Skip to main content

Tüntet-és?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Pedagógusnapi csomag


„Bérszabó Iván”

virított a felirat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete faliújságján a pénzügyminiszter bejelentése után, miszerint a közalkalmazotti bértarifát a kormány a törvényben foglaltaktól eltérően 1994 helyett csak 1995-től kívánja bevezetni. Szabó Iván a pótköltségvetés megszorító intézkedései között említette a bértarifarendszer elhalasztását. Lényegében a valutaalapot jelölte meg a különböző támogatások lefaragásának szorgalmazójaként, mely szervezettel szemben Népszabadság-beli nyilatkozata szerint ő maga is védte például az önkormányzati támogatásokat vagy a jóléti és kulturális kiadásokat. Ez a védelem azonban távol állt a közalkalmazottak érdekeitől, hiszen a közalkalmazotti szféra bérszintje igencsak az ipari átlagbér mögött kullog. Pedig a közalkalmazotti jogviszony hátrányosabb, mint más munkavállalóké, és logikus lenne, hogy a nagyobb igényekért cserébe foglalkoztatási és anyagi biztonságot nyújtson a munkáltató.

A másik rétje

Ha a pénz elosztásáról vagy – esetünkben – hiányáról esik szó, mindig az a kérdés merül fel, hogy mely társadalmi csoport mennyire jogosult érdekeit érvényesíteni. A tavalyi, az Érdekegyeztető Tanácsban megszavazott 10 milliárd elosztása is megosztotta az érdekeket, hiszen például az egészségügyben bérek tekintetében az oktatásügyinél is rosszabb a helyzet. A tüntetésen Szöllősi Istvánné beszédében ezért tárgyalási alapnak sem fogadta el a kormányzati tervet, és kijelentette: jövőre be kell vezetni a bértarifarendszert, ez nem kérdés, nincs mit tárgyalni róla. Tárgyalások csak arról folyhatnak, hogy a majdnem 1200 milliárdos költségvetésből honnan teremtsék elő a szükséges 15 milliárdot. Ő, a maga részéről – tette hozzá – szívesen segít Szabó Ivánnak a költségvetés rubrikái között megkeresni a hiányt fedező tételeket.

A szónokok között azonban nem volt teljes egység. Senki sem tudja ugyanis, hogy pontosan mekkora összegre lenne szükség, hiszen a pénzügyi tárca tavaly nem végzett számításokat a törvény költségigényéről, és lehetséges, hogy a bértarifa bevezetésének költsége pótlékokkal és egyéb költségvonzataival együtt elérheti a 70 milliárdot is.

Vargabetűk

A Roosevelt térről csekély vargabetűt formázva indult el a menet a Kossuth térre, de a szónoklatok sem mindig a legrövidebb úton törtek céljuk felé. Nem ugyanaz volt a politikai mondanivalója Jirzi Valenta, a közel húszmillió tagot tömörítő Oktatási Világszervezet alelnöke szolidaritási beszédének, mint annak a bejelentésnek, hogy a LAÉT is a közalkalmazottak mellett áll. Vadász János, a KKDSZ országos titkára Antall Józseffel polemizáló beszédéből sem volt könnyű kihámozni, hogy vajon a szolidaritás vagy az elégedetlenség a hangsúlyosabb eleme mondanivalójának. Vadász ugyanúgy ostorozta a korrupció és a „rokonok országa” haszonélvezőit, mint a zsíros bankbetéteiket hizlaló önkormányzatokat vagy az adócsaló vállalkozókat. Az alkalmazottak béréből bezzeg előre levonják az adót, jelentette ki egyébként nagy tapssal jutalmazott beszédében.

Nem kell ’96-ot mondani

Ekkor a PDSZ következett, de ez a szakszervezet kilógott a sorból. Olyannyira, hogy le kellett szólni az emelvényről: szimpatizánsaik „túl magasra tartják a tábláikat”. Ráadásul az önkormányzatokkal szemben sem voltak elég kemények. Pokorni Zoltán ügyvivő szerint kevesebb a jobb helyzetben lévő önkormányzat, mint a szegény, így a kormány megoldási javaslata azt jelenti, hogy a gazdagabb területeken rendezni lehet a helyzetet, a szegényebbeken nem. Tovább nőnek a meglévő feszültségek, ráadásul nincs olyan bank, amely ekkora kölcsönt adna az önkormányzatoknak. A kormány sem gondolja komolyan, amit mond: azért ígér ’95-re pénzt, mert rájött, hogy nem kell ’96-ot mondania. Hiszen ha a vágyott jövőt nem is, de a következő kormányt híven szimbolizálja az 1995-ös határidő.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon