és karakteres alakja a honi kormánypárti újságírásnak. Önmagát is zavarba ejtő módon termékeny, talán ezért is használ ennyi álnevet. A Pesti Hírlapban Báder Katalinként terjedelmes cikkekben ostorozza a kormánytábor minden rendű és rangú ellenfelét, Karcsai Istvánként nagyszabású interjúkat készít (ellenségeset Demszky Gáborral, harcostársit Csúcs Lászlóval), de alighanem ő volt „X” is, annak a sokat markoló nemzetstratégiai írásnak a szerzője, amely a kelet-ázsiai tekintélyelvű rendszereket jelenítette meg a magyar út kívánatos céljaként.

Teória és Peoria

De Lovas nemcsak a Pesti Hírlap legtermékenyebb, hanem legműveltebb szerzője is. Mohó (újság)olvasó, több nyelven is. Ha nem is tud mindent, de majdnem mindenről hallott – legalábbis harangozni. S nemcsak többet tud, mint „keresztény nemzeti” kollégái, hanem radikálisan mást is. Ő nem Szabó Dezsőre, Németh Lászlóra vagy a keresztény kurzus nagyjaira hivatkozik, számára William F. Buckley, George F. Will, Norman Podhoretz – az amerikai (neo)konzervativizmus fontos alakjai – a kályha. Primer és élményszerű ismeretekkel rendelkezik az elmúlt egy-másfél évtized amerikai ideológiai és politikai vitáiról, írásaiból kiviláglik, hogy evidenciaélménye nem akkor van, ha amerikai jelenségeket magyarra fordít, hanem akkor, ha magyar jelenségeket amerikai kategóriákba gyömöszöl: számára nem Peoria az amerikai Piripócs, hanem Piripócs a magyar Peoria.

Lovast sajátos látásmódja – horribile dictu: életrajzából adódó kozmopolitizmusa – akár érdekes és érdemes publicistává is tehetné. Minthogy azonban zsigerei megsemmisítő diadalt arattak értelme fölött, csak mindenre képes, mindenre hajlandó kormánypárti propagandista lett belőle. Lovas sem nem konzervatív, sem nem jobboldali publicista. Nem egy eszmerendszer mellett vagy ellen érvel, és nem is egy eszmerendszer szellemében ítéli meg a mindennapi politikai történéseket: válogatás nélkül mindent megvéd, amit a kormánytábor tesz vagy hangoztat, és minden ellen ágál –pontosabban minden ellen uszít –, ami „liberálbolsevik” ellenzéki körökben elhangzik vagy megtörténik. S mindeközben úgy tesz – talán maga is elhiszi –, hogy a hatvanas–hetvenes években a liberálisok és a neokonzervatívok között Amerikában lezajlott valóban nagy jelentőségű ideológiai csatákat harcolja újra. Az eredmény egyszerre szomorú és komikus: Lovas „újságírói munkássága” minden igyekezete, minden kacskaringós rabulisztikája ellenére is szinte gyermeteg módon inkonzisztens, elképesztő önellentmondásokkal van tele.

Transz – balansz

Ezt példázza a Pesti Hírlap március 25-i számában Báder Katalinként jegyzett A Második Alapítvány létezik című cikke is. Itt azt tanácsolja a magyar „neokonzervatívoknak”, hogy a „liberális eszmék egyoldalú finanszírozásá”-ban és a „gyűlöletben tobzódó, jobboldali másság elleni intoleranciá”-ban bűnös Soros-alapítványt ellensúlyozandó, forduljanak a nagy amerikai konzervatív alapítványokhoz: az American Enterprise Institutehoz, a Heritage Foundationhöz vagy akár Coors sörgyároshoz, „aki boldogan ad mindenre nagy összeget, ami nem kommunista és nem liberális”. E cikk alá van tördelve egy rövidebb Mint ismeretes… című írás B. K. szignóval. Ebben B. K. az American Civil Liberties Union (ACLU) évi jelentését ajánlja azon illetékesek (és persze a Pesti Hírlap olvasói) figyelmébe, akik szerinte helyesen tennék, ha viszonossági alapon az amerikaiak orra alá dörgölnék a jelentésben felsorolt emberi jogi sérelmeket. Az Amerikát jól ismerő Lovasnak tudnia kell: az ókonzervatív Heritage Foundationnek nem az a leghőbb vágya, hogy olyan külföldi politikai irányzatokat támogasson, amelyek Amerika lejáratására törekszenek a radikálliberális ACLU kiadványai alapján.

Lovas ténymegállapításai is aszerint változnak, hogy mit állít az, akibe beleköt. Ha Barabás Tamás (Népszava) egy cikkében amiatt értetlenkedik, hogy a Hunniát a szólásszabadságra való hivatkozással felmentették a közösség elleni izgatás vádja alól, akkor Lovas azt állítja, hogy az angolszász országokban nincs számottevő rasszizmus, és éppen azért nincs, mert Ausztriával, Németországgal és Franciaországgal ellentétben nem korlátozzák a szólásszabadságot. „Minden jobb könyvesboltban” akár Hitler Mein Kampfját is meg lehet venni (Válasz John Smithnek, PH, 1993. október 19.). Két és fél hónapnyi kutatás után aztán Lovas arra jut, hogy Amerikában mégiscsak rendkívül számottevő az antiszemitizmus, és egész oldalas cikket szentel a témának. Az apropó: Füzes Oszkár azt állította a Népszabadságban, hogy Amerikában nincs antiszemitizmus. (A Népszabadság és az amerikai antiszemitizmus, 1994. január 6.)

A félig Voltaire

Ha az antiszemiták jogait, a szélsőjobboldali eszmék terjeszthetőségét kell védelmezni, Lovas, mint látjuk, a szólásszabadság lángpallosos őre. Nehéz elhinni e póz őszinteségét egy olyan újságíró esetében, aki az „antiindividualista, autoriter értékekre épülő (ezek közé tartozik a cenzúra is) kelet-ázsiai rezsimek utánzására buzdít. Csak félig Voltaire ő: igaz, kiáll a gyomorforgató eszmék terjeszthetősége védelmében, de nem veti meg őket. Lovas lépten-nyomon a demokrácia szabályainak megsértésével vádol mindenkit, aki nem veszett kormánypárti (Hankiss „televíziós regnálása a cenzúrázás és a politikai kirúgások haynaui korszaka volt” – írja például „Bolgár György könyve a New York Times-ról” című, január 3-án megjelent cikkében). Eközben ugyanilyen gyakran érzékelteti, hogy nem sokra tartja a demokráciát. Kinek kell a demokrácia? című cikkében (1993. december 2.) például élvezettel idézi a „neokonfuciánusok” vélekedését: „…a korlátlan individualizmus és a demokrácia okozták Amerika gazdasági és társadalmi problémáit. …a Nyugat sokra tartott demokráciája emésztőgödörré vált, amelyet a legkülönfélébb érdekcsoportok aknáznak alá.”

Pesti News

Igaz, e cikkét Lovas egy Newsweekben megjelent anyag alapján írta. Szerinte az erre való hivatkozás elég ahhoz, hogy „kihúzza a támadás méregfogát”, azét a támadásét, ami e cikkért „a Társaság” részéről érheti. Pedig jelentős különbség van a Newsweek-anyag és Lovas cikke között. A Newsweek ismertet és leír: egy olyan rendszert, amely a kommunizmus bukása után egyedül jelent(het) kihívást a liberális demokrácia számára. Bill Powell, a Newsweek-cikk szerzője egy szóval sem javasolja az amerikai alkotmány eltörlését, a konfuciánus értékek kötelezővé tételét. Lovas ezzel szemben propagál: „Alig néhány hónappal a magyarországi választások előtt végre férfiasan szembe kellene nézni azzal, hogy mit kínál a nyugati út, mit kínál a kelet-ázsiai út, és mit kínál Horn.”

Hát körülbelül ennyi a különbség Lovas és Bill Powell, valamint a Pesti Hírlap és egy demokrácia iránt elkötelezett sajtóműhely között.

• Belföld