Skip to main content

A bomlás irányai

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Országunk rongya

z. zs. [Zádori Zsolt]: Falvédőszöveg: Törvényt hozni kötelesség, könyvet adni tisztesség


Az 1994-ben kormányra került politikai erők azzal kezdtek munkához, hogy rendbe teszik a könyvtárak szénáját. Ez az előző kabinetnek nem sikerült. A most hivatalba került művelődésügyi miniszter és helyettes államtitkára egyként ígérte, rövid időn belül lesz kötelespéldány- és könyvtári törvény. Az elmúlt évek szakmai vitáiban kikristályosodott konszenzus ezt lehetővé is teszi, de egyelőre még egyik törvényszöveg sincs kész. Egyetértés mutatkozik abban, hogy a könyvtári törvény minél kevesebb megszorító intézkedést tartalmazzon.


Az ország könyvtári rendszere 1989–1991 között gyökeresen megváltozott, az addigi fenntartói hálózat átalakult. A nagy fenntartók közül kiesett a SZOT és a tudományos intézetek egy része. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium könyvtárügyért felelős osztályvezetője, Sóron László szerint a SZOT-hierarchiát leképező szakszervezeti hálózatokba tartozó mintegy 5000 egységből 1500 maradt papíron, de ezeknek csak fele szolgáltathat. Poprády Géza, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) főigazgatója úgy véli, hogy a munkahelyeken működő könyvtárak többsége nemigen állt többől, mint néhány könyvszekrényből.

A megszűnt egységek állományát vagy el-, vagy átadták. Jó példa erre a volt Pest megyei szakszervezeti könyvtár, amelyet „tokkal vonóval” vett át a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem bölcsészkara. Számos nagyobb városban a helyi vagy a megyei könyvtár vette magához az állományt, megtartva emellett a régi funkciót, a munkahelyi dokumentumszolgáltatást.

Az ingatlanokkal már nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Ezek többnyire más intézmények területén álltak, sok esetben szokásjog alapján. Ez azonban az új tulajdonosokat semmire sem kötelezte. (Így került az utcára a Videoton könyvtára is.)

Még kevesebbet tudunk a megszüntetett tudományos intézeti könyvtárak gyűjteményeiről. Egyesek szerint komoly értékek tűntek el nyomtalanul.

Már a nyolcvanas évek második felében elindult a fogyás a tanácsi fenntartású intézményeknél. Ez azonban nem aggasztotta a szakembereket: mesterségesen túlméretezettnek tűnt a közművelődési könyvtárak száma. Ma sem a fogyás mértéke a kritikus – állítják –, hanem az, hogy a fennmaradók csupán vegetálnak: állománygyarapításra nem jut pénz, a megváltozott igényekhez nem tudnak idomulni. A jelenlegi önkormányzati hatásköri törvény kötelezővé teszi a könyvtári alapellátást. Azt viszont, hogy ezt a település helyben oldja meg vagy sem, nem szabályozza. A kádári művelődéspolitika törekvésének, hogy mindinkább mozgó ellátással elégítsék ki a kistelepülések könyvigényét, az önkormányzatok önállósodási láza vetett véget. A már létező 800 ilyen szolgáltatás többsége felmorzsolódott. Pedig – állítják többen – az aprófalvak dokumentumellátásának ez a jövője: bibliobuszok működnek sikeresen Szlovákiától Angliáig.

Fogyókúra

1993-ra 1985-höz képest a könyvtárak száma 45%-kal esett vissza. Valamennyivel ezt is fölülmúlja a foglalkoztatottak számának csökkenése (50%), de tömeges elbocsátások még nem voltak, (l. 1 tábla.)

1. táblázat: Könyvtárak Magyarországon (1985-1993)


<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /> 

Nyilvános könyvtárak

Év

Könyvtárak

Dolgozók

Dokumentumok

Fejlesztésre

fordított pénz (USD)

1985

9646

12848

50613489

2827017

1986

9322

12554

52071700

3484957

1987

9051

11993

53077658

3410815

1988

8733

11671

53871671

3426836

1989

8217

11225

54205485

3123947

1990

7350

10133

52988443

3524044

1991

6587

8574

51728177

3566963

1992

5850

8168

51007618

4389690

1993

5264

7670

49101826

4301048



 

Szakkönyvtárak

Év

Könyvtárak

Dolgozók

Dokumentumok

Fejlesztésre

fordított pénz (USD)

1985

123

2775

28614738

5243274

1986

123

2763

29699947

7400000

1987

123

2526

30067985

8375864

1988

123

2412

30434480

8988874

1989

122

2548

30862616

8583186

1990

121

2385

31155333

9409344

1991

120

2246

31669879

9572625

1992

117

2162

31673583

8945042

1993

117

2213

32240414

8431664


Könyvtáros-munkanélküliségről egyelőre nem beszélhetünk – állapította meg Papp István, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének főtitkára. Bár a jövőben ez sem elképzelhetetlen – tette hozzá.

A régi, 100-nál több hálózatból összeállt szisztéma (a SZOT-nak egyedül kb. 40 ilyen volt) összeomlása után szükséges egy új kiépítése. A szocializmus idején kialakult rendszerben a könyvtár típusánál, feladatánál meghatározóbb volt a fenntartó kiléte. Ma már pontosan tudható, ki adja a pénzt (egykor a szakszervezetek a szakma számára is átláthatatlan módon jutottak támogatáshoz a központi költségvetésből), de a fenntartó és a felügyeleti szerv a legtöbb esetben elkülönül. Az új hálózatoknak minden bizonnyal hasonló funkciójú szereplőkkel kell megalakulniuk. Ebben az esetben a fenntartó másodlagos. Mintegy két éve komoly vita folyt arról, hogy az önállóságot kapott egységek hogyan integrálódjanak. Érdekes módon nem a természetesebb, bár új, a régi megyei kereteket keresztülmetsző kapcsolatokat keresték: változtatás nélkül feltámasztották a régi szisztémát, a megyeit.

A sanyarú sorsú könyvtárak fejlesztése kulcskérdéssé vált. A megújulásban vezető hely juthatna a felsőoktatási könyvtáraknak. Ezek egyrészt alkalmasak arra, hogy a tudományos kutatási és fejlesztési, valamint oktatási igényeket egyszerre elégítsék ki. Másrészt könnyebben juthatnak pénzekhez, fejlett technikákhoz például pályázatokon keresztül mint magányos bibliotékák. Ha ez az elképzelés valósulhatna meg, az valószínűleg hátrányosan érintené a régi struktúrából szinte sértetlenül visszamaradt szakkönyvtári hálózatot (l. 2. tábla.) és számos megyei könyvtárat.

2. táblázat


 

Önkorm. tulajdonú könyvtárak (1993)

UNESCO-kategória szerinti könyvtárak

Arány (%)

Bács-Kiskun

170

58

34

Baranya

290

37

13

Békés

98

56

57

Budapest

83

78

94

Borsod-A.-Z.

368

79

21

Csongrád

132

58

44

Fejér

129

44

34

Győr-Moson-S.

191

25

13

Hajdú-Bihar

126

67

53

Heves

126

49

39

Jász-Nagykun-Sz.

151

56

37

Komárom-E.

112

32

29

Nógrád

143

29

20

Pest

238

96

40

Somogy

277

36

13

Szabolcs-Sz.-B.

253

67

26

Tolna

124

28

23

Vas

243

18

7

Veszprém

276

21

8

Zala

261

25

10

Összesen

3331

959

29


A minisztérium illetékesei azonban a kisebb érdekkülönbségeket figyelmen kívül hagyva hozzáfogtak egy nagyívű koncepció kidolgozásához. A világbanki hitellel (voltaképpen segély) több lépcsőben történő fejlesztés az automatizálást, állománygyarapítást, struktúraátalakítást és a szakoktatás megújítását szolgálná.

E projekt mértékén kívül abban különbözik gyökeresen a többi hasonlótól, hogy szerepel benne az állománygyarapítás is. Rózsa György, az Akadémiai Könyvtár vezetője egy tanulmányában figyelmeztet a mind általánosabb gyakorlat veszélyeire: ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor néhány éven belül rátévedhetünk a fejlődő országokban tapasztalható útra: lesznek ugyan az információellátásban ki nem használt „high tec” kapacitások, viszont alig lesz könyv és folyóirat. (Magyar Tudomány, 1994, 9. sz.) Az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) főigazgatója, Herman Ákos helyzetértékelése ezzel cseng egybe. Bár az intézményük a többihez képest több pénzt fordíthat folyóirat-vásárlásra (erre költik a gyarapításra szánt források 90%-át), az infláció és a forintleértékelés lehetetlenné teszi a szinten tartást, sőt egyre több folyóiratot nem tudnak megrendelni: néhány éven belül 25-30%-kal csökkent a folyóiratszám. Szántó Péter, az OMIKK mellett működő könyvtár igazgatója szerint egy tudományos könyvtárnak legalább az igényelt dokumentumok 60-70%-át saját készleteiből kellene az olvasó kezébe adni. Ehhez 3-5000 fajta lap szükséges, ennél ma már kevesebb van. Az OMIKK szerencséjére egyrészt a fenntartójuk, az OMFB erőfeszítéseket tesz, másrészt az elmúlt években korszerűsítették a könyvtárt. Bekapcsolták a nagy nemzetközi műszaki információs hálózatokba, gépesítették a feldolgozási-katalogizálási folyamatokat, ez megteremtette a lehetőséget, hogy műszaki egyetemekkel összeköttetésbe kerülve osztott katalogizálási rendszert működtethetnek. Az ezek segítségével beszerzett dokumentumok viszont az olvasónak pénzbe kerülnek.

Költségvetés

Általános jelenség, hogy nő a könyvtárak költségvetése, és bár nem ugyanilyen arányban, de emelkedik a gyarapításra szánható pénz is. 1985–1992 között a társadalomtudományi intézetekben a beszerzési költség 30%-kal, a természettudományiaknál 65%-kal lett több, míg a beszerzett dokumentumszám 37, illetve 25%-kal lett kevesebb.

Nem jobb a helyzet az önkormányzati fenntartású könyvtárakban sem. Nem a gonosz városatyák tagadják meg a pénzt, hanem a beszerzési költségek nőnek. Míg 1989-ben egy beszerzett dokumentum (a Népszabadságtól az Attenborough-videóig terjedő skálán) átlag 91,4 Ft volt, addig ez 1993-ban 264,6 Ft.

Egy könyvtár költségvetésének több mint felét a bérek s vonzatai viszik el, dologi kiadásra jut 40%. Jó esetben a fennmaradó kb. 10% mehet dokumentumvásárlásra. De van ahol az üzemeltetésre sincs pénz, így van ez 361 önkormányzati könyvtárban. Ez a megszűnés előtti kóma állapota. Ezen helyek többsége az UNESCO könyvtári kritériumainak nem felel meg. Pedig csak három feltételnek kellene teljesülni: legalább 2000 dokumentum, önálló helyiség, főfoglalkozású alkalmazott. A 2. táblából kiderül: a könyvtárak többsége elképesztő körülmények között működik, nekik nagyobb az esélyük a megszűnésre. (A munkahelyi szolgáltatóhelyek kevesebb mint 8,2%-a felel meg az amúgy szerény követelményeknek.)

A romló helyzeten az sem változtat, hogy a csökkenő számú könyvtárak változatlan számú olvasót látnak el. Sőt a könyvtári szolgáltatások igénybevétele folyamatosan nő. Papp István szerint úgy van ez a könyvtárral, mint a csatornával. Természetesnek veszik a létét, nem törődnek az állapotával. Csak akkor figyelnek fel rá, ha eltörik, és már bokáig állnak a szennyvízben.

Ezt a szerény csatornarendszert – nyugati szakemberek szerint –, bármennyire is erodált, nem szabad feláldozni, mivel újbóli létrehozása lehetetlen lesz.











































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon