Skip to main content

Sín-metria

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Vasúti érdekegyeztető tárgyalások


„A párhuzamosok a végtelenben találkoznak”

A múlt heti vasutassztrájk hatására újraindult érdekegyeztető tárgyalássorozat – a résztvevők egybehangzó véleménye szerint – egyezséggel kecsegtet. A munkabeszüntetést övező hisztéria csillapodott, a különalkut kötő Vasutas Szakszervezet (VSZ) rendezte sorait, és csatlakozott a paktumon felüli követeléseket megfogalmazó másik négy szervezethez, de legfőképp a MÁV-vezetés merev álláspontja puhult, minden bizonnyal a kormányt képviselő Schamschula György „közbenjárására”.

4+1 muskétás

Papp Pál VSZ-elnök a helyén maradt, pedig magánakciója könnyen a bukását okozhatta volna. Horn Gyula és Nagy Sándor is keményen bírálta; ráadásul alelnöke, dr. Péter Mihály pozíciója a szervezeten belül tovább erősödött. Nem sikerült a tervezett „nagy ugrás”: az augusztusi MÁV Rt. felügyelőbizottsági választásokon formai okok miatt meg nem szavazott Papp (aki az egykor Siklós Csaba vezette Győr-Sopron–Ebenfurti Vasút dolgozójaként került a VSZ élére) presztízsvesztése tovább tart. Igaz ugyan, hogy nagy többséggel erősítették meg az ügyvivők, viszont az érdekegyeztető tárgyaláson az alelnök képviseli a szakszervezetet.

A VSZ még a múlt héten sürgősen visszacsatlakozott a korábban egységes munkavállalói blokkhoz, és azóta igyekszik partnereivel feledtetni a korábbi alkuját.

Egy csomagban

Az újrakezdett tárgyalás célja összehozni egy megállapodást, ami elhárítaná az általános sztrájkot. Az egyezségcsomagnak három, egymáshoz szorosan kapcsolódó eleme van: a foglalkoztatásbiztonság, a kollektív szerződés és a jövő évi bérfejlesztés.

A foglalkoztatáspolitika alapkérdése a létszámleépítés. A Papp–Schamschula-egyezmény csak a központi elbocsátásokat szüntette volna meg. A most kikristályosodó alku viszont a legkisebb vállalati egységek „technológiai” (ember)igényét felmérő vizsgálatokat ír elő. A fennálló bizottságokban egyenrangú félként szerepelnek a szakszervezetek, akik a munkatörvénykönyvben biztosított véleményezésen felül egyetértési jogot is kaptak. Túlfoglalkoztatás esetén csak az áthelyezés, átképzés után következhet legvégső megoldásként az elbocsátás. Ezzel a technikával 1000-1500 közé szorítható a létszámleépítés.

A vívmány kétségtelenül nagy, s ennek fejében persze a szakszervezetek aláírásukkal szentesíthetik a „létszámracionalizálást”.

Meghosszabbíttatik

A kollektív szerződés 1994. december 31-ig továbbra is hatályban marad, illetőleg a vasúti törvényben rögzített (az állam megrendeléseit, a vasút finanszírozási igényeit tartalmazó) kormány–MÁV Rt.-megállapodás határidejéig, de legfeljebb 1996. december 31-ig nem veszíti érvényét.

A tárgyaló felek megegyeztek abban, hogy a kollektív szerződéshez kapcsolódó osztott munkaidő kérdésében december 1-jétől, a végkielégítésben január 31-től tárgyalásokat kezdenek. Megjósolható, hogy ezek a sokadlagosnak tűnő problémák válhatnak majd az új viszályok forrásává; egyelőre azonban a szándék közös, és ez most elég.

Egy ütemben

A jelenlegi megegyezés Achilles-sarka a bér. A különalku két lépcsőben (félévenként 12,5+11%) vezette volna be a béremelést. Ezzel szemben a négyek és a visszakozó VSZ (igaz, engedve korábbi követeléseik mértékéből) már január 1-jétől egy ütemben emeltetnének.

Ez számításuk és a MÁV korábbi kalkulációja szerint belül van a sokszor emlegetett 4,5 milliárd költségvetési támogatáson. A MÁV-vezetés álláspontja szerint viszont sosem volt ilyen keret (hiába emlegette korábban a miniszter, Papp Pál és Csárádi János vezérigazgató), a szakszervezeti követelés 775 millióval meghaladja a cég lehetőségeit. Ha utánaszámolunk, az eltérés éppen a november 11-i különalku 3,67 milliárdos támogatásigényének és a visszaszívott 4,5 milliárd forintnak a különbsége.

775 milliós madzag

A felek hétfőn megegyeztek: a MÁV új számításokat végez, és a szakszervezetek ajánlatokat hoznak a 775 millió lefaragására. Az érdekképviseletek tarsolyában három olyan tétel is lapul, amely egyenként 300-330 milliós megtakarítást jelenthetne: 1. a szakszervezetek lemondanának a bértarifarendszer 1994. évi módosításáról (arról, hogy egyes szakmák nagyobb szorzót kapnának); 2. a 13. havi fizetés csak a ledolgozott napok és a fizetett szabadságok szerint járna (betegállomány, szakszervezeti megbízás stb. után nem); 3. nem egységes mértékben emelnék a vasutasok alapbérét, hanem úgy, hogy mindenki elérje a 100 százalékos „bértarifa-beállást”. Ma átlagosan 84,2 százalékkal maradnak el a bérek a bértarifa-táblázatban előírt szintektől; az elmaradások 82,4-100 százalék között szóródnak. Mint látható, eddig elég ügyesen keverték egymással a szakszervezetek a „bértarifa-beállás” és a béremelés ügyét.

A szakszervezetek nyilvánvalóan nem engednek minden kérdésben, de – várhatóan – a MÁV újabb számításai sem a munkavállalók javára módosulnak. Mindenki meg akar egyezni. Megvan a zsírpapír, a doboz és a belevaló; ennek ellenére megeshet, hogy a 775 milliós cukorspárga miatt nem készül el időre a pakk.




































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon