Bí Pí
A cserkészet története Angliába, 1908-ba nyúlik vissza, ahol és amikor Lord Robert Baden-Powell of Gilwell (röviden Bí Pí, eredetileg pedig R. Stephenson Psmyth) tábornok, népszerű ifjúsági író létrehívta szervezetét. A vonzó célok, az ügyes szervezés, az önzetlen lelkesedés hatására Európa-szerte gyorsan terjedt a keresztény, a humanista elveken nyugvó, az önkormányzatiságot és a modern pedagógiai gyakorlatot felhasználó mozgalom.
Magyarországon már 1910-ben voltak követői: az MCSSZ 1912-ben jött létre, így alapító tagja lehetett 1920-ban a (mai nevén) Cserkész Világirodának. A hazai mozgalom jelentős elismerésének számított, hogy lehetőséget kapott a négyévenkénti világjamboree megrendezésére.
Teleki főcserkész
A cserkészet a 30-as években élte virágkorát Magyarországon. A 10–18 éves korosztály öt százalékát tömörítette, ami – figyelembe véve az akkoriban működő számtalan ifjúsági szervezetet és az európai átlag három százalékot – kimagaslónak mondható. A karizmatikus vezetők (pl. Sík Sándor), a vonzó programok, az őrsök relatív szabadsága mellett ebben a politikának is része volt.
Az arisztokratikus konzervativizmustól fokozatosan a szélső, plebejus jobboldal felé tolódó, a hatalmi centrumból kiszoruló Bethlen–Teleki-féle csoport és szimpatizánsai ugyanis jó lehetőséget láttak a cserkészetben.
Rájöttek, hogy a szélsőjobb fokozatos utánpótlását az ifjúsági, az egyetemi ultrajobbos, a sokszor militáns csoportok adják (l. pl. Románia), és nem lehetett nem észrevenni a diktatúrák „nevelési eredményeit” sem. Észlelve, hogy az ifjúság könnyen „fertőzhető” szélsőséges eszmékkel (is), belátták egy konzervatív értékeket hordozó szervezet fontosságát. A szervezet megvolt, a Magyar Cserkészek Szövetsége – ennek a vezetője lett Teleki Pál.
Betiltva, majd újjáéledve
Azonban nemcsak Telekiék vették komolyan a cserkészmozgalom pedagógiai és politikai erejét; az összes magyarországi diktatúra első intézkedései közé tartozott az MCSSZ betiltása (1944, 1946, 1956).
Az 1989-ben bejegyzett szervezetet eleinte jóindulatú mosoly fogadta, amit sokkal inkább az öregcserkészek olykor terhes, olykor komikus nosztalgiázása váltott ki, mint az MCSSZ tényleges munkája. Később sokan attól féltek – vagy arra vártak –, hogy a régi-új mozgalom az iskolákból kiszorult Úttörő Szövetség, illetve a KISZ helyét veszi át. Az MCSSZ, úgy tűnik azonban, nem kíván sem a túlzott múltba révedés, sem a túlságosan felduzzasztandó létszám kínálta lehetőségek csapdájába esni (igaz, a második a kisebb veszély).
Sz. Lukács János ügyvezető elnök elmondta, hogy semmiképpen sem kivánják a létszámot 6–10 évesekkel felduzzasztani, mert a korosztályi besorolás (10–18) eleve a 4+8 osztályos iskolarendszerre épül. Van persze lehetőségük a fiatalabbaknak is az együttműködésre, de ők szigorúan kiscserkészek (Bí Pínek A dzsungel könyvéből vett kifejezésével élve), farkaskölykök maradnak mindaddig, amíg testileg és szellemileg éretté válnak a komoly feladatok fegyelmezett elvégzésére.
Szentirmai Józseftől, aki a mostani gödöllői tábor egyik szervezője, megtudhattuk, törekszenek arra, hogy minél több fiatalt nyerjenek meg, ezért a vezetőségben egyre több a fiatal. El akarják ugyanis kerülni, hogy az újjászervezett mozgalom öregurak szórakozásává váljon.
A szűkös anyagi háttér, a rövid idő ellenére az MCSSZ már 20 ezer főt számlál, és ez a tábor (bár a maga 1200-1400 fős létszámával eltörpül az 1933-as 30 ezer mellett) jelzi, hogy jó úton járnak.
Kérésünkre, hogy egy mondatban foglalja össze, milyen a jó cserkész, Sz. Lukács János azt válaszolta: „Imádkozik egy kicsit, de tud fára mászni is.”
Táborozás
Ha fáramászót nem is, de vidáman tevékenykedő cserkészeket tucatszám láthattunk a táborhelyen. A különböző altáborok már szombat estére lakájossá tették a számukra kijelölt területeket. Verseny is zajlott: táborépítési és szépítési. Meg kell mondanom, irigyeltem a cserkészeket: mi a dekoráláshoz krepp-papírt, filctollat, Amodent fogkrémet, Bagarolt, kisebb kavicsokat használhattunk úttörő-táborozásaink során.
Mire juthattunk mi az ezen gyerekek által itt használt szekercékhez, bozótvágókhoz, ásókhoz, mi több, furdancsokhoz képest!
A cserkész nem használhat természetidegen anyagot, így szöget sem, épp ezért a hurkolásnak-kötözésnek rafinált módozatait alkalmazzák ezek a tizenéves „szerszámhasználó emberek”. Még a szelektív hulladékgyűjtést is megoldották, legalábbis táboron belül. (Kívül ugyanis „sajnos egy konténerbe megy” – tudtuk meg).
Az altáborokat fiú- és lányrészekre osztották. Úttörő-tapasztalatommal mondhatom: reménytelen.
Rókák a lugasban
A vasárnap, a nyílt nap mást ígért – és mást hozott. A politizálástól elzárkózó vezetés politikai személyiségeket hívott meg, akik a politikai uborkaszezonban jól jövő alkalmat rutinos rókaként ragadták meg. A névsor a teljesség igénye nélkül: Antall József, Nagy Ferenc József, Schamschula György, Dobos Krisztina, Kálmán Attila, Juhász Judit, Roszik Gábor, ifj. Surján László, Csoóri Sándor stb.
De a papság, a klérus is magas szinten képviseltette magát. Balázs Béla püspök szentbeszédében kijelentette, aki istentelen, ateista, az egyben embertelen is (sic!) Az előző nap hallottakkal ellentétben a cserkésznevelésben a Szentírás, a teológia ismeretére tette a hangsúlyt a „fáramászással” szemben.
Majd félremagyarázástól nem rettegve, beszélt a különböző keresztény egyházak konvergálásáról.
Igazi várakozás azonban Antall József szavait előzte meg, amelyekből a számtalan kis-, öreg- és cserkész cserkész, valamint a sajtó is megtudhatta, ő a piaristák 2. számú cserkészőrséhez tartozott; Somogyváron temették el Szent Lászlót; Gödöllőn Teleki Pált; hazánkban, Európához hasonlóan minden nagy építészeti irányzatnak van emléke, de nekünk a viharos történelem csak romokat juttatott.
Vagy-vagy
Majd – tőle szokatlanul – a cserkészeket magukat szólította meg: „Az egyetemes európai keresztény kultúra védőbástyája volt ez az ország. S mi, cserkészek, megtanultuk ezt, és emellett megtanultuk mindazt, és tanuljátok meg ti is, ami nem írott emlék, ami nincs benne a kódexekben, amit nem őriznek a levéltári források, de megőrzött évszázadokon keresztül a nép tudata, megőrizte zenében, megőrizte mondavilágban, példatárban, ha tetszik: dűlőutak elnevezésében, minden másban, amit nekünk, illetve a mai cserkészeknek újra gyűjteni kell, és megismertetni kell önmagunkkal, hogy visszatérjen önbizalmunk és hitünk, és megismertetni a világgal, hogy tudják, milyen nemzet az, amelyik itt él a Kárpát-medencében, európai nemzetként, a nagy európai eszmék örököse és hordozójaként, és amelyik nem hagyta magát semmilyen körülmények között legyűrni, alávetni.” (Hogy is van ez? Mit kell a cserkészeknek megtanulniuk, amit a miniszterelnök már tud? Fogalmazni?)
Majd a kormányfő üzent kritikusainak, ami talán egy nem politikai rendezvény megnyitóján kicsit modortalanság (nem korruptság!). Szerinte míg 1933-ban Itália, Németország és a Szovjetunió diktatúrái szélsőséges eszmeiségű ifjúsági szervezeteket hoztak létre, addig „a hivatalos Magyarország ezzel a szabadság és kereszténység mellett elkötelezett ifjúsági mozgalommal (értsd: cserkészet) azonosult”.
1933-ban Gömbös Gyula volt a miniszterelnök. A jamboreet Teleki Pál nyitotta meg. Vagy-vagy.
- Belföld [6]