Szép egyedül, mondta Csurka az MDF januári országos gyűlésén. Pedig nem volt egyedül, hatalmas szavazataránnyal választották meg az elnökség tagjává. De Csurka tudta, amit a megválasztói nem akartak tudomásul venni: a szavazatok nem számítanak, csak az számít, hogy már nincsenek vele a lakitelki alapítók: Bíró Zoltán letaszításának maga Csurka is részese volt, Csengey meghalt, Csoóri, Lezsák, Für a döntő órában elpártolt tőle. Akik maradtak: pojácák, rajongók meg néhány csalódott, nyughatatlan lézengő ritter. Pedig igaza volt Kónya Imrének: minden MDF-esben van egy kis Csurka.
Csurkának az lett a veszte, ami a varázsa volt. Senki nem tudta úgy közönsége elé tárni a világeposzt, úgy láttatni jó és gonosz harcát egy hét összefüggéseiben. Senki nem tudta úgy belevonni az erre fogékony lelkeket az együttes sóhajtozásba, az ármánykodók és más liberálisok szívet melengető együttes gyűlöletébe.
Csakhogy akiknek volt valami közük a való élet dolgaihoz, hamar átlátták, hogy a Csurka-eposzhoz igen nehéz hozzáigazítani a valóságot: világfelfordulás kellene hozzá, világforradalom, de legalább egy jóféle kis diktatúra.
Haj, milyen más idők voltak, amikor még a nemzeti reformkommunisták köpenyének védelmében lehetett álmodozni nemzeti szocializmusról. Manapság a rakoncátlankodókat Antall úr vesszeje várja, könnyű kipenderülni a kormányközelség párnás melegéből. Künn pedig hűvös a világ, a lázadókat legfeljebb néhány ezer kopott kabátos, nekikeseredett tüntető ünnepli, akiknek a szájába a Magyar Televíziót! – kiáltozás helyett már tavaly is jobban illett volna a Munkát, kenyeret! A józanok tudják jól, pénz nélkül, program nélkül legfeljebb húsz-harminc parlamenti hely az, amire a következő választáson számíthatnak, egészen a jobbszélen, távol a hatalomtól. Kinek van kedve ilyen magyar útra tévedni?
Csurka magánya nem enyhíti Antall magányát. A nemzeti liberálisok bátor embereknek bizonyultak, szembe mertek fordulni pártjukban a fősodorral, de nincs politikai súlyuk. A miniszterelnök eszményének, a tekintélyelvű parlamentarizmusnak van néhány híve, de nincs tábora. A kormányoldalon többnyire a mérsékeltek se bánnának a tekintély és a tradíciók tisztelete mellé egy kis népi-nemzeti radikalizmust. Csak lenne hozzá vezérük, s ne lenne kockázata.
A múlt év augusztusában a külső szemlélő úgy vélte, az MDF-frakcióban van vagy negyven csurkista, húsz anticsurkista és száz ingadozó. Azóta kiderült, hogy az anticsurkisták száma legfeljebb tíz, a csurkistáké ellenben százötven. Viszont aki kockáztatni is kész Csurkáért, olyan tíz-tizenöt, ha akad.
Ők hagyják most majd el a frakciót Csurkával.
A többi csurkista Antallal marad.
- Harmadik oldal [5]