Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Magyarországon még nem volt rá példa, hogy egy etnikai csoport politikai demonstráció keretében hallassa hangját emberi és kisebbségi jogainak védelmében. Meglepő, mégis érthető módon a cigányság vezetése szólította fel először testvéreit és minden demokratikus gondolkodású honfitársát, hogy az utcán követelje azoknak a rasszista cselekményeknek a megfékezését, amelyek jelentős része épp itt, Egerben, és épp a romák ellen irányult.

Az elhíresült Karaszek téren gyülekeztek a tüntetők: innen indult 1990 őszén a cigányellenes atrocitások sorozata, és itt rugdostak néhány hete félholtra egy roma férfit. A felvonulók ekkor már tudták, a bőrfejűek várt 1500 fős cohorsa nem állt össze, sőt még a százat sem érte el a városban tartózkodó konzervatív ifjak száma. A rendőrség azonban komolyan vette a feladatát. Ezt nem csupán az egyenruhások tömege, de a felvonultatott technika minősége is jelezte: URH-s autók, rabomobilok, motorok és a tömeg oszlatására leginkább alkalmas fénylő szőrű paripák segítették a rend őrzését.

A bőrfejűek csak távolról, sóvárogva figyelhették a mintegy 1000-1500 főnyi tüntetőt. A demonstrálók közül többen úgy vélték, a rendőrök személyes szabadságukban korlátozták a bőrfejűeket azzal, hogy pusztán „kinézésük” alapján igazoltatták és terelték félre őket; feltételezhető azonban, hogy az intézkedők bőséges előzetes ismeretek birtokában cselekedtek, talán túlbuzgóságból vagy politikai tájékozatlanságból az antirasszista anarchisták egy békés csoportját is igazoltatták – igaz, őket rögtön tovább is engedték.

Menetelők

A menet békében, olykor csöndesen énekelve negyed ötkor indult a Dobó térre. Látva, hogy a rendezvény zavartalanságát, a résztvevők testi épségét semmi nem veszélyezteti, a kezdeti görcsök oldódtak, egyre többen mosolyogtak. A tömeg élén Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke, SZDSZ-es képviselő haladt. Vitányi Ivánt és Iványi Gábort is láthattuk; előbbi feleségével, utóbbi két kiskorú gyermekével együtt demonstrálta, nem ijedt meg a sajtóból áradó huhogástól.

Persze nem lenne igazságos a részünkről, ha a sajtót pánikkeltéssel vádolnánk. Letagadhatatlan érdemük ugyanis, hogy felhívták a közvélemény és a BM figyelmét az esemény jelentőségére.

A Magyar Nemzet újságírója (k. g.) úgy tudta, a szervezők tízezer embert vártak a térre. Ezzel szemben Horváth Aladár, aki a tüntetés egyik koordinátora volt, elmondta: „nem tízezer, hanem tízmillió embert vártak, de reálisan 500-5000-re számítottak.” Délután öt órakor 2000 fő hallgatta a kordonon belül a szónokokat.

„A legnagyobb ellenzéki párt cigánykodott Egerben” – hirdette másnap az Esti Hírlap főcíme. Az esemény értékelésében a délutáni lap Mezei Istvánra támaszkodik, aki annak idején a Hazafias Népfront hivatásos cigány politikusa volt, és az általa alapított Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége egyik fő feladatát a rendőrség felderítő munkájának támogatásában kívánta látni.

Távolmaradók

Sokan nem voltak ott, akiknek a Dobó téren lett volna a helyük. Elsősorban azok a cigányok, akiknek mindennapjaik részévé vált a félelem. Akik nem merik hallatni a hangjukat, mert – úgy vélik – támaszt senkitől se remélhetnek.

Egyes cigányvezetők is hiányoztak, akik nem értettek egyet a demonstrációval, mondván, kár ingerelni a bőrfejűeket, el kell kerülni az összeütközés lehetőségét; csendben kell kivívni a „magyar” lakosság szimpátiáját. Voltak közöttük olyanok is, akik személyes ellentéteiket nem tudták félretenni még erre az egy délutánra sem.

Hiába kerestük a kormánypártiakat, így Lukáts Tamást, aki három nappal a tüntetés előtt lemondta részvételét, mivel lelkigyakorlaton vett részt. Bár megnyugtatta a szervezőket, hogy valaki mindenképp fel fogja olvasni a beszédét. Sajnos sem a szöveg, sem felolvasója nem került elő.

A Fidesz, egyszersmind az Országgyűlés emberjogi és kisebbségi bizottsága részéről Fodor Gábort várták, de ő az oktatási törvény szavazására készülve nem jöhetett. Megígérte, hogy fideszes képviselőtársa, az egri Horváth László majd pótolja, ám egy sajnálatos szervezési hiba és balszerencse (elromlott a telefon) folytán ő sem szólalt fel; igaz, a rendezvényen sem jelent meg.

(Úgy tűnik, fiatal liberális barátaink nyárra kicsit lelassultak, így aztán az idősebbekre marad a protestálás, akik szívósabban őrzik mozgékonyságukat.) Horváth Aladár szerint mindaddig lesznek is távolmaradók, amíg tovább élnek egyes politikai mítoszok, előítéletek, félelmek. „Ezek gyengítésében is fontos szerepe lehetett a tüntetésnek – vélte. – Nem igaz az, hogy ahol cigányok vannak, ott szükségszerű a botrány. Hibás az a politikai számítás, amely rövid távú politikai érdekek miatt, a választók esetleges elfordulásától félve, akár a saját meggyőződése ellenére, feladja emberjogi alapállását.”

Háttérben maradók

A város polgármestere július 7-én telefaxon még azt kérte a szervezőktől, álljanak el a tüntetés megtartásától, mert „sötét indulatok szabadulhatnak el”. Dr. Ringelhann György a vasárnapi rendőrségi tájékoztatón már csak a rossz időzítésre panaszkodott: a Nemzetközi Barokk Év egri rendezvényeihez nem illeszkedik egy kétes kimenetelű demonstráció. Kíváncsiságával azonban a város vezetője sem bírt: a rendőrség vezetőivel együtt a Városháza erkélyéről figyelte az eseményeket.

Szarvas Béla MDF-es képviselő szerint (ő nézőként volt jelen) a demonstráció egy évvel veti vissza Eger idegenforgalmát. Eltekintve attól, hogy a turizmus mértékegysége nem az év, javaslom a képviselő úrnak, kérdezze meg azokat az arabokat, akiket itt vertek össze a bőrfejűek, vajon hány év múlva fordulnak meg legközelebb a városban.

Távolról, az egri vár faláról figyelhették a szónokokat a nemzeti ifjak is, akik 26-an kifordított bomberdzsekijükkel tudatták a világgal, ha most kevesen vannak is, purifikációs hajlandóságuk sziklaszilárd. A sajtó és a rendőrség meglátva őket, versenyt futva érkezett a bástyára: a rend őrei igazoltattak, az újságírók kérdeztek. Az ifjak többsége kamaszos szégyenlőséggel bámult a semmibe, egyedül szószólójuk lubickolt a könnyen jött nyilvánosságban.

Sárközi és Marosvásárhely

Ezalatt lent rendben befejeződött a nagygyűlés, és a romák csendesen hazamentek. A rendőrség még egész este járőrözött, de az „egy évre visszavetett turistákon” és kóbor újságírókon kívül másokkal nem találkoztak.

Az erőszakellenes és -mentes rendezvény elsődleges célja a cigányságot körülvevő külső és a romák belső előítéleteinek feloldása volt. A rendőrség és a sajtó közös szóhasználata (amely két félről, táborról beszél) és a mögötte megbúvó téveszme, ami összemossa az agresszort az áldozattal, nem fog rögtön eltűnni, de a demonstráció sikere érvként szolgálhat a romák polgárjogi küzdelmében. A Himnusz eléneklésével a cigányság szimbolikusan is a közvélemény tudtára adta, hogy hova tartozik, a cigány himnusszal viszont azt jelezték, hogy sajátos etnokulturális arculatukról erőszak hatására sem mondanak le.

A jelen lévő romák bebizonyították távol lévő társaiknak, hogy érett, felelősen gondolkodó emberek, akik nem viszik vásárra sem a maguk, sem testvéreik bőrét.

Az egri várat annak idején – legalábbis Gárdonyi szerint – a cigány Sárközi mentette meg az áruló Hegedűs ármányától. Marosvásárhelyen romák védték meg a magyarokat. Kölcsönkenyér visszajár.

• Belföld