Mi a Demokratikus Charta? Milyen elveket mond ki, rögzít mértékadó módon?
Hadd beszéljek a saját foglalkozási, hivatásbeli illetékességem szavaival, régi példákkal.
Nincs még egy éve sem, hogy egy rádióműsor felvételénél hárman ültünk együtt a stúdióban: egy idősebb, tekintélyes rabbi, az Alkotmánybíróság egyik kitűnő bírája, és én – a történész. A műsor a tízparancsolatról szólt. A műsorvezető a hosszú felvétel legvégén, mindhármunk számára váratlanul, föltett egy kérdést. Ha ilyen jelentősége van a tízparancsolatnak: miért nem tartjuk meg mégsem? Az egyik válasz az emberi teremtmény esendőségét emlegette, a másik a bűn csábító erejére hivatkozott. Magam, aki utolsónak maradtam, ezek után persze már másképpen akartam felelni. Azt mondtam, hogy éppen fordítva van, mert a tízparancsolatot az emberiség igenis megtartja, már úgy nagyjából; cselekedeteink legtöbbjében, az emberi életben a közös nevező ez; ha nem így volna, nem lehetne emberi együttélés, nem volna társadalom. A tízparancsolat ereje éppen az, hogy nem bírósági, még csak nem is templomi törvény. Megszegésének nincsen szankciója. Társadalmi érvényét nem rontja le, ha történetesen valaki megszegi. Büntetni sem igen lehet. És mégis: a tízparancsolat ott van minden cselekvés mögött: mint mérce. Belőle tudod, hogy erkölcsösen élsz-e, értsd: tisztességesen, s mások számára is elfogadhatóan. A rádióban a beszélgetést ez a másként érvelő gondolat zárta le. Már kifelé jövet az utcán jutott eszembe, s majdnem visszamentem, hogy még a mikrofonba mondjam, persze nem tettem, de most helyénvaló: igen, a tízparancsolat, ha modern szavakat akarunk használni, olyan, mint a politikai életben a liberális minimum, olyan, mint a Demokratikus Charta.
Nem véletlen, hogy szavaim a Biblia körül forgolódnak. A Charta fogalma Angliából jön: Magna Charta, Anjou János, 1215. Ez az oklevél egyebek mellett rögzíti a szabad emberek jogát arra, hogy megköveteljék a törvényességet a királyi hatalomtól, hogy ellenőrizhessék a jog megtartását. Nálunk, s nem is sokkal később, hasonló szerep jutott az Aranybullának (1222).
De már a Magna Charta mögött is hosszú történelmi hagyomány áll: a Biblia, Izrael, Jeruzsálem, az i. e. VII. század, egészen pontosan: i. e. 621. Jósijáhu (Jósiás) király, aki a törvénytekercset a templomban megtalálva felolvasta a nép előtt, és bűnbánatot rendelt el, saját magának is, az egész népnek is (II. Kir. 22–23). A mózesi törvény, benne a tízparancsolat (Exodus 20) mértéket jelölt ki. Változtatásokra kényszerítette a politikát.
A tízparancsolat nem a jogi életben használatos törvényekhez hasonló tehát, még ha egyik-másik rendelkezése megfogalmazható, s kapott is megfogalmazást, jogi nyelven is, hanem valóban a társadalmi lét legfontosabb szabályainak minimuma, amely nélkül nem élhetünk sem mi, sem ők: azaz mi együtt, mindannyian, akik a társadalom vagyunk.
Nem jog és törvény kérdése, több mint jog, hogy a hatalom nem vonható össze egy kézbe, egy intézmény fennhatósága alá. Legyen több ága, több pólusa, s nincs az a „kormányzati felelősség”, amely közülük egyetlenegynek legfőbb vagy kizárólagos hatalmat adhat. Ha egy kézbe fut össze minden hatalom, az diktatúra, akárki nevében gyakorolják is. Ha önfelhatalmazással a nép nevében akarják gyakorolni: népnemzeti diktatúra.
Nem jog és törvény kérdése, több mint jog, hogy a szólás szabadsága nem korlátozható. Elemi érdek ez. A más vélemény s még a hatalom bírálata is, pusztán, mert több alternatívát kínál fel, növeli a mérlegelés lehetőségeit. Közös érdek, hogy legyen lehetőség: legyenek intézmények a vélemény és a bírálat szabadságához.
Nem jog és törvény kérdése, több mint jog, hogy a személyes szabadság sérthetetlen: az etnikai identitás, vallás vagy vallástalanság szabadsága, a vállalkozás szabadsága, az emberhez méltó élet joga. Szabadságunkat sem a hatalom, sem más nem sértheti. Kivált nem megengedhető a bírálatot megtorló korlátozás a hatalom részéről. A szabadság nem a hatalom kegyes engedélye: velünk született emberi jog.
A Demokratikus Charta állást foglalt s fog is napi ügyekben. Mindig, ha megsértik a demokratikus alapelveket, még ha látszólag nem törnek is jogi törvényt. A Charta elvei: a közélet erkölcsi törvényei.
Nincs nyomósabb bizonyíték az elvek megkerülhetetlen érvényére, mint a hatalmat illető minden bírálat elutasításának és a bírálók rendreutasításának sokféle szokványos indokolása, éppen napjainkban. Az elveket nem vonja, nem vonhatja kétségbe még az sem, aki megszegi őket; még az sem, aki elhárítja a Charta gondolatát is. Banális tankönyvigazságok, hallottuk igen magas helyről. Az elutasítás indokolásául; holott éppen ez bizonyítja: megkerülhetetlen alapelvek.
Thomas Mann „A törvény” egy helyén jelzi az ellentmondást, mely a szilárd elvek és az elveket olykor megtörő gyakorlat között van.
„A hegynek kövébe véstem az emberi viselkedés ábécéjét, de legyen belevésve a te húsodba és véredbe, úgyhogy mindenki, aki a tízparancsolat egy szavát megtöri, titokban megrémüljön önmagától. Jól tudom, és Isten is tudja előre, hogy a parancsait nem fogják megtartani, szavai ellen vétkeznek majd. De mindenesetre jéghidegség fogja körül annak a szívét, aki ezt megtöri, mert az ő húsába és vérébe is be van írva, és jól tudja, hogy a szavak érvényesek.”
A „szavak”: a demokratikus társadalmi rend, a hatalom ellenőrzése, a szólás és bírálat szabadságának elvei, igen, érvényesek. A Charta programja szinte a húsunkba és vérünkbe: gondolkodásunkba van írva. Ha nincs Charta, ezek az elvek vannak akkor is. A szavak érvényesek: és fogja körül dermesztő hidegség a szívét annak, aki áthágja őket.
És mi ne mulasszuk el, hogy mondjuk a szavainkat, még ha nem áll is mögöttük törvényi szankció, nem áll más, csak a húsba és vérbe írt igazság. Mondjuk, hangoztassuk a demokratikus társadalmi rend elveit, mert a szavak érvényesek.
Mi hát a Demokratikus Charta? Az elvek, amelyek kultúránk hagyományaiból és számos ország hosszabb gyakorlatából párlódtak le, s amelyeknek történeti ereje és súlya van: milyen hát a demokratikus társadalom normális működésének ez az alapszabálya?
Már tudni lehet, mit akarok mondani. A hatalmi politikában, a közéletben, a politizálásban a Demokratikus Charta hirdette elvek olyasmi, mint a tízparancsolat.
(Elhangzott a Demokratikus Charta vasárnapján, 1993. február 7-én a Petőfi Csarnokban.)
- Beszélő [6]