Egy évvel a hivatalos választási kampány várható kezdete előtt az SZDSZ ügyvivői testülete munkaokmányt terjesztett a párt Országos Tanácsa elé, A szabadelvű politika mozgástere címmel. Bár a március 6-án megvitatott, tízoldalas dokumentum szövege valószínűleg nagyrészt készen volt a Fidesz–SZDSZ-megállapodás aláírása (február 24.) előtt, végső formáját az írás már a megállapodás elfogadása után nyerte el, s a róla szóló vita hátterében is jelen volt a két versengő-barátkozó liberális párt megegyezése.
A munkaokmány szerint az SZDSZ politikai programja a modern Magyarország megteremtése. A rendszerváltás azt jelenti, hogy kiépül a nyugat-európaihoz hasonló szabad piacgazdaság, amelyhez hozzátartozik a szociális biztonság, meggyökeresednek az emberi és polgári szabadságjogok, a többpártrendszer, az állam világnézeti semlegessége, a sajtó szabadsága. E program megvalósításához az SZDSZ-nek a következő kormánykoalíció meghatározó részévé kell válnia.
A mai helyzet előzményei
1989–90-ben kialakultak a többpárti parlamenti demokrácia keretei, és létrejött a piacgazdaság néhány fontos intézménye. Ez a folyamat azonban a szabad választások után ahelyett, hogy felgyorsult volna, megtorpant. Bár néhány törvény erősítette a piacgazdaság intézményrendszerét, a gazdasági törvényhozás inkább a gazdaságba való állami beavatkozást növelte, a terjeszkedő regionális hivatalok korlátozzák az önkormányzatok önállóságát, és elmaradt a demokratikus berendezkedés garanciarendszerének kiépítése.
Mindez, együtt a gazdasági helyzet romlásával, a „vadkapitalizmus” jelenségeivel, a korrupcióval és a közbiztonság romlásával csalódást keltett a társadalomban a parlamentáris demokrácia intézményeivel szemben. Így megvan a reális veszélye annak, hogy a demokratikus díszletek előtt tekintélyelvű, rendies, az állam kiterjedt gazdasági szerepvállalásán és kulturális dominanciáján alapuló berendezkedés alakul ki. E veszély hordozója a kormánykoalíció, mindenekelőtt az MDF.
A kormányzás három éve alatt világossá vált, hogy a koalíció pártjainak és a liberális pártoknak gazdasági-társadalmi elképzelései lényegesen eltérnek egymástól. Az MDF és partnerei politikájában mindinkább azok az erők válnak meghatározóvá, amelyek számára a rendszerváltás a nemzeti függetlenség kivívása mellett egyszeri elitcsere. Az az irány, amely tekintélyelvű politikai rendszert és világnézetileg elkötelezett, a gazdaságot is domináló államot akar létrehozni, az MDF-ben két változatban van jelen: egy autoriter-konzervatív és egy szélsőjobboldali-populista változatban. A választói támogatás elvesztésére a koalíció pártjai a Kónya-dolgozatban megfogalmazott stratégiával – a gazdasági és kulturális élet, a tájékoztatás kulcspozícióinak megszállásával – adnak választ. E stratégiától azt remélik, hogy az ellenzéknek nem lesz módja arra, hogy a győzelem esélyével induljon a választásokon. Szükség esetén a koalíció pártjai a törvényesség határait is készek átlépni.
Választás előtt
Ebben a helyzetben az SZDSZ feladata tágabb körű, mint a parlamenti demokráciák ellenzéki pártjaié. Miközben vonzó alternatívát kell kínálni a kormánypártokkal szemben a választóknak, az is feladata, hogy megvédje 1989–90 eredményeit, a parlamenti demokrácia alapjait, s megakadályozza, hogy az MDF állampárttá váljon.
Ahhoz, hogy a többpárti demokrácia ne múló epizód legyen Magyarországon, arra van szükség, hogy a választás után merőben új összetételű koalíció váltsa fel a régit. A választók csak akkor élhetik meg, hogy a többség szavazataival érvényesíteni tudják az akaratukat, ha olyan kormány alakul, amelyben a leszerepelt mai kormánypártok egyike sem játszik meghatározó szerepet. Sajnálatos, hogy a józan konzervativizmusnak nincs politikai képviselete. Az MDF-fel azonban mai alakjában nem lehetséges kormányzati együttműködés.
A választók többsége a közvélemény-kutatások tanúsága szerint nem vonzódik az archaikus módon konzervatív, keresztény-nemzeti szemlélethez, s ugyanakkor gazdaságcentrikus, pragmatikus gondolkodású. Mint korábban, jelenleg is fontos az emberek számára, hogy életükbe ne szóljon bele az állam, s fontosak a polgári szabadságjogok. Erősen megnövekedett viszont a gazdasági stabilitás, a szociális biztonság értéke. A liberális eszményeknek tehát meggyőző gazdasági célokkal és szociális elkötelezettséggel kell párosulniuk.
Az Antall-kormány elérte, hogy a választók ismét valami ellen, nevezetesen az MDF ellen fognak szavazni. Ugyanakkor a Fidesszel és a jelenleg parlamenten kívüli pártokkal éles verseny folyik a még bizonytalan szavazók megnyeréséért. Verseny folyik az MSZP-vel is, az MDF-ben csalódott munkás- és alkalmazotti rétegek, a nyugdíjasok szavazataiért. Ezért az SZDSZ-nek részletesen kimunkált, kompetens választ kell adnia a nemzetet érintő legsúlyosabb kihívásokra: a munkanélküliség, az agrárválság, az egészségügy, az oktatásügy problémáira.
Pártok között
A Fideszt az SZDSZ kezdettől fogva természetes szövetségesének tekinti. Összeköti a két pártot közös múltjuk, az SZDSZ számára a Fidesszel a legkönnyebb közös kormányprogram kialakítása. Bizonytalansági tényező ugyanakkor, hogy mennyire sikerül a fiatal demokratáknak szavazatokra váltani a közvélemény-kutatásban megjelenő népszerűségüket. A két párt viszonyát az önkormányzatokban, de országos szinten is feszültségek jellemezték. A választási küzdelemben a Fidesz valószínűleg mesterségesen felnagyítja a két párt programja közötti eltéréseket.
Az MSZP gazdasági programja szocialista eszmékre épül, és megalapozatlan illúziókat kelt: erre a választókért folytatott versenyben rá kell mutatni. Az ellenzéki helyzet következtében azonban az MSZP számára is fontossá vált a demokrácia alapintézményeinek, a nyitott választások lehetőségének a védelme.
Az új kormánykoalíció gerincének az SZDSZ – most is, mint korábban – a két liberális pártot tekinti. De nyitott minden olyan politikai erő irányában, amely elfogadja az európai demokrácia elveit.
A Fidesz–SZDSZ-megállapodás után a többség elfogadta a dokumentum helyzetértékelését. Voltak azonban, akik úgy vélték, hogy az írás szövegezői a szabad választások óta történtek rovására túlértékelik az 1989–90-ben lezajlott folyamatokat. Úgy vélték: a kormány antidemokratikus, kétes törvényességű lépéseinek a nyugati demokráciákban is megtalálni a megfelelőit. A bírálókkal vitázók a kormány erő- és hatalomkoncentrációjának jeleire és veszélyeire mutattak rá. Volt, aki a jelenlegi és a régi állampárt összefogásának eshetőségére hívta fel a figyelmet.
Az SZDSZ-munkaokmány élesebben fogalmazza meg a kormány kritikáját, mint a Fidesszel kötött megállapodás. Az utóbbi csak a kormány keltette csalódást emeli ki, és különbséget tesz a kormány és az „alkotmányos rendet nyíltan kétségbevonó erők” között. Ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a „reformkommunista-szocialista kormányokat” „a jelenlegi kormányénál összehasonlíthatatlanul nagyobb felelősség terheli”.
Fidesz-vezetők újabban különösen sűrűn elhangzó MSZP-ellenes megjegyzései, Orbán Viktor és Kónya Imre közös szereplése egyrészről, másrészről Bauer Tamás értékelése az Országos Tanács vitáját követő sajtótájékoztatón, miszerint Antall, Balsai, Katona Tamás minden elhatárolódás ellenére azt valósítja meg, amit Csurka megírt, azt jelzi, hogy a Fidesz–SZDSZ-megállapodás értelmezése körül még komoly viták várhatók.
Az Országos Tanács ülésének egyik legsikeresebb hozzászólója Tardos Márton volt. Szerkesztőségünk az SZDSZ gazdaságpolitikusát arra kérte fel, hogy élőszóban elmondott gondolatait írja meg lapunk számára.
- Belföld [6]