Skip to main content

Falvédőszöveg: Törvényt hozni kötelesség, könyvet adni tisztesség

Vissza a főcikkhez →


Az 1994-ben kormányra került politikai erők azzal kezdtek munkához, hogy rendbe teszik a könyvtárak szénáját. Ez az előző kabinetnek nem sikerült. A most hivatalba került művelődésügyi miniszter és helyettes államtitkára egyként ígérte, rövid időn belül lesz kötelespéldány- és könyvtári törvény. Az elmúlt évek szakmai vitáiban kikristályosodott konszenzus ezt lehetővé is teszi, de egyelőre még egyik törvényszöveg sincs kész. Egyetértés mutatkozik abban, hogy a könyvtári törvény minél kevesebb megszorító intézkedést tartalmazzon. Csak három szintet, a lakóhelyi közművelődési, az országos feladatkörű szak-, illetve a nemzeti könyvtárakat érintse.

A kötelespéldányokat szabályozó törvényre évek óta szükség lenne. Jelenleg az 1986 évi sajtótörvény 16 kötelespéldány beszolgáltatását írja elő. A szocializmus idején keletkezett rendelkezés nem számíthatott a könyvkiadás piacosodására. Ma a könyvkiadók az ilyen mértékű kötelespéldány-szolgáltatást extraadónak tekintik, így egyet sem adnak be. A régi törvény végrehajtásáról alacsony szinten rendelkeztek, szankciókra nincs lehetőség. A könyvtárosok elismerik a túlzott mértéket (egykor 130 köteles- és tiszteletpéldány volt!), azt is, hogy az állományt nem lehet a kötelespéldányokból gyarapítani, de közöttük sincs megállapodás a méltányos példányszámról (2–10 db). Egyesek úgy vélik, bár a törvényekre mindenképp szükség van a könyvtárak napi működéséhez, de egy távlatos informatikai stratégia kidolgozására még inkább. Az információ az első számú nemzeti kincs, többet kell rá költeni. Bizottságot kell létrehozni, ami összehangol és irányít.

Mások kongatják a vészharangot: az önkormányzati törvény módosítása ellehetetleníti a könyvtárakat, a pótköltségvetés 100 millióval csökkenti a támogatásukat. Valójában eddig sem az önkormányzati törvény szabta meg a könyvtári ellátás kötelezettségét, és a csökkentés mértékét sem tudjuk ma megállapítani. (Csak néhányról van információnk: OSZK 6,5; OMIKK 4,5 millió.)

Ki így, ki úgy kívánja a szakma érdekeit védeni. Csak nehogy úgy járjanak, mint Nagy Endre tréfájában Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter, akit megkerestek az utasok azzal, hogy a vasúti szerelvények utolsó kocsija ráz. Az államférfi ezt akceptálta, és rendeletbe adta, hogy eztán az utolsó kocsit mindig kapcsolják le. Na, ez lenne most a könyvtár.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon