Skip to main content

Új csapat Kenesén

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Pók a falon

„Ilyen sikeres privatizáció a történelemben az egész világon még nem volt” – állította határozottan Szabó Iván pénzügyminiszter az MDF-frakcióhétvégét lezáró sajtótájékoztatón. „A privatizáció eddigi folyamata sikertörténetnek tekinthető” – fogalmaz ugyancsak ő.

Az elégedettségtől duzzadó mondatokat (duzzad-e a mondat? igen, ha duzzasztják) hallgatva eszembe jutott egy, a nemzettudatot vizsgáló kérdőív egyik tesztkérdése: „Büszke-e ön arra, hogy a világ legnagyobb pókja magyar?” Meglepően sokan igennel válaszoltak, de a többség számára közömbös volt a pók magyar volta. Később – mint annyiszor már – kiderült, hogy mégsem magyar a világ legnagyobb pókja, sőt még a legkisebb sem a miénk.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Szabó Ivánnak nincs oka a büszkeségre, de tán nem kellene ennyire vígan ringatni a pókbölcsőt, mert kieshetnek a pókocskák.

Tisztújítás a honvédségi üdülőben

A frakcióhétvége jelentősége nem a különböző gazdasági, pénzügyi, agrárkérdések megvitatásában állt, így a kiváló szakemberek, maga az új pénzügyminiszter is csak egy kényes procedúra, a tisztújítás statisztájaként szerepeltek.

Igen jelentős újítás az MDF politikájában, hogy eddigi, egyre kevésbé működő taktikáját, miszerint „a három meghatározó szellemi műhely markáns politikusait” összeültetik, és megpróbálják az ellentéteket a csúcson rendezni, nos ezt a taktikát föladták, s most inkább a három irány legszürkébb alakjait választják, beismerve ezzel, hogy a viták elfajulása a párt, a frakció egységét veszélyezteti.

Könnyen lehet azonban, hogy a taktikai korrekció épp ellentétes hatást vált ki a mindenki által oly nagyon óhajtott egység kérdésében. Horváth Béla szerint „többen megfogalmazták, hogy új túlélési technikák kezdenek kibontakozni az MDF-frakcióban: valaki »piros pontokat« gyűjt, valaki lojális kormánybeszédet tart, mások pedig most már inkább a visszavonulás különböző módozatait keresik. Elemeire esett a képviselőcsoport.” (Magyar Hírlap, január 8.)

Egy piros pont

A képviselő úr (már talán a túlélés jegyében) az interjú másik részében beszél a sajtó, az ellenzék és Kónya Imre által a Magyar Út Körök ellen irányuló boszorkányüldözésről. Antall viszont, aki mindenki számára jól érzékelhetően a „csisztka” irányítója volt, megértésre talál: „Annyira kiszorítottak minket a hét végéig, hogy ennek a miniszterelnök már nem tudott irányt szabni: annak ellenére, hogy beszédében megvédte az alapítvány kuratóriumi tagjait (…) Antall kiállt ezen személyek mellett, de a folyamatot már nem volt képes visszafordítani.”

A háziúr

Nyilvánvaló: nem igazán lényeges, ki a frakcióelnökség tagja. Ki tudta, hogy Markó István és Perjés Gábor eddig ilyen funkciót töltött be? Az új elnökségi tagokat látva nem kell túlzott merészség, hogy megjósoljuk: a frakció csekély súlya tovább légiesedik. Antallnak szüksége van a képviselőcsoport támogatására, viszont nem volt szüksége a hetente nyilvánosan torzsalkodó elnökségre. A miniszterelnök üzenete az MDF „mocsarának” szólt; jó lesz tudni, ki az úr a képviselőházban. A 108-ból Csurkára 44, Zétényire 42 leadott szavazat viszont a „mocsár” üzenete a kormányfőnek.

A tagok

A régiekből Kulin Ferenc, Kis Gyula, Salamon László eddigi teljesítményének elismeréseképpen maradhatott. Tóth Imre László és Kozma Huba, az elnökség népiségét demonstráló két, eddig kevéssé ismert képviselő humán értelmiségi: előbbi népművelő (innen eredhet a népi elkötelezettség), utóbbi magyar-történelem szakos tanár, ő a frakcióban a mezőgazdaság felelőse lett. Takácsy Gyula az egyetlen Andrásfalvyn kívül, akit a magyar utasok is elfogadnak. Bakó Lajos jól illeszkedik a Kónya Imre által „szakmailag és politikailag kiegyensúlyozott”-nak ítélt csapatba, testnevelés-népművelés szakot végzett.

Sietősen

Andrásfalvy Bertalan az utolsó pillanatban került fel az Antall–Kónya-féle listára Grezsa Ferenc helyére. A nemrég demonstratív tapssal búcsúztatott volt miniszter irányításával tárgyalták meg a tudományos, az oktatási törvény és a Nemzeti Alaptanterv tervezetét. A frakció úgy határozott, felkérik a kormányt a törvények együttes márciusi parlamenti benyújtására; így „a megkeseredett politikus megélheti a közoktatási törvény parlamenti szentesítését”.

Ez a nagy sietség esetleg feszültségeket kelthet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium új vezetése és a frakció között. Amennyire elegáns gesztus ez a volt miniszter, annyira barátságtalan az új iránt.

Idus


A Magyar Út Körök első országos értekezletének közfelkiáltással elfogadott határozata tartalmazott egy sejtelmes ígéretet, hogy legközelebb március idusával kapcsolatban nyilatkoznak meg. Van miről szólniuk, és 15-e hétfőn lesz.





































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon