– Amerikai szakszervezeti vezetők szívesen nevezik történelminek a májusi, társadalombiztosítási önkormányzati választásokat. Ön hogyan látja?
– Azt nem tudom, hogy történelmet formáló lesz-e, de biztosan egyedülálló. Szakszervezetek között olyan választás, amikor egy egész ország választ, még nem volt sehol a világon. Úgy tapasztaltam, nemcsak Amerikában nagy az érdeklődés. A kérdés az, hogy nemcsak a szakszervezeti tagság, hanem egy egész nép kezébe veszi-e saját sorsának irányítását.
– A magas résztvételi határ azonban kétségessé teszi a választások sikerét. Elmenne-e Amerikában a népesség 25 százaléka választani?
– Nem hinném, hogy Amerikában elmenne bárki is választani a szakszervezeti tagokon kívül, sőt, az 50 százalékukon kívül. Ez körülbelül 7 millió embert jelentene, ami a 240 millióhoz képest alacsony szám. Ami Magyarországot illeti, optimistább vagyok. Eltöltöttem két hetet Magyarországon, az utolsó napokban már a rádió és a televízió is foglalkozott a társadalombiztosítási képviselők választásával. A szakszervezetek közül csak a Munkástanácsokat és a Ligát látogattam meg, és láttam, hogy professzionális munka folyik a választások sikeréért, és az egyes ágazati szervezeteknél is nagy a készülődés. Úgy érzem, jó kezekben van a választások ügye.
Az egyszerű emberek ma még kérdeznek, reggel a taxisofőr megkérdezte, hogy mi is ez; de már megkérdezte! A rádiónak és a tévének óriási szerepe van a választások népszerűsítésében. Remélem, a kormány is mindent megtesz, és napirenden tartja ezt a kérdést május 21-ig.
– Úgy tudom, ez alatt a két hét alatt több neves politikussal is folytatott tárgyalásokat, szóba kerültek-e a választások?
– Neveket nem szeretnék mondani, de a Kisgazdapárton és az MSZP-n kívül a legtöbb párt vezetőjével találkoztam. Úgy látom, azt, hogy az emberek menjenek el szavazni, minden párt támogatja. Úgy tudom, Magyarországon, a pártokon belül demokrácia van, nem fogják megjelölni, hogy tagjaik melyik szakszervezet listájára szavazzanak. Bizonyára lesz olyan párt, amelyik a Ligát fogja támogatni, lesz olyan, aki a Munkástanácsokat, talán olyan is, aki az Autonóm Szakszervezeteket. De eddig egyedül az MSZP kötelezte el magát nyíltan az MSZOSZ mellett.
– Az AFL–CIO változatlanul nem ismeri el hiteles érdekképviseletnek az MSZOSZ-t, vagy történt valamiféle elmozdulás ez ügyben?
– Nem változott az álláspontunk. Az elismerésnek az egyik feltétele az volna, hogy alulról fölfelé, tisztességes választási rendszerben választják meg a vezetőjüket. Az eddigi vezetőséget szerintünk nem így választották meg. Titkos választás volt, ez igaz, de akik országos szinten választottak, azokat a helyi szervezetek nem választották meg. Ez a kérdés, azt hiszem, nemsokára újra fel fog merülni.
– A választások után?
– A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége már két évvel ezelőtt kiadott egy határozatot – akkor még úgy volt, hogy vagyonügyben szakszervezetek közötti választás lesz Magyarországon –, ami szerint a választások után magas rangú bizottságot küld Magyarországra. A bizottság meghallgatja az összes szakszervezetet, és javaslatot tesz az elnökségnek arra, hogy mely szakszervezetet vagy szakszervezeteket vegyék föl tagjaik közé. Előreláthatólag erre szeptemberben fog sor kerülni, és december közepén lesz az elnökségi ülés, amely dönt a kérdésben.
– Több szakértő szerint a nemzetközi szakszervezeti mozgalom válságban van. Lát-e Kelet-Európában biztató jelenségeket?
– A szakszervezetek túl optimisták voltak. A szakszervezeti tagság Magyarországon kötelező volt, mindenki fizette a tagdíjat. Nyugat-Európában a foglalkoztatottaknak csak 20-25 százaléka szakszervezeti tag, Amerikában sajnos csak 10-15 százalék, a kelet-európai térség ehhez fog közelíteni. Ez Magyarországon 800-900 ezer tagot jelent majd – az összes szakszervezetekben együttvéve. Ez normális állapot, az fizet tagdíjat, aki akar. Ma a szervezettség magasabb, bár a számok ellenőrizhetetlenek. Nem azt mondom, hogy csalás folyik, csak annyit, hogy dobálózás folyik a számokkal.
– Az utóbbi időben Magyarországon egyre több sikeres sztrájk zajlott le (a múlt héten a buszosok sztrájkja), úgy tűnik, a szervezett munkavállalói érdekcsoportok egyre aktívabban, határozottabban érvényesítik az érdekeiket.
– Ha lecsökken az össz-szakszervezeti létszám, a megmaradók jobb szakszervezetet alkotnak. A két háború között a legnagyobb szakszervezet 150 ezer tagot számlált, mégis nagyon erős volt. Komoly anyagi háttérrel is rendelkezett, mert ez a 150 ezer tag befizette a tagdíjat, és volt közvetve egy lapja, a Népszava, amely kereste, és nem elvitte a pénzt…
– A szakszervezetek kísértést éreznek, hogy politikai szerepeket vegyenek át. Szűkebb területet kell inkább határozottan képviselniük?
– Érdekvédelmi szervezetekké kell válniuk. A fejlődő országokban hasonló jelenséget figyelhettünk meg. A szakszervezetekben politikusok ültek, és amikor szabad kormány alakult, akkor ezek az emberek kormánytagok lettek, és 20 évre volt szükség, amíg valamelyest érdekvédelmi szervezetek alakultak ki. Itt 40 évig nem vállalta fel senki a munkavállalók érdekvédelmét, és hogy a szakszervezetek valóban erősek legyenek, ahhoz kell még néhány év.