Kőszeg Ferenc, Neményi László

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Elkerülhetetlen volt a rádió megszűnése?

Ez részben pénzkérdés volt. Amikor Amerikában a NASA-tól, az amerikai hadiipar különböző ágaiból, a diplomáciai szolgálatból, az állami hivatalokból ezreket bocsátottak el egyetlen tollvonással, akkor világos volt, hogy ezt a Szabad Európa Rádió mint költségvetési intézmény szintén nem fogja megúszni. Másrészt, noha állandóan hangsúlyozzák, hogy költségvetési döntésről volt szó, természetesen van benne politikum is. Mégpedig az, hogy Amerika nagyon tudatosan vissza kíván húzódni ebből a térségből, azt gondolja, hogy segítsenek most már a nyugat-európaiak, ha van még segítségre szükség. Ez a dolognak az egyik része. A másik része az, hogy a Szabad Európa Rádió az eredeti célkitűzését betöltötte: Magyarországon demokrácia van. Még büszkék is lehetünk arra, hogy a magyarországi helyzetet ítélik a legstabilabbnak a térségben, hiszen ez az egyik oka annak, hogy teljesen csak a Szabad Európa Rádió magyar osztályát szüntették meg. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy a Szabad Európa Rádiónak még lett volna szerepe a tájékoztatásban. A sors különös fintora, hogy szinte napra akkor húzta le a rolót a Szabad Európa Rádió, amikor kiéleződött a helyzet, a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban. Amíg voltunk, különösen amíg napi 19 órában sugároztunk, egyfajta korrektív szerepet is betöltöttünk: nem volt érdemes, sőt kínos volt olyan híreket elhallgatni, amit mi bemondtunk. Most ez a „fenyegető veszély” megszűnt.

Aztán van egy másik tényező, amely a Szabad Európa Rádió bezárásához vezetett, s ez a médiatörvény, a frekvenciamoratórium. Van bennünk egy kis keserűség, hogy a térségben egyedül Magyarországon nem kapott a Szabad Európa Rádió sem középhullámot, sem ultrarövidhullámot. A Szabad Európa Rádió a mai formájában valószínűleg mindenképpen megszűnt volna, de ha kapunk frekvenciát, akkor a lengyelekhez és a csehekhez hasonlóan megkísérelhettük volna a kereskedelmi rádióba való átmenetet. Azt is el tudtuk volna képzelni, hogy hatpárti konszenzus jöhetett volna létre – múltbeli érdemeire való tekintettel –, és kivételt tettek volna a SZER-rel és a BBC-vel. Ez elmaradt.

Milyen volt a hallgatottság?

Nincs az utolsó évekről fölmérésünk. Bőven tíz százalék alatt volt a végén, ami a korábbi hallgatottsághoz képest alacsony. A Medián közvélemény-kutatása szerint ’89-ben 20%-os hallgatottságunk volt, ami óriási szám egy rövidhullámon sugárzó rádió esetében. De vidéken, Erdélyben és a Felvidéken még mindig nagyon nagy volt a hallgatottságunk.

Volt olyan nézet, hogy a rendszerváltás után a Szabad Európa közel került a kormánykörökhöz. Ezt látszik alátámasztani az a hír is, hogy Ribánszky esetleg pályázhatna a tévéelnökségre.

A Szabad Európa Rádió azért került közelebb az MDP-hez a rendszerváltás, a választások után, mivel előtte egyáltalán nem volt közel hozzá, tekintettel arra, hogy az MDF korábban nem létezett. A Szabad Európa Rádióról azt mondták korábban, hogy SZDSZ-es rádió. Miért? Mert elsősorban az SZDSZ-szel, pontosabban azzal a meghatározó demokratikus ellenzéki csoporttal volt személyes és direkt kapcsolatunk, amelyből az SZDSZ később kialakult. A rendszerváltás után azonban a SZER pártsemleges volt. Ez még az MSZP-hez fűződő viszonyunkra is vonatkozik.

Hadd vessem közbe, hogy ’87-ben még a népi kör kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy bármilyen közös akció a Szabad Európán keresztül kerüljön nyilvánosságra. Például a százak levele esetében kikötés volt, hogy a Szabad Európában csak akkor hangozhat el, ha már mindenki megkapta, és valamilyen más ütőn már nyilvánosságra kerül.

A népiek körének más volt a taktikája, mint az SZDSZ-nek. Ha jól látom, ők együtt kívántak működni az MSZMP reformkommunista szárnyával, mindenekelőtt Pozsgay Imrével és csoportjával. Ő pedig nehezen tudott volna elszámolni a pártjának a Szabad Európa Rádió támogatásával. Az MDF alapítóinak választaniuk kellett a Szabad Európa Rádió és a reformkommunisták között, és ők a reformkommunisták mellett döntöttek. Ez taktikai kérdés volt, amelyről van ugyan véleményem, de nem hiszem, hogy az ítélkezés feladatom lenne. Egyébként még a négyigenes népszavazás idején is az MDF a reformkommunistákkal volt az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a liberálisok voltak. Ebbe az együttműködésbe nem fért bele a Szabad Európa.

Miután azonban beindult a választási kampány, attól kezdve az MDF pontosan úgy politizált, mint a többi párt: minden médiumot igénybe vett, amely alkalmas volt a nézetei terjesztésére. Ettől kezdve az MDF pontosan olyan párt volt a Szabad Európa Rádió számára, mint az összes többi.

De nem lehet-e azt mondani, hogy a Szabad Európa Rádió személyiségei közül némelyek, különösen az idősebb generációból, erősen szimpatizáltak a népnemzeti irányzattal?

De, ezt el lehet képzelni. Viszont a másik oldalon voltak fiatalok, akikhez a liberális értékek álltak közelebb. Egy szerkesztőségben mindenkinek megvan a maga preferenciája a szíve mélyén, de ha leülsz a mikrofon elé tudósítani, akkor értéksemlegesnek kell lenned. Ha kommentárt mondasz, akkor abban benne van a saját véleményed. Én azt gondolom, hogy hosszú távon ez kiegyensúlyozott maradt. De volt az előbbi kérdésednek egy része Ribánszky Lászlóval kapcsolatban, amire még nem válaszoltam. Erről tulajdonképpen őt kellene megkérdezni, de én azt hiszem, hogy az ő nevében is mondhatom, Ribánszkyt soha egy szóval hivatalosan nem kérdezte meg sem a kormány, sem az MDF, sem a televízió, hogy hajlandó lenne-e elvállalni a televízió elnöki posztját. Az ő nevét bedobták, nem tudom, hogy ki dobta be, a sajtó felkapta, és utána egy nagyon-nagyon csúnya kampányt kezdtek Ribánszky ellen, amiben benne volt a liberális sajtó is. Nagy csalódásom volt ez.

Csak Hankiss védelmében volt ez szerinted, vagy pedig volt valami tartalmi kifogás Ribánszky ellen?

A tartalmi kifogásokból bírósági ügy lett. Ribánszky László és én pert indítottunk egy napilap ellen – nem liberális lapról van szó –, amely azzal tűnt ki az utóbbi időben, hogy a Szabad Európa Rádiót és személy szerint bennünket támadott. Az elsőfokú döntés már megvolt, helyesbítésre kötelezték őket, de még nem jogerős az ítélet.

Hogy mi motiválja a támadásokat? Igazából nem tudom. Bizonyára nagy hibát követtünk el, hogy nem ültünk le a sajtó jeles képviselőivel, miután hazajöhettünk. Persze vannak köztük olyanok, akikkel nem is ültem volna le nagyon szívesen, de vannak sokan mások, akiknek az erőlködését, a szűkös mozgástérben elért teljesítményét nagyra becsülöm. Talán szót értettünk volna egymással. De ez a beszélgetés nem történt meg. Volt és megmaradt a hazai kollégákban egyfajta averzió velünk szemben, amit Havas Henrik például egyszer úgy fogalmazott meg, hogy ő azért gyűlöl engem, merthogy én ’88. március 15-ét közvetíthettem, ő meg nem.

Tehát egyrészt neheztelnek ránk, mert mi szakmailag jobb körülmények között dolgozhattunk, másrészt pedig, gondolom, azért is, mert nekünk nem kellett megváltoztatni a véleményünket a rendszerváltás után. Sok mai újságíró volt a Kádár-rendszer szószólója. Most nekik meg kellett változtatni a véleményüket, s ez akkor is vesszőfutás volt, ha szívesen, meggyőződésből tették.

Ti annak idején hogyan értesültetek a dolgokról? Azt tudom, hogy a vége felé naponta háromszor telefonált Krassó vagy éppen én, de mi volt korábban?

Az ötvenes és a hatvanas években a fő értesülési forrásunk, akármennyire is furcsán hangzik is, a hazai sajtó és a rádió volt. Tudományos kiértékelés folyt. Kivágták az egy témáról szóló cikkeket, összehasonlították őket, nagyon-nagyon komoly tudományos munkával kiértékelték őket, és ezeknek az értékeléseknek az eredményét továbbadták nekünk. Ennek a módszernek a segítségével rengeteget meg lehetett tudni még egy monolitikus sajtóból is. Emellett állandóan jöttek menekültek, később egyre inkább turisták, ezekkel az ember találkozott. A hetvenes években gyakran előfordult, hogy eljöttek az emberek Bécsig, tíz levelet bedobtak a Szabad Európa Rádió címére, és ezeket a kutatóosztály kiértékelte. Sokszor melléfogtunk, sokszor eltaláltuk a dolgokat. Fontosak voltak még a Magyarországra járó nyugati újságírók, különösen a hatvanas évek végétől. Mielőtt eljöttek Magyarországra, a legtöbbjük eljött először hozzánk tájékozódni. S amikor befejezték a látogatásukat, akkor megint eljöttek: elmondták a saját tapasztalataikat és azt, amit hallottak. Ez a nagyon is fegyelmezettnek látszó rendszer egyáltalán nem volt olyan fegyelmezett, a gyárigazgatók rengeteg dolgot elmondtak problémáikról, gondjaikról, nehézségeikről, a tervgazdálkodás abszurdumairól. Aztán később ti voltatok a fő információs forrás. De itt hozzá kell még tennem, hogy egy mai MDF-es személyiség környezetéből – hadd ne nevezzem meg – ugyanebben az időben, a nyolcvanas években, pontosabban ’87-től, nagyon sok pártközeli dolgot tudtunk meg. Ők is azt a módszert választották, amit ti, csak nem névvel: utcáról, innen-onnan felhívtak bennünket, központi bizottsági ülések után, politikai bizottsági ülések után, és elmondták, hogy mi volt.

A Szabad Európa magyar osztálya megszűnt. Mi lesz a munkatársakkal?

A szerkesztőség tagjai március 31-éig kapják a fizetésüket. Néhányan, akik már nagyon régóta a rádiónál vannak, még tovább, június elsejéig. Aztán mindenki kap az eltöltött évek arányában végkielégítést, ami persze csak azt jelenti, hogy közvetlen kenyérgondja nincs senkinek. De március 31-e, illetve június 31-e után sokaknak lesz. Sokan nagyon nehéz helyzetbe fognak kerülni. A társaság javarészt 35-50 év közötti, tehát olyan korban van, amikor még túlságosan fiatal a nyugdíjhoz, és túlságosan öreg ahhoz, hogy valami újat kezdjen.

S neked személyesen mik a terveid?

Én a szerencsés kevesek közé tartozom. Nagyon régóta vagyok a Szabad Európa Rádiónál, 55 éves vagyok, tehát már nyugdíjjogosult. Július elseje után meg fogom kapni a fizetésem nagyon tisztességes hányadát, 75 százalékát, és ebből nagyon jól élnék akkor is, ha nem dolgoznék. De túlságosan fiatal vagyok ahhoz, hogy ne csináljak semmit, és ez nem is nagyon egyeztethető össze a vitalitásommal, a mentalitásommal. Éppen tegnap kötöttem szerződést a Századvég Kiadóval egy interjúkötetre. Még a választások előtt meg fog jelenni, Rendszerváltók címmel. Megszólal benne miniszterelnöktől az állampolgárig, a belügyminisztertől a sarki rendőrig és az elítéltig egy csomó ember. Meg akarom mutatni, hogy miként gondolkodnak azok, akik közreműködtek a rendszerváltásban, és miként azok, akiknek megváltoztatták a rendszert.

• Belföld