Skip to main content

Június 16-a ötször

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Információs összefoglaló


MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁG
Társadalompolitikai Osztály
Budapest, 1989. június 22.
Készült: 72 példányban




INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ a június 5–21-i időszak eseményeinek visszhangjáról (25. hét)

BELPOLITIKA

1. Amint az várható volt, az utóbbi hét kiemelkedő, legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye Nagy Imre és társai temetése volt, annak bel- és külföldi hatásával együtt.







1988
Párizs, 11 óra

A Père Lachaise temető 44-es parcellájában a magyar forradalom mártírjainak emlékművét avatják fel. Az emigráció két szervezete – az Emberi Jogok Magyar Ligája és a Magyar Szabadságharcos Szövetség – készítette elő a megemlékezést, a jelképes sírhelyet Jacques Chirac párizsi polgármester bocsátotta rendelkezésre, az emlékművet ifjabb Rajk László tervezte, a kivitelezés Nagy Ernő munkája. A Père Lachaise-i megemlékezés szónokai: Méray Tibor, a Nagy Imre Emlékbizottság elnöke, az Irodalmi Újság szerkesztője, Fejtő Ferenc, a liga elnöke, Gilles Martinet nagykövet, Claudio Martelli, az Olasz Szocialista Párt titkárságának tagja, Vásárhelyi Miklós, a TIB elnöke Sujánszky Jenő, a Magyar Szabadságharcos Szövetség franciaországi elnöke. Felolvasták Simone Veil és Ronald Reagan üzenetét is. A megemlékezésen jelen voltak a Nagy Imre-perben kivégzettek hozzátartozói.

Este, a Musée Social nagytermében a liga magyar nyelvű estet szervezett, itt beszélt a kivégzett miniszterelnök leánya, Nagy Erzsébet, Lőcsei Pál, Kárász Arthur, Nagy Alajos és Hegedűs B. András, itt olvasta fel a Történelmi Igazságtétel Bizottság első nyilatkozatát Halda Aliz. Az est résztvevői meghallgathatták Rácz Sándor, Fónay Jenő és Kopácsi Sándor üzenetét.

Budapest
A tervek:


A TIB felhívására a június 16-i megemlékezés délelőtt 11 órakor, a rákoskeresztúri 301-es parcellában kezdődött volna, 15 órakor a Hősök terén, délután fél ötkor a Batthyány–Nagy Imre-örökmécsesnél, este fél nyolckor pedig a Mártírok úti ferences templomban folytatódott volna. A rendőrség a megelőző napokban beidézte Dénes Jánost, Fónay Jenőt, Litván Györgyöt, Mécs Imrét, Nagy Eleket és Rácz Sándort, valamint lakásán kereste fel Tamás Gáspár Miklóst, felszólítva őket a megemlékezés lefújására.

A tények:

10 óra: 400-500-an gyűltek össze az Újköztemető főbejáratánál, és gyalog indultak el a 301-es parcellához. 11 órakor Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Munkástanács volt elnöke nyitotta meg az emlékezést, Molnár Tamás, az Inconnu művészcsoport tagja beszámolt arról, hogy a rendőrség aznap reggel lefoglalta az alkalomra készített kopjafát (felirata: Pro Patria 1956), őrizetbe vették Nagy Jenőt, a Demokrata című szamizdatlap kiadóját, valamint a lakásában tartózkodó Philipp Tibort. Ezt követően olvasta fel Nagy Gáspár költő a Nagy Imrére emlékező, A fiú naplójából című versét. A gyászünnepségi beszédet Fónay Jenő tartotta, Mécs Imre és Hegedűs László azok nevét olvasta fel, akik feltehetően a parcella jeltelen sírjaiban nyugszanak. A rendőrség nem avatkozott közbe, a jelenlévők elvonulása után azonban percek alatt eltávolították a kegyelet virágait.

A temetőből a Hősök terére vonulók elől – mintegy 150-200-an voltak – rendőri osztagok zárták el az utat, ekkor vették őrizetbe Rácz Sándort és Dénes Jánost. A tüntetőket ugyancsak rendőrkordon fogadta az örökmécsesnél, a beszédet elkezdő Tamás Gáspár Miklóst azonnal elhallgattatták, sokakat bántalmaztak gumibottal, könnygázsprayvel. A nap folyamán mintegy húsz személyt vettek őrizetbe, köztük Demszky Gábort, Hodosán Rózát, Orbán Viktort. A körülbelül 1000 főre duzzadt tüntetősereg a tévé épületéhez vonult, itt Kis János és Mécs Imre mondtak beszédet, melynek végére a „Forradalmi Rendőrezred” megérkezett, és szétkergette, szétverte az emlékezőket. Este fél nyolckor a ferencesek templomában a politikai demonstráció elmaradt, a szónoklatokat közös imádkozás és éneklés helyettesítette.

1989

Az „emberiességi és kegyeleti szempontok” alapján, a hatalom által vonakodva engedélyezett „családi szertartás” hatalmas gyászünnepéllyé, a rendszerváltás szimbólumává nőtt. Hajnali négy órakor a Műcsarnok lépcsőjén felravatalozták a Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József földi maradványait magukban foglaló koporsókat, valamint egy üres, az „ismeretlen forradalmár” koporsóját. 9 órakor „spontán” koszorúzással kezdődött a gyászszertartás, 10 órakor Sinkovits Imre olvasta fel a hozzátartozók, az ünnepséget szervező TIB, a Pofosz és más szervezetek közös nyilatkozatát. 11 órakor a „protokolláris” koszorúzás vette kezdetét. Fél egytől hangzottak el a gyászbeszédek, sorrendben Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla, Orbán Viktor lépett a mikrofonhoz. A gyászszertartáson – óvatos becslések szerint – negyedmillióan vettek részt. A koporsókat szállító autók elindultak a 301-es parcella felé. 15 órakor kezdődött a temetési szertartás. Gimes Miklóst Molnár Miklós, Losonczy Gézát Gyenes Antal, Maléter Pált Harmat Béla és Donáth László, Nagy Imrét Méray Tibor és Kopácsi Sándor, Szilágyi Józsefet Lőcsei Pál, az ismeretlen forradalmárt Forgács Ferenc és Fónay Jenő búcsúztatta. A televízió és a rádió a szertartás minden percét egyenes adásban közvetítette. Egyetlen utóhang, egy „talált tárgy” a sok ezerből (lásd fent a keretben).

1990

Az első és utolsó nyugodt emlékezés, hivatalban lévő magyar politikai vezetők hivatalosan, államilag ekkor hajtottak fejet először ’56 mártírjainak sírjánál. Göncz Árpád, a köztársaság ideiglenes elnökeként, Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnökeként, Antall József miniszterelnökként, Für Lajos honvédelmi miniszterként koszorúzott. A TIB vezetősége nevében Nagy Erzsébet, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András és Hegedűs László közösen helyezték el a megemlékezés virágait. Ugyancsak ezen a napon Kaposvárott, Nagy Imre szülőházának falán emléktáblát lepleztek le, beszédet Szabad György és Király Béla országgyűlési képviselő mondott.

1991

Az ez évi szertartásra délelőtt került sor a 301-es parcellában (ezen a napon hagyta el Magyarország területét az utolsó szovjet katonavonat). A Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád, az Országgyűlés elnöke, Szabad György helyezett el koszorút a mártírok sírjánál. A kormányt Boross Péter képviselte. Először hajtott fejet szovjet állampolgár a mártírok sírjánál, Irina Scserbakova, a Memorial, a „szovjet TIB” képviselőjének személyében, aki egyébként a június 13-án kezdődött háromnapos nemzetközi konferencia résztvevője volt A konferenciát az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete szervezte. A kormánykoalíció pártjai ez évben nem képviseltették magukat a megemlékezésen.

1992

Június 16-ról ebben az esztendőben, a médiaháború árnyékában, hivatalosan június 15-én emlékeztek meg. Ekkor már hetek óta dúlt a „székelykapu-vita”. A Magyarok Nemzeti Szövetsége (vezetője Romhányi László) május 22-én a 301 -és és a 298-as parcella találkozásánál, mintegy ellensúlyaként a felavatás előtt álló – Jovánovics György által tervezett és kivitelezett – ’56-os emlékműnek, székely kaput állított fel az alábbi, többféleképpen értelmezhető felirattal: „Csak magyar lélekkel lépd át e kaput”. Az emlékműtől 50 méterre engedély nélkül felállított székely kaput – amelyet addig rendőrök őriztek – június 12-én végül is távolabbra vitték.

A délelőtti ünnepségen felolvasták a Brazíliában tárgyaló Göncz Árpád levelét: „Történelmileg egyedülálló az a nemzeti egység, a szándéknak és tettnek azon egysége és tisztasága, amely ’56 októberében megnyilvánult. Bár vennénk ma – ha nem is könnyebb, de békésebb időkben – példát önmagunkról!” Az előzetes híradásokkal ellentétben a miniszterelnök, Antall József is megjelent a szertartáson, s beszédet is mondott „Ne legyenek illúziói senkinek –, hogy ’56 – „a hetek és hónapok múlásával ne hozta volna elő az ellentéteket!” Nagy Erzsébet, a TIB-nek ez év márciusában megválasztott elnöke, beszédében egyaránt méltatta a felavatásra került ’56-os emlékművet és a messzebbre helyezett székely kaput. Az emlékműavatáson a mártírok emlékére Paskai László esztergomi érsek, Hegedűs Lóránt, a református zsinat elnöke, Harmati Béla evangélikus püspök, Vicián János, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke áldást, Landeszmann György főrabbi fohászt mondott.

A TIB alapító tagjai döntő többségükben nem vettek részt az egy nappal korábbra hozott megemlékezésen, nyilatkozatot tettek közzé, melyben elismerésüket és köszönetüket fejezték ki Jovánovics György szobrászművésznek és a Nemzeti Emlékhely Alapítványnak, de kinyilvánították: „Sajnáljuk, hogy az avatási ünnepség méltó megrendezése érdekében nem sikerült kialakítani nemzeti egyetértést abban, hogy az ünnepségen minél többen részt vehessenek, és jelen lehessen a köztársaság elnöke is.”

Június 16-án a kivégzettek hozzátartozói, a TIB alapító tagjai, a Köztársasági Elnöki Hivatal, valamint az SZDSZ és a Fidesz a „hivatalos ceremóniát” mellőzve tisztelegtek a hősök emléke előtt. A megemlékezésen jelen volt Jovánovics György és Budai György, a Nemzeti Emlékhely Alapítvány igazgatója.







































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon