A bomlás irányai

Zádori Zsolt [1]

Az ország könyvtári rendszere 1989–1991 között gyökeresen megváltozott, az addigi fenntartói hálózat átalakult. A nagy fenntartók közül kiesett a SZOT és a tudományos intézetek egy része. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium könyvtárügyért felelős osztályvezetője, Sóron László szerint a SZOT-hierarchiát leképező szakszervezeti hálózatokba tartozó mintegy 5000 egységből 1500 maradt papíron, de ezeknek csak fele szolgáltathat. Poprády Géza, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) főigazgatója úgy véli, hogy a munkahelyeken működő könyvtárak többsége nemigen állt többől, mint néhány könyvszekrényből.

A megszűnt egységek állományát vagy el-, vagy átadták. Jó példa erre a volt Pest megyei szakszervezeti könyvtár, amelyet „tokkal vonóval” vett át a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem bölcsészkara. Számos nagyobb városban a helyi vagy a megyei könyvtár vette magához az állományt, megtartva emellett a régi funkciót, a munkahelyi dokumentumszolgáltatást.

Az ingatlanokkal már nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Ezek többnyire más intézmények területén álltak, sok esetben szokásjog alapján. Ez azonban az új tulajdonosokat semmire sem kötelezte. (Így került az utcára a Videoton könyvtára is.)

Még kevesebbet tudunk a megszüntetett tudományos intézeti könyvtárak gyűjteményeiről. Egyesek szerint komoly értékek tűntek el nyomtalanul.

Már a nyolcvanas évek második felében elindult a fogyás a tanácsi fenntartású intézményeknél. Ez azonban nem aggasztotta a szakembereket: mesterségesen túlméretezettnek tűnt a közművelődési könyvtárak száma. Ma sem a fogyás mértéke a kritikus – állítják –, hanem az, hogy a fennmaradók csupán vegetálnak: állománygyarapításra nem jut pénz, a megváltozott igényekhez nem tudnak idomulni. A jelenlegi önkormányzati hatásköri törvény kötelezővé teszi a könyvtári alapellátást. Azt viszont, hogy ezt a település helyben oldja meg vagy sem, nem szabályozza. A kádári művelődéspolitika törekvésének, hogy mindinkább mozgó ellátással elégítsék ki a kistelepülések könyvigényét, az önkormányzatok önállósodási láza vetett véget. A már létező 800 ilyen szolgáltatás többsége felmorzsolódott. Pedig – állítják többen – az aprófalvak dokumentumellátásának ez a jövője: bibliobuszok működnek sikeresen Szlovákiától Angliáig.

Fogyókúra

1993-ra 1985-höz képest a könyvtárak száma 45%-kal esett vissza. Valamennyivel ezt is fölülmúlja a foglalkoztatottak számának csökkenése (50%), de tömeges elbocsátások még nem voltak, (l. 1 tábla.)

1. táblázat: Könyvtárak Magyarországon (1985-1993)

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />	Nyilvános könyvtárak
Év	Könyvtárak	Dolgozók	Dokumentumok	Fejlesztésre fordított pénz (USD)
1985	9646	12848	50613489	2827017
1986	9322	12554	52071700	3484957
1987	9051	11993	53077658	3410815
1988	8733	11671	53871671	3426836
1989	8217	11225	54205485	3123947
1990	7350	10133	52988443	3524044
1991	6587	8574	51728177	3566963
1992	5850	8168	51007618	4389690
1993	5264	7670	49101826	4301048

	Szakkönyvtárak
Év	Könyvtárak	Dolgozók	Dokumentumok	Fejlesztésre fordított pénz (USD)
1985	123	2775	28614738	5243274
1986	123	2763	29699947	7400000
1987	123	2526	30067985	8375864
1988	123	2412	30434480	8988874
1989	122	2548	30862616	8583186
1990	121	2385	31155333	9409344
1991	120	2246	31669879	9572625
1992	117	2162	31673583	8945042
1993	117	2213	32240414	8431664

Könyvtáros-munkanélküliségről egyelőre nem beszélhetünk – állapította meg Papp István, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének főtitkára. Bár a jövőben ez sem elképzelhetetlen – tette hozzá.

A régi, 100-nál több hálózatból összeállt szisztéma (a SZOT-nak egyedül kb. 40 ilyen volt) összeomlása után szükséges egy új kiépítése. A szocializmus idején kialakult rendszerben a könyvtár típusánál, feladatánál meghatározóbb volt a fenntartó kiléte. Ma már pontosan tudható, ki adja a pénzt (egykor a szakszervezetek a szakma számára is átláthatatlan módon jutottak támogatáshoz a központi költségvetésből), de a fenntartó és a felügyeleti szerv a legtöbb esetben elkülönül. Az új hálózatoknak minden bizonnyal hasonló funkciójú szereplőkkel kell megalakulniuk. Ebben az esetben a fenntartó másodlagos. Mintegy két éve komoly vita folyt arról, hogy az önállóságot kapott egységek hogyan integrálódjanak. Érdekes módon nem a természetesebb, bár új, a régi megyei kereteket keresztülmetsző kapcsolatokat keresték: változtatás nélkül feltámasztották a régi szisztémát, a megyeit.

A sanyarú sorsú könyvtárak fejlesztése kulcskérdéssé vált. A megújulásban vezető hely juthatna a felsőoktatási könyvtáraknak. Ezek egyrészt alkalmasak arra, hogy a tudományos kutatási és fejlesztési, valamint oktatási igényeket egyszerre elégítsék ki. Másrészt könnyebben juthatnak pénzekhez, fejlett technikákhoz például pályázatokon keresztül mint magányos bibliotékák. Ha ez az elképzelés valósulhatna meg, az valószínűleg hátrányosan érintené a régi struktúrából szinte sértetlenül visszamaradt szakkönyvtári hálózatot (l. 2. tábla.) és számos megyei könyvtárat.

2. táblázat

	Önkorm. tulajdonú könyvtárak (1993)	UNESCO-kategória szerinti könyvtárak	Arány (%)
Bács-Kiskun	170	58	34
Baranya	290	37	13
Békés	98	56	57
Budapest	83	78	94
Borsod-A.-Z.	368	79	21
Csongrád	132	58	44
Fejér	129	44	34
Győr-Moson-S.	191	25	13
Hajdú-Bihar	126	67	53
Heves	126	49	39
Jász-Nagykun-Sz.	151	56	37
Komárom-E.	112	32	29
Nógrád	143	29	20
Pest	238	96	40
Somogy	277	36	13
Szabolcs-Sz.-B.	253	67	26
Tolna	124	28	23
Vas	243	18	7
Veszprém	276	21	8
Zala	261	25	10
Összesen	3331	959	29

A minisztérium illetékesei azonban a kisebb érdekkülönbségeket figyelmen kívül hagyva hozzáfogtak egy nagyívű koncepció kidolgozásához. A világbanki hitellel (voltaképpen segély) több lépcsőben történő fejlesztés az automatizálást, állománygyarapítást, struktúraátalakítást és a szakoktatás megújítását szolgálná.

E projekt mértékén kívül abban különbözik gyökeresen a többi hasonlótól, hogy szerepel benne az állománygyarapítás is. Rózsa György, az Akadémiai Könyvtár vezetője egy tanulmányában figyelmeztet a mind általánosabb gyakorlat veszélyeire: ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor néhány éven belül rátévedhetünk a fejlődő országokban tapasztalható útra: lesznek ugyan az információellátásban ki nem használt „high tec” kapacitások, viszont alig lesz könyv és folyóirat. (Magyar Tudomány, 1994, 9. sz.) Az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) főigazgatója, Herman Ákos helyzetértékelése ezzel cseng egybe. Bár az intézményük a többihez képest több pénzt fordíthat folyóirat-vásárlásra (erre költik a gyarapításra szánt források 90%-át), az infláció és a forintleértékelés lehetetlenné teszi a szinten tartást, sőt egyre több folyóiratot nem tudnak megrendelni: néhány éven belül 25-30%-kal csökkent a folyóiratszám. Szántó Péter, az OMIKK mellett működő könyvtár igazgatója szerint egy tudományos könyvtárnak legalább az igényelt dokumentumok 60-70%-át saját készleteiből kellene az olvasó kezébe adni. Ehhez 3-5000 fajta lap szükséges, ennél ma már kevesebb van. Az OMIKK szerencséjére egyrészt a fenntartójuk, az OMFB erőfeszítéseket tesz, másrészt az elmúlt években korszerűsítették a könyvtárt. Bekapcsolták a nagy nemzetközi műszaki információs hálózatokba, gépesítették a feldolgozási-katalogizálási folyamatokat, ez megteremtette a lehetőséget, hogy műszaki egyetemekkel összeköttetésbe kerülve osztott katalogizálási rendszert működtethetnek. Az ezek segítségével beszerzett dokumentumok viszont az olvasónak pénzbe kerülnek.

Költségvetés

Általános jelenség, hogy nő a könyvtárak költségvetése, és bár nem ugyanilyen arányban, de emelkedik a gyarapításra szánható pénz is. 1985–1992 között a társadalomtudományi intézetekben a beszerzési költség 30%-kal, a természettudományiaknál 65%-kal lett több, míg a beszerzett dokumentumszám 37, illetve 25%-kal lett kevesebb.

Nem jobb a helyzet az önkormányzati fenntartású könyvtárakban sem. Nem a gonosz városatyák tagadják meg a pénzt, hanem a beszerzési költségek nőnek. Míg 1989-ben egy beszerzett dokumentum (a Népszabadságtól az Attenborough-videóig terjedő skálán) átlag 91,4 Ft volt, addig ez 1993-ban 264,6 Ft.

Egy könyvtár költségvetésének több mint felét a bérek s vonzatai viszik el, dologi kiadásra jut 40%. Jó esetben a fennmaradó kb. 10% mehet dokumentumvásárlásra. De van ahol az üzemeltetésre sincs pénz, így van ez 361 önkormányzati könyvtárban. Ez a megszűnés előtti kóma állapota. Ezen helyek többsége az UNESCO könyvtári kritériumainak nem felel meg. Pedig csak három feltételnek kellene teljesülni: legalább 2000 dokumentum, önálló helyiség, főfoglalkozású alkalmazott. A 2. táblából kiderül: a könyvtárak többsége elképesztő körülmények között működik, nekik nagyobb az esélyük a megszűnésre. (A munkahelyi szolgáltatóhelyek kevesebb mint 8,2%-a felel meg az amúgy szerény követelményeknek.)

A romló helyzeten az sem változtat, hogy a csökkenő számú könyvtárak változatlan számú olvasót látnak el. Sőt a könyvtári szolgáltatások igénybevétele folyamatosan nő. Papp István szerint úgy van ez a könyvtárral, mint a csatornával. Természetesnek veszik a létét, nem törődnek az állapotával. Csak akkor figyelnek fel rá, ha eltörik, és már bokáig állnak a szennyvízben.

Ezt a szerény csatornarendszert – nyugati szakemberek szerint –, bármennyire is erodált, nem szabad feláldozni, mivel újbóli létrehozása lehetetlen lesz.

• Belföld [7]