A rossz körülményekhez képest igencsak kedvében jár a kormány koalíciójának. Csupán a fogyasztáshoz kapcsolt adóknál tervez igazából nadrágszíjmeghúzást: októbertől 6-ról 10 százalékra szándékozik emelni a kedvezményes áfát – megszüntetve egyúttal a háztartási villamos energia és a gyógyszerek forgalmiadó-mentességét –, ezenkívül reméli, hogy a háztartási tüzelőolajjegyek bevezetésével 6 milliárd többletadó folyik be a dízelolajon. Az áfaintézkedés enyhítésére kompenzációt ígérnek az kisnyugdíjasoknak és a családos munkanélkülieknek, az erre szánt összeget – 3 milliárdot, az áfából származó többletbevétel felét – a kormány céltartalékai között különítik el. Az elhelyezés már névleg is elárulja a felelősség hollétét, de mutatja a tanácstalanságot is a kompenzálás módját illetőleg.
A nyomasztó forgalmiadóztatás mellett azért mód nyílik egy kis nemzetpolitikai nyomulásra is. Mert hazugság, hogy nincs költségvetői mozgástér, és ne képzeljék az antropológiai értelemben vett közgazdászok, hogy ilyen képtelen csúsztatásokkal éket vernek a kormányzó centrum és a Magyar Igazság nemzetpolitikai csoport közé. A kormányzati felelősség a megmondhatója, hogy igenis választás lesz egy éven belül.
Ezért sem közömbös a médiumügy, amire több mint 3,9 milliárd pluszt szán most a kormány még ez évben. A hagyományos nemzeti közmédiumok már koalícióhű alelnökeik miatt is többet érdemelnek, mint elődeik idejében, de kéri a kenyeret az új gyermek, a Hungária Televízió Alapítvány is. Utóbbi, szegény, megszavazott költségvetési keret nélkül működött eddig. Most is csak a pénzellátmánya vár nyilvános, parlamenti jóváhagyásra, az ingatlanjuttatásokat ugyanis 3000-es kormányhatározatokkal szokták intézni. Még egy újdonatúj tételt rejteget a pótköltségvetés: a Miniszterelnökség fejezet úgynevezett célelőirányzatai között egy 190 milliós „nemzeti tájékoztatási feladatokra és országpropagandára” szánt keretre bukkanunk, mégpedig nem kevéssé velős indoklással: „nemzeti tájékoztatási feladatokra és országpropagandára 190 millió forintot indokolt fordítani.” Tippünk szerint bizonyára Kónya Imre rajzfilmes Iustitia-sorozatát rejthetik e talányos szavak.
Az nemzetpolitikai előrenyomulás másik, bár persze szerényebb összegeket habzsoló arcvonalát a kormány és fő pártja befolyása alatt álló alapítványok alkotják. Ezeket nem is soroljuk föl a teljesség igényével; mindössze pót-tízmilliókról van szó, amelyek könnyen cseppennek, ha egyszer pót-százmilliók is csurrannak. De gyönyörködhetünk azért a jó gazda gondosságában is: „A Teleki László Alapítvány épülete – olvashatjuk az indoklásban – része egy hármas épületkomplexumnak, melynek 220-230 millió forintra becsült hiányzó hányadát kb. 80 millió forintért meg lehetne vásárolni. A teljes komplexum hosszú távra megfelelő elhelyezést biztosítana az alapítványnak és intézményeinek, ugyanakkor – mivel a környéken az ingatlanárak meredek emelkedése prognosztizálható – a befektetésnél sokszorta nagyobb értéknövekedést eredményezne az állami vagyonban.”
Kárpótlási és földtulajdon-rendezési ügyekben több mint 1,2 milliárd forint pótpénzeket szeretnének elkölteni az illetékes hivatalok. Láthatólag csak szaporodik a kárpótlási-földrendezési kásahegy, nem bírnak a végére jutni. A kárpótlási hivataloknál például azért irányozzák elő az országos központnál a teljes összeget, mert bár „nagy részét a megyei hivataloknál fogják felhasználni, azonban az arányok kimunkálásáig célszerűbb az országos hivatalnál előirányozni”. Vagyis, ha jól értjük, még mindig nem világos egészen, melyik megyében hány jogosult van. Fantomigénylők tartják sakkban a mezőgazdaságot. És egyre jönnek a koalícióbeli kollegák új indítványokkal: ha a módosítványok törvényerőre emelkednek – így a hivatal –, újabb százezres nagyságrendű igénybejelentés várható (ha meg nem, akkor legalább meglesz a hivatalnak a prémiumravaló).
Egy gyors szerződéskötés, és máris hű szövetségessé szelídülhet a „belső ellenzék”, a KDNP. A Magyar Államnak június 30-ig 694 milliót kell előperkálnia az Esztergomi Papi Szeminárium helyreállításáért; mivel az összegből 300-at már szerencsére kifizetett az Esztergomi Érsekségnek, mindössze szűk 400 millióra kell felhatalmazást kapnia a népfenség kész helyzet elé állított letéteményesétől. Viszont a letéteményes ez esetben nem oszlik fel, hiszen a KDNP is domboríthat.
A nyomulás a biztonság különféle territóriumain a legerőteljesebb. Boross Péter belügyminiszter, MDF-alelnök nem nyughatik, amíg kétszeresen vissza nem csaklizza azt a félmilliárdot, amely a novemberi ÉT-megállapodás után úszott el a határőrségtől. Finoman „professzionális határőrségnek” nevezi, amire vágyik, de inkább hivatásos hadsereg ez, belügyi vezénylet alatt. Az 1 milliárdos pótjavallathoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság másik pótmilliárdja társul. Fejezeti szinten is messze a belügy kapja a legnagyobb pótnövekményt, mint ahogy legkedvesebb volt az eredeti költségvetés készítésekor is. (A hadügyre már csak potom 700 pótmilliót javasolnak, azt is azért, mert nagy a munkanélküliség, és „a gazdálkodói szféra sokszínű”, vagyis nem egy vállalkozó sajnálja a pénzt a bevonuló tartalékosoktól; ezért az állam készül átvállalni a bevonulási segély és a tartalékos illetmény fizetését.)
Örvendezünk persze annak, hogy a felsőoktatás Mádl dr. minisztersége alatt is élvez némi előnyt: a tudományegyetemek 244, a műszaki egyetemek 188, a művészeti iskolák 56, a pedagógusképző főiskolák 154, a műszaki és gazdasági főiskolák 100 milliárdos pót-dologi kiadásban részesülnek, hogy megőrizhessék úgy-ahogy működőképességüket. Ez nem sok, mégis valami. De hol van a gazdaságpolitikai program, amit a pénzügyminiszter fölvázolt tengerentúli tárgyalásai után (Beszélő, május 22.)? A pótköltségvetésből nem tetszik ki, hogy olyannnyira előnyben részesítené a gazdasági növekedés megindítását. E fennen hangoztatott szándékot egyedül a reorganizációs programokra kért 1 milliárdos többlet tükrözi, ezt is a döglődó mezőgazdasági export elmaradó támogatásából csippentették le. Az így nyert összeg viszonylag kevés, sokszorosan meghaladja annak az élelmiszeriparnak az eladósodása, amelynek magánkézbe adását szeretnék fölgyorsítani. Meglehet, hogy a ’94-es költségvetés több növekedésösztönző jegyet visel majd magán; egyelőre azonban meghátrált Szabó Iván a koalíciós nyomulás előtt.
Ez annál is szomorúbb, mivel a pénzügy meglepően könnyen szedegette elő a forrásokat a Nemzetközi Valutaalapnál kialkudott deficit kimutatásához. Az IMF elfogadta, hogy a hiány 185 milliárdos eredeti előirányzata 215 milliárdra nőjön, ám úgy látszott, ezt a könnyebbséget semmivé foszlatja a nehézség, hogv a pénzintézetektől, az Állami Vagyonkezelő Kt.-től és a privatizációból származó bevételek kiesnek (illetve 1992 végén túltervezték őket). Volt azonban a tarsolyban kétféle igen jelentős tartalék: alultervezték tavaly a kamatadót, a deficitfinanszírozást pedig – az előd-pénzügyminiszter érdemeinek, de az utódkormány nyűgének betudhatólag – sikerült későbbi lejáratra szóló államkötvényekkel megoldani. Így most már az áfát sem kell emelni október 1-je előtt. Igaz, az általános költségvetési tartalékot az IMF nyomására csökkenteni kellett. De még így is telik egy 19-20 milliárdos kiadási többletre, és ezt készülnek föláldozni most a nemzetpolitika és a koalíciós egység oltárán.
Ám könnyen közbecsúszhat egy malőr. Megeshetik, hogy rövid időn belül újból borul a mérleg. A GKI Gazdaságkutató Rt. például nem 215 milliárd, hanem 250 usque 270 milliárdos hiányt jelez előre. Vértes András igazgató szerint ugyanis a kormány túlzottan optimista volt a forgalmi adó és a privatizációs bevétel tervezésekor, az infláció és a munkanélküliség pedig szociális többletkiadásokat kényszeríthet ki. Ha ez beigazolódik, a kormányzó centrum végképp nem térhet ki az elől, hogy válasszon a koalíciós egység és az ország stabilitása között.
Kapcsolódó cikkek
- Beszélő [7]