Beszélő: A sajtó úgy értékelte a megválasztásodat, hogy egy viszonylag ismeretlen képviselő került a frakció élére. Az SZDSZ-en belül azonban már korábban is a párt egyik potenciális miniszterelnök-jelöltjeként emlegettek.
– Erről majd az Országos Tanács dönt. Úgy gondolom, hogy a szokásoknak megfelelően a pártelnök lesz majd a listavezető. Egyébként nekem ilyen ambícióim nincsenek.
Beszélő: A 168 órának adott interjúban említetted, hogy már 1991 őszén, azaz Kis János lemondása után többen megkerestek, hogy fogadd el az elnökjelöltséget. Miért utasítottad el?
– Egyrészt azért, mert majdnem hanyatt estem tőle! Solt Ottiliától hallottam ezt az ötletet először. Néztem, mikor neveti el magát. Másrészt abban az időben nem is voltam az SZDSZ tagja, ez külön érdekessé tette a szituációt. Harmadrészt én fölállítottam magamban egy követelményrendszert arról, milyen kvalitásokkal rendelkező embernek kell az SZDSZ-t vezetnie, és ennek a kritériumrendszernek nem feleltem meg.
Az SZDSZ mindenese
Beszélő: Mit tartalmaz a kritériumrendszer, és van-e, aki megfelel neki?
– Száz százalékig senki nem felel meg, de az SZDSZ eddigi elnökei nálam jobban megfeleltek. Történelemismeret, politikai felkészültség, kellő ismeret a külügyek területén, lehetőség szerint beszéljen nyelveket, legyen képes gyorsan reagálni, azonnal válaszolni a felmerülő kérdésekre. Persze legyen képe a gazdaság ügyeiről, és így tovább. Elkezdtem ezeket végiggondolni. Számtalan olyan dolog van, amit nekem még el kellene sajátítanom. Úgy gondoltam, ha van olyan személy, aki már rendelkezik ezekkel a képességekkel, akkor nem érdemes olyat előtérbe helyezni, aki hozzám hasonló hiányosságokat mutat.
Beszélő: Ami a gyors válaszokat illeti, egyebek közt azzal keltettél feltűnést a parlamentben, hogy kiváló riposztozónak bizonyultál.
– Na jó, akkor egy követelménynek megfelelek a sokból.
Beszélő: Mi késztetett végül arra, hogy most elvállald a jelöltséget? Milyen politikai elképzelések jegyében tetted?
– Ennyire nem gondolkodom bonyolult módon! Ma nem azért vállalok el valamit, mert akkor majd két év múlva ezt vagy azt fogom csinálni. Most valóban nagyon sokan kerestek meg azzal, hogy vállaljam el a frakcióvezetést, és ez nem tükrözött semmiféle erőcsoportok szerinti mérlegelést. A Polgári Demokrata Kör tagjai közül ugyanúgy kértek, mint a szociális platform tagjai közül… Akik megkerestek, rögtön azzal kezdték, hogy most már elég az ellenkezésből, ne rázzam le a dolgot. Végül érdekelni kezdett, hogy tényleg van-e egy ilyenfajta várakozás a frakción belül, vagy könnyű nekem ajánlatokat tenni, hiszen közismert, hogy úgyse vállalom el, és akkor ezt is letudtuk. Amikor igent mondtam, meg is fagyott kicsit körülöttem a levegő. Ijedtükben páran igyekeztek nem beszélgetni velem. Mindenkinek szembe kellett néznie azzal, hogy de hiszen mi Tardos Marcit is szeretjük… A helyzetet aztán maga Tardos Márton oldotta meg, hallatlan eleganciával egyébként.
Párton kívüli liberális
Beszélő: Csak ’92 nyarán léptél be az SZDSZ-be. Mért oly későn? – ahogy a költő kérdezi.
– Erre olyan egyszerű választ fogok adni, hogy el se fogod hinni. Sose volt téma a frakción belül, hogy ki tagja az SZDSZ-nek, ki nem. ’91 óta valahányszor elérkezett a küldöttgyűlés ideje, valakinek mindig eszébe jutott, hogy legyek elnökjelölt, legyek ügyvivőjelölt. Én pedig mindig elmondtam, hogy nem megy, mert nem vagyok tagja az SZDSZ-nek, és nem is vagyok hajlandó éppen most belépni, mert az úgy nézne ki, hogy a pozíció kedvéért lett hirtelen fontos az SZDSZ. Azután lezajlott a küldöttgyűlés, és utána megint nem volt érdekes, hogy ki tagja az SZDSZ-nek, ki nem. 1992 augusztusában megjelent a Csurka-tanulmány, s akkor úgy érezte az ember, hogy mégiscsak egyértelmű állásfoglalásra van szükség. Bencsik Andrást ugyanez arra inspirálta, hogy az MDF-be lépjen be.
Beszélő: Sőt, Boross Pétert is.
– Nálam az ellenkező hatást váltotta ki.
Beszélő: Egyáltalán, hogyan kerültél kapcsolatba az SZDSZ-szel? Hogy lettél képviselőjelölt, s miért nem léptél be akkor?
– Előrebocsátom, hogy a szamizdatoknak már korábban is rendszertelen olvasója voltam. Az egyik unokabátyám, Kőhegyi Kálmán, a Beszélő terjesztője volt. ’89-ben, ősszel megoperálták a térdemet, három hónapig otthon feküdtem, és minden létező anyagot elolvastam az akkor megjelent programok, nyilatkozatok közül. Az SZDSZ volt az a szimpatikus társaság, amelyikről úgy gondoltam, hogy úgy látja a dolgokat, ahogy én látom. Tökölön, ahol lakom, alakult egy úgynevezett falufórum. Ez addig tett-vett, míg végül lemondott a tanácselnök. A helybeli SZDSZ-tagok ’89-ben figyeltek föl, gondolom, az ottani tevékenységemre. Az SZDSZ akkoriban már mindenütt keresgélte a képviselőjelölteket, nagyon gyorsan születtek döntések. Úgyhogy akár tökhülye is lehetnék, mert aztán senki nem tesztelte le, hogy ki vagyok tulajdonképpen, örültek, hogy egy körzetet ki lehet pipálni. Na most, a belépésről! Engem vállalatoknál dolgozó emberként évente azzal szórakoztattak, hogy lépjek be az MSZMP-be. Hatalmas rutinom alakult ki, hogyan mondjak nemet. Valószínűleg ’89-ben is működtek volna ezek a reflexek, de nem is kapacitált senki, sőt azt hangsúlyozták, a képviselőségnek nem feltétele, hogy az SZDSZ tagja legyek.
Beszélő: Az életrajzod tökéletesen megfelelne egy kádárkori életrajznak. Fizikai munkásként kezdted, munka mellett szereztél egyre magasabb képesítést. Egy mozzanat nem illik a „káderéletrajzba”: a piarista gimnáziumba jártál. Ez világnézeti elhatározást sejtet.
– Sejtethet, de ebben sem felelek meg a szabványnak. A várpalotai Thury György Gimnáziumban végeztem az első évet. A bátyámmal mindenféle balhéink voltak, ez volt az az időszak, amikor egyensapka-nemhordásért igazgatóit adtak az embernek, és mindennap meghúzták a pajeszát, ha kicsit hosszabb volt. A szüleink úgy döntöttek, hogy mind a kettőnket kivesznek onnan. A bátyám Pápára került, ahol születtünk, én meg jó tanuló voltam, ezért apám, aki annak idején Budapesten a piaristáknál végzett, megkereste a régi osztályfőnökét, aki akkor Kecskeméten tanított, beíratott az ottani piarista gimnáziumba. Utána az orvosi egyetemre jelentkeztem, Pécsre. Pécsett a felvételi abban az időben úgy folyt, hogy az összes egyházi gimnáziumban végzettet egy csoportba osztották be, és mindenféle jópofaságokat kérdeztek. Mondjuk: ha van Isten, akkor miért engedi, hogy háború legyen, és hogy erről mit tanítottak nekünk a gimnáziumban. Én az egyik felvételin azt mondtam: azt tanították, hogy ha ilyen kérdést kapunk, akkor ne válaszoljunk. Talán ez is hozzájárult, hogy az írásbelim eredménye négyes-ötös volt, a szóbelin viszont ketteseket kaptam. Persze lehet, hogy egyszerűen a szellemi képességeim voltak elégtelenek a felvételhez.
Rábeszélő
Beszélő: A parlamentben gazdasági törvények témafelelőse voltál.
– A frakcióban az összes adótörvénynek én vagyok az előadója. Ez folyamatos tevékenységet jelent, mert a szabályokat sajnálatos módon minden évben változtatgatják. A számviteli törvénnyel is én foglalkoztam. Azután hírközlési, távközlési szóvivő vagyok, vagyis hozzám tartozik a távközlésről szóló törvény, a frekvenciatörvény, továbbá a világkiállítás. A költségvetési bizottságban tevékenykedvén, benne vagyok a költségvetés ügyeiben, bár itt a fő feladatokat Gaál Gyula végzi.
Beszélő: A parlamenti szerepléseid közül az egyik legutóbbit, amikor a Világkiállítási Alappal kapcsolatban elmondtad, hogy sorra igazolódtak az SZDSZ aggályai, a kormányoldal döbbent, levert csendben hallgatta végig. Szabó Ivánnak kellett bedobnia magát, hogy lelket öntsön frakciótársaiba. A kommunális beruházások kamatadójáról szóló interpellációd után a Ház elfogadta ugyan a miniszteri választ, de az általad kifogásolt jogszabályt hamarosan megváltoztatták. A telek-értékadóról szóló javaslatod kis híján átment. Ezeket azért idézem fel, mert a felszólalásaiddal olykor mintha sikerülne meggyőznöd a másik oldalt, vagy konszenzust teremtened a Ház két oldala között. Lesz folytatása ennek a meggyőzésre, konszenzusteremtésre törekvő politikának?
– A példáidban a majdnem-konszenzus úgy alakult ki, hogy mi állítottunk valamit, és a túloldalon ezt kis híján elfogadták. Tehát a konszenzus nem úgy jött létre, hogy mi visszaléptünk egy kicsit, ők meg előreléptek. Fontos kérdésekben persze nyilván mind a két oldalnak engednie kell. Egyébként is úgy gondolom, ha az ember leül tárgyalni, akkor át kell tekintenie, meddig mehet el, és addig a határig érdemes tényleg kompromisszumra törekednie, azon a határon túl pedig már nem érdemes. Ilyen alapon vettem részt az MNB-t felügyelő bizottság kialakításáról folytatott tárgyalásokban. Ahhoz képest, ahogy a különböző pártok elindultak, meglehetősen jól közeledtek az álláspontok. Igaz, aztán tavaly késő ősszel megszakadtak a tárgyalások. Kezdeményezni fogom a felújításukat, mert a jelenlegi helyzetben az MNB működése nem felel meg a törvénynek.
Beszélő: A távközlési törvénynél viszont hosszas tárgyalások után létrejött a kompromisszum.
– Igen, ott még érdekesebb helyzet állt elő. Az országban 15-20 helyen már különböző telefontársaságok, részvénytársaságok alakultak, és óriási nyomás nehezedett a képviselőkre, hogy olyan törvényt fogadjunk el, amely a kormány előterjesztésénél jóval nagyobb teret enged a helyi kezdeményezéseknek. Mi nagyon jól tudtuk ezt az érdeket képviselni, mert a háttérben folyó tárgyalásokon együtt lehetett működni a kormánypártokkal. Sajnos azonban a törvény még mindig nem lépett életbe, márpedig amíg nem lép életbe, addig nem ketyeg az óra. A hatálybalépés után ugyanis három hónapon belül mindenféle rendeleteket kell alkotni a koncessziók kiírására, a műszaki feltételek megteremtésére. A jelenleg monopolhelyzetben lévő MATÁV-nak az az érdeke, hogy minél később álljon be az az állapot, amikor a vállalkozók a helyi önkormányzattól kérhetik a koncesszió kiírását, mert addig ő, a MATÁV előrehalad az országos hálózat kiépítésével, addig hátha talál egy partnert, aki privatizálja, s akkor hátha bejön a tőke, amivel már ő is tud ígérgetni a helyi önkormányzatoknak, és akkor hátha szét lehet verni a helyi részvénytársaságokat. A másik oldalon meg az a helyzet, hogy a helyi részvénytársaságok nagy része mögött a Műszertechnika áll. A Műszertechnika, illetve ezek a részvénytársaságok azt ígérték az embereknek, hogy 15 ezer Ft ellenében vonalat biztosítanak nekik. Ez teljes képtelenség, ennyi pénzért nem lehet megcsinálni. Nyilvánvalóan nagymértékű külföldi tőke bevonására spekuláltak ők is, a külföldi tőke pedig nem jön be addig, amíg nincs egyértelmű helyzet a távközlés területén. Már másfél-két éve húzódik ez az állapot, a lakosság egyre idegesebb, egyre kevésbé hisz az ígéretekben. A részvénytársaságok időközben felélték a korábbi pénzeket, most már semmit sem tudnak csinálni, mindenhol áll minden. Ezért olyan idegesek a helyi társaságok, ezért idegesek a helyi önkormányzatok, de leginkább ezért ideges a lakosság. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó, kivéve a MATÁV-ot.
Élénkítés?
Beszélő: Hogyan értékeled Szabó Iván pénzügyminiszteri kinevezését?
– Eddig a kormánynak volt egy elfogadható ipari minisztere, most elkerült a tárca éléről. Volt egy pénzügyminisztere, aki úgy tudott csinálni, mintha lenne programja, pedig az már régen kimúlt. Szabó Iván új ember, viszont magáénak vallja a már nem működő Kupa-féle programot. Kupa Mihály nézeteit már nem lehetett megetetni az MDF tagságával. Szabó Iván nagyon jó szónok, tagja az MDF-nek, meglehetősen nagy tekintélye van a pártjában. Valószínűleg tovább fogja vinni azt a politikát, amelyet Kupa Mihály képviselt, csak talán jobban tudja majd eladni – befelé. A kinevezése politikai döntés, nem hiszem, hogy lényeges változtatásra lehetne számítani. Szabó Iván nyilatkozatai is erre utalnak.
Beszélő: Szabó Iván még az ipari minisztersége előtt a világkiállítás, az élénkítés, az állami beruházások egyik fő szószólója volt. Nagyon nagy erők utasítják el a monetáris restrikció politikáját, amelyet Kupa Mihály is képviselt.
– Az egyik legutóbbi nyilatkozatában Szabó Iván azt mondta, nem hisz abban, hogy élénkíteni lehetne, mert nem adottak a finanszírozás feltételei. Ezt még nem tudta akkor, amikor kiállt az Expo mellett, de azóta sokat fejlődött. Egyébként az utóbbi időben az SZDSZ szövegeiben is megjelent, hogy valamifajta élénkítésre szükség lenne. Csak nálunk ez összefüggött az államháztartás reformjának sürgetésével. Ha a kiadási oldalon fel tudunk szabadítani forrásokat, akkor infrastrukturális beruházásokra, területfejlesztésre, garanciaalapok képzésére, vagy más módon a vállalkozások támogatására, azaz a gazdaság élénkítésére lehetne fordítani őket. Akik csak azt mondják, hogy élénkíteni kell, nem tudják megmondani, hogy miből.
Beszélő: Surányi György leváltása idején többen úgy vélték, az MNB elnökének nem a Charta aláírása miatt kellett mennie, hanem azért, hogy olyan politikus kerüljön a jegybank élére, aki adott esetben kiszolgálja az MDF választási érdekeit. Most a pénzügy élére is MDF-politikus került. Sokan attól tartanak, hogy a kormány a választások előtti fél évben látszatdinamikát teremt, javítja az életszínvonalat, ennek az árát azonban később súlyosan meg kell majd fizetni. Reális az aggodalom?
– Ha valaki elő tudna állni egy megalapozott dinamizáló programmal, akkor ezzel semmiképpen nem kellene szembeszállni. Csak hát jelentősen beszűkült a mozgástér. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mit lehetne tenni. Az egyik variáció, hogy mondjuk év végén azt mondja a kormány, beérett a négyéves gazdaságpolitikám, jelentősen csökkentem az adókat. Ettől nagyon népszerű lesz, ’94-ben viszont teljesen fejre áll a gazdaság. A másik eshetőség, hogy hozzányúl a Nemzeti Bank ötmilliárdos dollártartalékához. Ebből az összegből mozgósít kétmilliárdot, infrastruktúrát fejleszt, és hirtelen munkahelyek teremtődnek, megélénkül a gazdaság. Ennek a hatásai azonban nem jelentkeznek a ’94-es választásokig, hiszen először tervezni kell, aztán területet kell szerezni, pályáztatni kell stb. Az M1-es Győr–országhatár közötti szakaszára a koncessziós pályázatot egy évvel ezelőtt kiírták, és még mindig nincs lezárva a tender. Az ötmilliárd dollárról sem lehet pontosan tudni, hogy mennyire forgópénz, mennyire csak azért parkol itt nálunk, mert magasabb kamatokat lehet érte kapni. Azaz nincs miből élénkíteni, mert az államháztartás reformja révén felszabaduló források érdekében kemény intézkedésekre volna szükség, ezeket pedig ez a kormány 1994-ig semmiképpen sem fogja megtenni.
Beszélő: Tehát az 1985–86-os „dinamizálás” nem ismételhető meg?
– Az IMF-tárgyalások megmutatták, hogy a jelenlegi költségvetési hiány mellett is nagyon nehéz megegyezni velük. Ha megalapozatlan élénkítést kezdenénk, az IMF nem kötne velünk szerződést, ez esetben a nemzetközi tőkepiacon egyszerűen nem lennénk képesek hitelekhez jutni. A bizonytalanság nyomán pedig a befektetések is megszűnnének.
Darugyártók
Beszélő: Ha nem egy politikai célú élénkítési program útjából akarták eltávolítani az akadályt, akkor mi magyarázza Kupa leváltását?
– Kupa meglehetősen renitens volt, az ellenvéleményének mindig hangot adott, ráadásul a nyilvánosság előtt. Expó-ügyben is, bírálta Kádár Béla élénkítő elképzeléseit, a nyilvánosság előtt szállt szembe a Szabó Tamás-féle privatizációs módszerekkel, és külön szembeszállt a hiteljegy-üggyel. Köztudomású, hogy Antall József nem tűri, hogy a miniszterei a nyilvánosság előtt vitatkozzanak egymással. Csurkáék elég régóta támadják Kupa Mihályt, és könnyen elképzelhető, hogy mondjuk Lezsák, Csoóri látványos átállásának Kupa felmentése volt az ára.
Beszélő: Szabó Ivánnak kollégája voltál?
– A hetvenes évek végén műszaki igazgatóhelyettes volt az Építőipari Gépesítő Vállalatnál, ahol én is dolgoztam. Tényleges munkakapcsolatba azonban később kerültem vele, amikor ő már szövetkezeti elnök lett, én pedig egy másik vállalatnál dolgoztam. Ő is a darugyártásban tevékenykedett, meg a mi cégünk is. Vezetőként jó volt, műszaki vezető létére gazdasági ügyekkel is kellett foglalkoznia, s jól csinálta. Kisszövetkezeti elnökként is sikeresen működött, jó volt vele tárgyalni, jó szakember és jó menedzser volt.
Beszélő: A parlamentben viszont többször is élesen szembekerültetek egymással.
– De amikor a folyosón találkoztunk, a legkeményebb csaták után is meg tudtuk beszélni a dolgokat, a jó kapcsolatunk mindig megmaradt.
Beszélő: Az MDF a saját politikusát a gazdaság kulcspozíciójába helyezte. Nemcsak abban az értelemben, hogy a Pénzügyminisztérium a gazdasági csúcsminisztérium, hanem abban az értelemben is, hogy volt ipari miniszterként Szabó Ivánnak a régi tárcájára is lesz befolyása. Ugyanakkor az SZDSZ-ben is gazdaságpolitikus került a párt második legfontosabb pozíciójába. Nincs ebben valami párhuzamosság? Nem azt ígéri ez, hogy a következő hónapokban, bár közeledik a választás, a gazdaságpolitika lesz a politika központi kérdése?
– Az SZDSZ 15 pontja is ezt a törekvést tükrözi, és ahogy a frakción belüli véleményeket figyelem, itt is az kezd megerősödni, hogy ezekkel a kérdésekkel többet kell foglalkozni. Sajnos, ha azt nézem, hogy milyen törvények kerülnek a parlament elé, akkor kötve hiszem, hogy a kormány is úgy gondolja, a gazdaságpolitikát kell előtérbe állítania. A koalíció lovai nem cukrot esznek, hanem igazságtételi és hasonló törvényekkel kell őket etetni. Pedig ott van a frekvenciatörvény, ha az megszületne, életbe léphetne a távközlési törvény, felgyorsulhat az infrastruktúra-fejlesztés. Itt van a közlekedéspolitikai koncepció, a vasúti törvény, abból is infrastruktúra-fejlesztés következne. Most foglalkozunk az energiapolitikával, a bányászati törvénnyel, de fel kellene gyorsulnia a koncesszióknak szabad teret engedő törvénykezésnek, elő kellene venni a privatizáció ügyeit, megnézni, mit lehetne ott gyorsítani. Közben már újra itt lesz a költségvetés, az adótörvények módosítása. Kupa készített egy anyagot az államháztartás reformjáról, nyilván nem vitte magával, tehát a parlament elé fog kerülni. Jelenleg mintegy hatvan törvény fekszik a parlament előtt. Lesz dolga a frakciónak.
Beszélő: Meg a frakcióvezetőnek. Köszönjük a beszélgetést.
- Belföld [6]