Pók a falon
„Ilyen sikeres privatizáció a történelemben az egész világon még nem volt” – állította határozottan Szabó Iván pénzügyminiszter az MDF-frakcióhétvégét lezáró sajtótájékoztatón. „A privatizáció eddigi folyamata sikertörténetnek tekinthető” – fogalmaz ugyancsak ő.
Az elégedettségtől duzzadó mondatokat (duzzad-e a mondat? igen, ha duzzasztják) hallgatva eszembe jutott egy, a nemzettudatot vizsgáló kérdőív egyik tesztkérdése: „Büszke-e ön arra, hogy a világ legnagyobb pókja magyar?” Meglepően sokan igennel válaszoltak, de a többség számára közömbös volt a pók magyar volta. Később – mint annyiszor már – kiderült, hogy mégsem magyar a világ legnagyobb pókja, sőt még a legkisebb sem a miénk.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Szabó Ivánnak nincs oka a büszkeségre, de tán nem kellene ennyire vígan ringatni a pókbölcsőt, mert kieshetnek a pókocskák.
Tisztújítás a honvédségi üdülőben
A frakcióhétvége jelentősége nem a különböző gazdasági, pénzügyi, agrárkérdések megvitatásában állt, így a kiváló szakemberek, maga az új pénzügyminiszter is csak egy kényes procedúra, a tisztújítás statisztájaként szerepeltek.
Igen jelentős újítás az MDF politikájában, hogy eddigi, egyre kevésbé működő taktikáját, miszerint „a három meghatározó szellemi műhely markáns politikusait” összeültetik, és megpróbálják az ellentéteket a csúcson rendezni, nos ezt a taktikát föladták, s most inkább a három irány legszürkébb alakjait választják, beismerve ezzel, hogy a viták elfajulása a párt, a frakció egységét veszélyezteti.
Könnyen lehet azonban, hogy a taktikai korrekció épp ellentétes hatást vált ki a mindenki által oly nagyon óhajtott egység kérdésében. Horváth Béla szerint „többen megfogalmazták, hogy új túlélési technikák kezdenek kibontakozni az MDF-frakcióban: valaki »piros pontokat« gyűjt, valaki lojális kormánybeszédet tart, mások pedig most már inkább a visszavonulás különböző módozatait keresik. Elemeire esett a képviselőcsoport.” (Magyar Hírlap, január 8.)
Egy piros pont
A képviselő úr (már talán a túlélés jegyében) az interjú másik részében beszél a sajtó, az ellenzék és Kónya Imre által a Magyar Út Körök ellen irányuló boszorkányüldözésről. Antall viszont, aki mindenki számára jól érzékelhetően a „csisztka” irányítója volt, megértésre talál: „Annyira kiszorítottak minket a hét végéig, hogy ennek a miniszterelnök már nem tudott irányt szabni: annak ellenére, hogy beszédében megvédte az alapítvány kuratóriumi tagjait (…) Antall kiállt ezen személyek mellett, de a folyamatot már nem volt képes visszafordítani.”
A háziúr
Nyilvánvaló: nem igazán lényeges, ki a frakcióelnökség tagja. Ki tudta, hogy Markó István és Perjés Gábor eddig ilyen funkciót töltött be? Az új elnökségi tagokat látva nem kell túlzott merészség, hogy megjósoljuk: a frakció csekély súlya tovább légiesedik. Antallnak szüksége van a képviselőcsoport támogatására, viszont nem volt szüksége a hetente nyilvánosan torzsalkodó elnökségre. A miniszterelnök üzenete az MDF „mocsarának” szólt; jó lesz tudni, ki az úr a képviselőházban. A 108-ból Csurkára 44, Zétényire 42 leadott szavazat viszont a „mocsár” üzenete a kormányfőnek.
A tagok
A régiekből Kulin Ferenc, Kis Gyula, Salamon László eddigi teljesítményének elismeréseképpen maradhatott. Tóth Imre László és Kozma Huba, az elnökség népiségét demonstráló két, eddig kevéssé ismert képviselő humán értelmiségi: előbbi népművelő (innen eredhet a népi elkötelezettség), utóbbi magyar-történelem szakos tanár, ő a frakcióban a mezőgazdaság felelőse lett. Takácsy Gyula az egyetlen Andrásfalvyn kívül, akit a magyar utasok is elfogadnak. Bakó Lajos jól illeszkedik a Kónya Imre által „szakmailag és politikailag kiegyensúlyozott”-nak ítélt csapatba, testnevelés-népművelés szakot végzett.
Sietősen
Andrásfalvy Bertalan az utolsó pillanatban került fel az Antall–Kónya-féle listára Grezsa Ferenc helyére. A nemrég demonstratív tapssal búcsúztatott volt miniszter irányításával tárgyalták meg a tudományos, az oktatási törvény és a Nemzeti Alaptanterv tervezetét. A frakció úgy határozott, felkérik a kormányt a törvények együttes márciusi parlamenti benyújtására; így „a megkeseredett politikus megélheti a közoktatási törvény parlamenti szentesítését”.
Ez a nagy sietség esetleg feszültségeket kelthet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium új vezetése és a frakció között. Amennyire elegáns gesztus ez a volt miniszter, annyira barátságtalan az új iránt.
Idus
A Magyar Út Körök első országos értekezletének közfelkiáltással elfogadott határozata tartalmazott egy sejtelmes ígéretet, hogy legközelebb március idusával kapcsolatban nyilatkoznak meg. Van miről szólniuk, és 15-e hétfőn lesz.
- Belföld [6]