A hétfő este közzétett előzetes választási eredmények szerint első helyen a centrista irányultságú Lett Út nevű választási koalíció áll: a mandátumok 32 százalékát szerezték meg. A második helyen szilárdan tartják pozícióikat 13 százalékkal a Mozgalom a Nemzeti Függetlenségért pártba tömörült nemzeti radikálisok, míg a harmadik helyen a baloldali reformkommunista Egyetértés Lettország Népgazdaságának Felvirágoztatásáért párt szerepel. 10 százalékkal követi őket a Parasztszövetség, 5 százalékot szerzett egyaránt a szélsőségesen radikális Hazáért és Szabadságért, a Kereszténydemokrata Párt, a keményen szovjethívő Egyenjogúság nevű orosz párt, 4 százalékot a Demokratikus Centrum. Összesen 23 párt és szervezet állított jelölteket, ebből nyolc lépte át a négyszázalékos küszöböt, ami igencsak megnehezíti mind a kormányalakítást, mind a törvényhozást, pedig a négyszázalékos küszöböt mindenki olyan politikai regulátornak vélte, amely alkalmas a legnagyobb pártok kiszűrésére.
Dekolonalizáció, deokkupáció, deszovjetizáció
Ez volt az a hármas jelszó, ami az egész, egyébként viszonylag békés választási kampányt meghatározta: úgy tűnik, a lett pártok a volt Szovjetunióval szemben (sőt a jelenlegi Oroszországgal szemben) meghatározott politikai programot vélik sikeresnek. Ezen belül azért világosan elkülönült két alapvető csoport: a győztes mérsékelt centrista Lett Út és a nemzeti radikálisok csoportja. Ez a két csoport egymásnak nem éles ideológiai ellenpólusa, inkább a radikalizmus árnyalatairól van szó. E törésvonal mentén oszlanak meg s kapcsolódnak a nagyokhoz a kis szatellitpártok is. A centristák és a nemzeti radikálisok közeljövőbeli tényleges erőviszonyát nem is csak a szavazatszám dönti el, hanem az, hogy miként fogják végrehajtani az elkövetkezendő hónapok során a hatalommegosztást. Az bizonyos, hogy az óvatos és pragmatikus Lett Út a nemzeti radikálisok nélkül nem tud kormányozni.
A Lett Út rendkívül heterogén gyűjtőszervezet, a jelenlegi lett hatalmi elit többsége csatlakozott hozzá: népfrontpolitikustól kezdve a lett emigráció képviselőjéig minden jelen van benne; tagja Gorbunov parlamenti elnök (aki mellesleg hajdan a Lett Kommunista Párt ideológiai titkára volt), Godmanis kormányfő és Andreas külügyminiszter. Összefogási törekvésük érthető, bár nem ellentmondásmentes: május 19-én például az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be Ivar Godmanis ellen, helyére a szejm elnökét javasolva. Ez a koalíció bizonyos fokig átvette a Lett Népfront szerepét, amely bár állított jelölteket, teljesen széthullott, s önálló erőként be se került a parlamentbe. A népfrontlegenda az elmúlt három év alatt szertefoszlott, az egyes ágak leváltak róla. Ez a választás ebben az értelemben a népfrontpolitika veresége.
Egyre nagyobb tekintélyre tesz szert viszont a nemzeti radikális Mozgalom a Nemzeti Függetlenségért. Radikalizmusának fokozatait az jelzi, ki milyen élességgel veti fel a kulcskérdéseket: az Oroszországgal szembeni területi igényt és az orosz lakosság repatriálását – amit nyíltan egyelőre csak egy egészen szűk szélsőjobboldal fogalmaz meg.
Nagy visszhangot váltott ki a parlamenti képviselettel ugyan nem rendelkező, de igen zajos neofasisztoid hullám. Ezen belül is külön érdemes odafigyelni a Lett Légiósok Egyesületére, amely nemrégiben tartotta kongresszusát, s azok a katonák alkotják, akik a német SS-osztagokban teljesítettek szolgálatot. A Nagy Honvédő Háború alatt előfordult, hogy egyetlen család fiai harcoltak egymás ellen: az egyik az SS Lett Légió tagjaként a hitleri koalícióban, a másik a Vörös Hadseregben.
A klasszikus közép rendkívül vékony: van néhány kis párt – konzervatív párt, parasztpárt, de nem befolyásosak. A kommunisták is elszigetelt helyzetben vannak, ami nem tipikus a posztszovjet államokban. A mi kommunistáink, akik egyébként is rég lemondtak a kommunista ideálokról, nem kerültek be a parlamentbe.
Nagyon is lehetséges viszont, hogy erős nemzeti oppozíció szerveződik a szavazati joggal rendelkező orosz nemzetiségű állampolgárok szervezeteiből és képviselőiből: ha ők megalakítják parlamenti blokkjukat, ez nem csak politikai, hanem nemzeti ellenzék lesz.
Másodrendű harminc százalék?
Lettország lakosságának a legfrissebb népszámlálási adatok szerint jelenleg harminc százaléka nem rendelkezik lett állampolgársággal, tehát a választásokban sem vehetett részt. A lett állam automatikusan csak azoknak a nem lett nemzetiségű lakosoknak az állampolgárságát állította helyre, akik hitelt érdemlően igazolták, hogy már Lettország törvénytelen annexiójakor is lett lakosok voltak, tehát voltaképp meg sem szűnt az állampolgárságuk. A többieknek még ezután kell az állampolgárság felvételéért folyamodniuk. Minden bizonnyal meg fogja ezt gyorsítani, ha az új parlament elfogadja az új állampolgársági törvényt.
E harminc százalék legfőképp azokból tevődik össze, akiknek munkája a hadsereghez vagy a hadiipari komplexumhoz kötődik. Nekik vagy be kell érniük az ideiglenes státusszal, vagy más állam állampolgárságával. Jelen pillanatban Lettországban kb. 13 ezer oroszországi állampolgár él. Ők rendezik a tüntetéseket, ők a lettellenes agitáció fő forrásai.
A kishivatalnokok, munkások között emiatt nincs különösebb feszültség, ők ugyanis bizonyosak benne, hogy előbb vagy utóbb megkapják az állampolgárságot.
Rengeteg kérdést kell mérlegelni mindeközben. Ha például az oroszok politikai autonómiát kapnának, vagy nyelvüket második államnyelvvé tennék, akkor az ukránok, zsidók, lengyelek és a többi kisebbség kerülne hátrányos helyzetbe. Annyi bizonyos, hogy a lettek jogait azon határok között kell helyreállítani, amelyek Lettország szovjet annexiója előtt voltak érvényben.
A lett lat
A független lett állam legfőbb vívmánya az önálló pénz: július elsején teljes mértékben forgalomba kerül az igazi történelmi pénz, a lett lat. Már most is párhuzamos pénznemnek számít, s a lett rubelt fokozatosan kivonják a forgalomból. A lat nagyon drága pénz lesz, drágább a dollárnál, a fontnál. Sikerült visszaszorítani az inflációt, korlátozott a pénzkiáramlás.
A termelőágazat viszont rémes állapotban van. Nagy csődök várhatók: az állami vállalatokat mesterségesen tartották fenn ez idáig. A munkanélküliségtől való félelmen kívül a volt szovjet, jelenlegi orosz vállalatok – mint megrendelők is – óriási nyomást gyakoroltak az egyes ágazatokra. Az iparban nem indult be a privatizáció sem. A mezőgazdaság nyolcvan százaléka már újra magánkézben van, de itt is rengeteg az ellentmondás. Az állam el van adósodva a gazdáknál, nagy mennyiségű gabona érkezett humanitárius segélyként az európai államokból, ami rettentően letörte a hazai gabonaárakat, emiatt a mezőgazdasági miniszternek le kellett mondania. Az energiahordozók terén Lettország Oroszországra szorul, a szállítások sok esetben politikai mozzanatoktól függenek.
Az Orosz Hadsereg marad?
Lettország területén 24 ezer „orosz” (volt szovjet) katona állomásozik: ez a legnagyobb kontingens az egész Baltikumban, jelenlétét semmiféle egyezmény nem rögzíti. Talavs Jundzis honvédelmi miniszter szerint az oroszországi hadvezetésnek eszébe sincs folytatni a csapatkivonásokat: egyrészt a lakás- és szociális kérdések megoldatlanságára hivatkoznak, másrészt arra, hogy kivonulás esetén a Lettországban maradó tartalékosok és nyugdíjasok jogai csorbát szenvednek. „Szemrebbenés nélkül hangoztatják – így a honvédelmi tárca vezetője –, hogy a Baltikumba a Szovjetunió telepítette a szovjet katonákat. Amint azonban a hadsereg vagyona kerül szóba, menten oroszországinak minősítik a volt szovjet hadosztályt.” A vagyon kérdésében aligha lesz hamar egyetértés: amikor ugyanis 1940-ben a szovjet hadsereg annektálta Lettországot, a 130 ezer fős, jól felszerelt lett hadsereg vagyonát is elkobozta. 50 éven keresztül Lettország éves nemzeti jövedelmének másfél százalékát fizette be a szovjet hadsereg fenntartására. A kompenzálás kérdése azonban még nem került napirendre. A lett fél szerint a tárgyalások zsákutcába jutottak. Közben az oroszországi légierő gépei csak az idén több mint 300 alkalommal sértették meg Lettország légterét, ami magát a repülésbiztonságot veszélyezteti. Az Orosz Hadsereg áprilisban, a választási kampány kellős közepén, be nem jelentett, nagyszabású hadgyakorlatot tartott.
Politikai megfontolások irányítják a kapcsolatok más területeit is. Egy hónapja például csak vízummal utazhatnak lett állampolgárok Oroszországba. A vízumkérelmet csak oroszul vagy angolul adhatják be (hiteles fordítás 3 dollár, űrlap 2 dollár) plusz hivatalos meghívólevél vagy befizetett turistaút. A vízumdíj 10 dollár, a határon 20 dollár. A 20-30 dollár közötti összeg – két-három havi átlagfizetés – valutában fizetendő. Az orosz fél „viszonosságra” hivatkozik ha egy Lettországban élő, de még állampolgárságot nem szerzett volt szovjet állampolgár külföldre akar utazni, a lett külügyminisztérium állampolgársági és emigrációs osztálya az orosz konzulátusra irányítja, hogy ott kérjen útlevelet. A lett fél szerint viszont olyan esetekről van szó, amikor orosz, tartalékos állományba tett tisztek folyamodnak útlevélért „őket Oroszország saját állampolgárának kellene hogy tekintse”.
Sokakban él a félelem: Oroszország meg akarja tartani a Baltikumot, s főként Lettországot mint központot, geopolitikai érdekei fűződnek hozzá. Sem gazdasági, sem nemzetközi ügyekben nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy „sakkban tartsa” Lettországot.
(Riga)
- Külföld [6]