Skip to main content

Komoróczy Géza

Komoróczy Géza: A közeledő ezredvég

– egy ókortörténész szemszögéből


Cikkem címét ezúttal nem magam találtam ki: könnyed rögtönzéssel Cs. Gyímesi Éva adta, irodalomtudományunk kolozsvári robotos excellenciája. Előadásra kért, intézetének hallgatói előtt. Beszélnék nekik az ezredvégről. Hamarost erről fog beszélni mindenki; nézzük hát komolyan: történeti távlatból. Csakhogy én nem vagyok ezredforduló-hívő, magyarul: millenarista. De hát ki lehet fejteni ezt is. Végül tényleg megmaradtam a Cs.

Komoróczy Géza: A pernye beleég bőrünkbe


Ha egészen őszinte akarok lenni, meg kell mondanom: jóformán indokolatlan, hogy a magyar Holocaust 50. évfordulójáról megemlékező tudományos konferencia megnyitó ülésén beszéljek: tényleges szerepem a konferencia tényleges előkészítésében, szervezésében alig volt több, mint nominális, talán még kevesebb. Konferenciánk előadásait Randolph L. Braham professzor szervezte meg, az egyéb programokat, nyugodtan megmondhatom, anélkül, hogy véleményemet kikérték vagy tájékoztattak volna, a Történettudományi Intézet és/vagy az Europa Institut.

Komoróczy Géza: A közélet tízparancsolata


Mi a Demokratikus Charta? Milyen elveket mond ki, rögzít mértékadó módon?

Hadd beszéljek a saját foglalkozási, hivatásbeli illetékességem szavaival, régi példákkal.

Nincs még egy éve sem, hogy egy rádióműsor felvételénél hárman ültünk együtt a stúdióban: egy idősebb, tekintélyes rabbi, az Alkotmánybíróság egyik kitűnő bírája, és én – a történész. A műsor a tízparancsolatról szólt. A műsorvezető a hosszú felvétel legvégén, mindhármunk számára váratlanul, föltett egy kérdést. Ha ilyen jelentősége van a tízparancsolatnak: miért nem tartjuk meg mégsem?




Komoróczy Géza: Másodlagos antiszemitizmusok


A teljes cím e fejtegetések élén,[1] ha a tárgy pontos leírását akarnám adni benne, talán kissé körülményesebb volna; valahogy így: „Másodlagos antiszemitizmusok: A háború utáni Németország és az iszlám világ (Christian Meier és Bemard Lewis könyvei kapcsán).” S hozzátehetném még ezt is: „Tanulságokkal magunk számára.” Egyáltalán nem könyvismertetésre készülök. De az alcím megfogalmazása jelzi, hogy amiről beszélni akarok, nem egészen a saját témám.

Komoróczy Géza: Álomegyetem

Tézisek helyzetünkről, teendőinkről, lehetőségeinkről


Sajnos, az egyetemeken, legalábbis az ELTE bölcsészkarán, nem volt és nincs rendszerváltás. Sőt, még igazi rendszerváltozás sincs. Vannak változások, de a valóban rendszerszerű átalakítás elmaradt. Az egyetlen lényeges tantervi reform, az ún. tanegységlista bevezetése, azt hiszem, önmagában csupán annyit eredményezett, hogy a régi rendszer újszerű (kissé amerikaias) formát öltött magára; sőt váratlanul, bizonyos szempontból még a korábbinál is merevebb lett. Mintha az volna a cél, hogy reformok útján konzerváljuk a régit.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon