„Bérszabó Iván”
virított a felirat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete faliújságján a pénzügyminiszter bejelentése után, miszerint a közalkalmazotti bértarifát a kormány a törvényben foglaltaktól eltérően 1994 helyett csak 1995-től kívánja bevezetni. Szabó Iván a pótköltségvetés megszorító intézkedései között említette a bértarifarendszer elhalasztását. Lényegében a valutaalapot jelölte meg a különböző támogatások lefaragásának szorgalmazójaként, mely szervezettel szemben Népszabadság-beli nyilatkozata szerint ő maga is védte például az önkormányzati támogatásokat vagy a jóléti és kulturális kiadásokat. Ez a védelem azonban távol állt a közalkalmazottak érdekeitől, hiszen a közalkalmazotti szféra bérszintje igencsak az ipari átlagbér mögött kullog. Pedig a közalkalmazotti jogviszony hátrányosabb, mint más munkavállalóké, és logikus lenne, hogy a nagyobb igényekért cserébe foglalkoztatási és anyagi biztonságot nyújtson a munkáltató.
A másik rétje
Ha a pénz elosztásáról vagy – esetünkben – hiányáról esik szó, mindig az a kérdés merül fel, hogy mely társadalmi csoport mennyire jogosult érdekeit érvényesíteni. A tavalyi, az Érdekegyeztető Tanácsban megszavazott 10 milliárd elosztása is megosztotta az érdekeket, hiszen például az egészségügyben bérek tekintetében az oktatásügyinél is rosszabb a helyzet. A tüntetésen Szöllősi Istvánné beszédében ezért tárgyalási alapnak sem fogadta el a kormányzati tervet, és kijelentette: jövőre be kell vezetni a bértarifarendszert, ez nem kérdés, nincs mit tárgyalni róla. Tárgyalások csak arról folyhatnak, hogy a majdnem 1200 milliárdos költségvetésből honnan teremtsék elő a szükséges 15 milliárdot. Ő, a maga részéről – tette hozzá – szívesen segít Szabó Ivánnak a költségvetés rubrikái között megkeresni a hiányt fedező tételeket.
A szónokok között azonban nem volt teljes egység. Senki sem tudja ugyanis, hogy pontosan mekkora összegre lenne szükség, hiszen a pénzügyi tárca tavaly nem végzett számításokat a törvény költségigényéről, és lehetséges, hogy a bértarifa bevezetésének költsége pótlékokkal és egyéb költségvonzataival együtt elérheti a 70 milliárdot is.
Vargabetűk
A Roosevelt térről csekély vargabetűt formázva indult el a menet a Kossuth térre, de a szónoklatok sem mindig a legrövidebb úton törtek céljuk felé. Nem ugyanaz volt a politikai mondanivalója Jirzi Valenta, a közel húszmillió tagot tömörítő Oktatási Világszervezet alelnöke szolidaritási beszédének, mint annak a bejelentésnek, hogy a LAÉT is a közalkalmazottak mellett áll. Vadász János, a KKDSZ országos titkára Antall Józseffel polemizáló beszédéből sem volt könnyű kihámozni, hogy vajon a szolidaritás vagy az elégedetlenség a hangsúlyosabb eleme mondanivalójának. Vadász ugyanúgy ostorozta a korrupció és a „rokonok országa” haszonélvezőit, mint a zsíros bankbetéteiket hizlaló önkormányzatokat vagy az adócsaló vállalkozókat. Az alkalmazottak béréből bezzeg előre levonják az adót, jelentette ki egyébként nagy tapssal jutalmazott beszédében.
Nem kell ’96-ot mondani
Ekkor a PDSZ következett, de ez a szakszervezet kilógott a sorból. Olyannyira, hogy le kellett szólni az emelvényről: szimpatizánsaik „túl magasra tartják a tábláikat”. Ráadásul az önkormányzatokkal szemben sem voltak elég kemények. Pokorni Zoltán ügyvivő szerint kevesebb a jobb helyzetben lévő önkormányzat, mint a szegény, így a kormány megoldási javaslata azt jelenti, hogy a gazdagabb területeken rendezni lehet a helyzetet, a szegényebbeken nem. Tovább nőnek a meglévő feszültségek, ráadásul nincs olyan bank, amely ekkora kölcsönt adna az önkormányzatoknak. A kormány sem gondolja komolyan, amit mond: azért ígér ’95-re pénzt, mert rájött, hogy nem kell ’96-ot mondania. Hiszen ha a vágyott jövőt nem is, de a következő kormányt híven szimbolizálja az 1995-ös határidő.