Skip to main content

Farkaskölykök és öreg rókák

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Cserkésztalálkozó Gödöllőn


Bí Pí

A cserkészet története Angliába, 1908-ba nyúlik vissza, ahol és amikor Lord Robert Baden-Powell of Gilwell (röviden Bí Pí, eredetileg pedig R. Stephenson Psmyth) tábornok, népszerű ifjúsági író létrehívta szervezetét. A vonzó célok, az ügyes szervezés, az önzetlen lelkesedés hatására Európa-szerte gyorsan terjedt a keresztény, a humanista elveken nyugvó, az önkormányzatiságot és a modern pedagógiai gyakorlatot felhasználó mozgalom.

Magyarországon már 1910-ben voltak követői: az MCSSZ 1912-ben jött létre, így alapító tagja lehetett 1920-ban a (mai nevén) Cserkész Világirodának. A hazai mozgalom jelentős elismerésének számított, hogy lehetőséget kapott a négyévenkénti világjamboree megrendezésére.

Teleki főcserkész

A cserkészet a 30-as években élte virágkorát Magyarországon. A 10–18 éves korosztály öt százalékát tömörítette, ami – figyelembe véve az akkoriban működő számtalan ifjúsági szervezetet és az európai átlag három százalékot – kimagaslónak mondható. A karizmatikus vezetők (pl. Sík Sándor), a vonzó programok, az őrsök relatív szabadsága mellett ebben a politikának is része volt.

Az arisztokratikus konzervativizmustól fokozatosan a szélső, plebejus jobboldal felé tolódó, a hatalmi centrumból kiszoruló Bethlen–Teleki-féle csoport és szimpatizánsai ugyanis jó lehetőséget láttak a cserkészetben.

Rájöttek, hogy a szélsőjobb fokozatos utánpótlását az ifjúsági, az egyetemi ultrajobbos, a sokszor militáns csoportok adják (l. pl. Románia), és nem lehetett nem észrevenni a diktatúrák „nevelési eredményeit” sem. Észlelve, hogy az ifjúság könnyen „fertőzhető” szélsőséges eszmékkel (is), belátták egy konzervatív értékeket hordozó szervezet fontosságát. A szervezet megvolt, a Magyar Cserkészek Szövetsége – ennek a vezetője lett Teleki Pál.

Betiltva, majd újjáéledve

Azonban nemcsak Telekiék vették komolyan a cserkészmozgalom pedagógiai és politikai erejét; az összes magyarországi diktatúra első intézkedései közé tartozott az MCSSZ betiltása (1944, 1946, 1956).

Az 1989-ben bejegyzett szervezetet eleinte jóindulatú mosoly fogadta, amit sokkal inkább az öregcserkészek olykor terhes, olykor komikus nosztalgiázása váltott ki, mint az MCSSZ tényleges munkája. Később sokan attól féltek – vagy arra vártak –, hogy a régi-új mozgalom az iskolákból kiszorult Úttörő Szövetség, illetve a KISZ helyét veszi át. Az MCSSZ, úgy tűnik azonban, nem kíván sem a túlzott múltba révedés, sem a túlságosan felduzzasztandó létszám kínálta lehetőségek csapdájába esni (igaz, a második a kisebb veszély).

Sz. Lukács János ügyvezető elnök elmondta, hogy semmiképpen sem kivánják a létszámot 6–10 évesekkel felduzzasztani, mert a korosztályi besorolás (10–18) eleve a 4+8 osztályos iskolarendszerre épül. Van persze lehetőségük a fiatalabbaknak is az együttműködésre, de ők szigorúan kiscserkészek (Bí Pínek A dzsungel könyvéből vett kifejezésével élve), farkaskölykök maradnak mindaddig, amíg testileg és szellemileg éretté válnak a komoly feladatok fegyelmezett elvégzésére.

Szentirmai Józseftől, aki a mostani gödöllői tábor egyik szervezője, megtudhattuk, törekszenek arra, hogy minél több fiatalt nyerjenek meg, ezért a vezetőségben egyre több a fiatal. El akarják ugyanis kerülni, hogy az újjászervezett mozgalom öregurak szórakozásává váljon.

A szűkös anyagi háttér, a rövid idő ellenére az MCSSZ már 20 ezer főt számlál, és ez a tábor (bár a maga 1200-1400 fős létszámával eltörpül az 1933-as 30 ezer mellett) jelzi, hogy jó úton járnak.

Kérésünkre, hogy egy mondatban foglalja össze, milyen a jó cserkész, Sz. Lukács János azt válaszolta: „Imádkozik egy kicsit, de tud fára mászni is.”

Táborozás

Ha fáramászót nem is, de vidáman tevékenykedő cserkészeket tucatszám láthattunk a táborhelyen. A különböző altáborok már szombat estére lakájossá tették a számukra kijelölt területeket. Verseny is zajlott: táborépítési és szépítési. Meg kell mondanom, irigyeltem a cserkészeket: mi a dekoráláshoz krepp-papírt, filctollat, Amodent fogkrémet, Bagarolt, kisebb kavicsokat használhattunk úttörő-táborozásaink során.

Mire juthattunk mi az ezen gyerekek által itt használt szekercékhez, bozótvágókhoz, ásókhoz, mi több, furdancsokhoz képest!

A cserkész nem használhat természetidegen anyagot, így szöget sem, épp ezért a hurkolásnak-kötözésnek rafinált módozatait alkalmazzák ezek a tizenéves „szerszámhasználó emberek”. Még a szelektív hulladékgyűjtést is megoldották, legalábbis táboron belül. (Kívül ugyanis „sajnos egy konténerbe megy” – tudtuk meg).

Az altáborokat fiú- és lányrészekre osztották. Úttörő-tapasztalatommal mondhatom: reménytelen.

Rókák a lugasban

A vasárnap, a nyílt nap mást ígért – és mást hozott. A politizálástól elzárkózó vezetés politikai személyiségeket hívott meg, akik a politikai uborkaszezonban jól jövő alkalmat rutinos rókaként ragadták meg. A névsor a teljesség igénye nélkül: Antall József, Nagy Ferenc József, Schamschula György, Dobos Krisztina, Kálmán Attila, Juhász Judit, Roszik Gábor, ifj. Surján László, Csoóri Sándor stb.

De a papság, a klérus is magas szinten képviseltette magát. Balázs Béla püspök szentbeszédében kijelentette, aki istentelen, ateista, az egyben embertelen is (sic!) Az előző nap hallottakkal ellentétben a cserkésznevelésben a Szentírás, a teológia ismeretére tette a hangsúlyt a „fáramászással” szemben.

Majd félremagyarázástól nem rettegve, beszélt a különböző keresztény egyházak konvergálásáról.

Igazi várakozás azonban Antall József szavait előzte meg, amelyekből a számtalan kis-, öreg- és cserkész cserkész, valamint a sajtó is megtudhatta, ő a piaristák 2. számú cserkészőrséhez tartozott; Somogyváron temették el Szent Lászlót; Gödöllőn Teleki Pált; hazánkban, Európához hasonlóan minden nagy építészeti irányzatnak van emléke, de nekünk a viharos történelem csak romokat juttatott.

Vagy-vagy

Majd – tőle szokatlanul – a cserkészeket magukat szólította meg: „Az egyetemes európai keresztény kultúra védőbástyája volt ez az ország. S mi, cserkészek, megtanultuk ezt, és emellett megtanultuk mindazt, és tanuljátok meg ti is, ami nem írott emlék, ami nincs benne a kódexekben, amit nem őriznek a levéltári források, de megőrzött évszázadokon keresztül a nép tudata, megőrizte zenében, megőrizte mondavilágban, példatárban, ha tetszik: dűlőutak elnevezésében, minden másban, amit nekünk, illetve a mai cserkészeknek újra gyűjteni kell, és megismertetni kell önmagunkkal, hogy visszatérjen önbizalmunk és hitünk, és megismertetni a világgal, hogy tudják, milyen nemzet az, amelyik itt él a Kárpát-medencében, európai nemzetként, a nagy európai eszmék örököse és hordozójaként, és amelyik nem hagyta magát semmilyen körülmények között legyűrni, alávetni.” (Hogy is van ez? Mit kell a cserkészeknek megtanulniuk, amit a miniszterelnök már tud? Fogalmazni?)

Majd a kormányfő üzent kritikusainak, ami talán egy nem politikai rendezvény megnyitóján kicsit modortalanság (nem korruptság!). Szerinte míg 1933-ban Itália, Németország és a Szovjetunió diktatúrái szélsőséges eszmeiségű ifjúsági szervezeteket hoztak létre, addig „a hivatalos Magyarország ezzel a szabadság és kereszténység mellett elkötelezett ifjúsági mozgalommal (értsd: cserkészet) azonosult”.

1933-ban Gömbös Gyula volt a miniszterelnök. A jamboreet Teleki Pál nyitotta meg. Vagy-vagy.
























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon