Yehuda Lahav

Nyomtatóbarát változat

– Úgy tudtam, hogy a Szlovák Köztársaság első elnökéhez  jöttem: kiderült azonban, hogy – a szlovák televízió szerint legalábbis – Jozef Tiso volt az első. Ketten nem lehetnek elsők. Ki tehát az igazi első elnök?

Kovac: Az első demokratikus szlovák állam 1993. január 1-jén jött létre. Természetesen a háború alatt létezett egy szlovák állam, amely Hitler akaratából és nyomására keletkezett. Ezt az antidemokratikus és számos rémtettet elkövető államot sem lehet a történelemből kitörölni, de a mostani demokratikus állam nem tekinti magát a Tiso-rendszer jogutódjának. A mai önálló szlovák államot létrehozó politikusok csak a demokratikus és humanista hagyományokat vállalják, és elhatárolódnak mindentől, ami a múltban antidemokratikus, antihumanista és az emberi jogokat és az ember méltóságát sértő volt.

– A szlovák televízió jelentette nemrég azt is, hogy amerikai szlovák emigránsok eljuttattak a Matica Slovenskához egy dokumentumot: „a szlovák állam első elnöke, Jozef Tiso kinevezési dekrétumát”, amelyről a Matica elnöke, Jozef Markus kijelentette, hogy „a szlovák nép történelmi kincstárának rendkívül értékes dokumentuma”, és a Matica mindent megtesz, hogy minél  többen megtekinthessék. Mint ismeretes, Tisót 1946-ban háborús bűneiért – köztük a szlovákiai zsidók elhurcolásáért és meggyilkolásáért viselt felelősségéért – halálra ítélték. Ön mit szól Markus úr kijelentéséhez?

Kovac: A szóban forgó dekrétum kétségtelenül egy történelmi okirat, de semmi értelme, hogy dicsekedjünk vele. Soha nem mondtam egyetlen dicsérő szót sem a világháborús szlovák államról. A történelmi igazság szellemében csak annyit jegyeztem meg, hogy ennek a szlovák államnak a megalakulása, melyet Hitler ránk kényszerített, az adott körülmények között a kisebbik rossz volt, mert különben Szlovákia területét felosztották volna szomszédai között, és a szlovák társadalom szemszögéből ez talán még elviselhetetlenebb lett volna.

– Izraelben azt is állították Önről: ellenezte, hogy Pozsonyban legyen Soros György Közép-európai Egyetemének székhelye, mégpedig azért, mert Soros zsidó származású.

Kovac: Soros úrral 1990-ben találkoztam, és támogattam a Közép-európai Egyetem gondolatát, de akkor sem voltam döntési helyzetben. Igaz, hogy a magyar kisebbséggel kapcsolatos bizonyos feszültségek miatt Pozsonyban többen úgy vélték, az egyetem működése nyomán esetleg további dezintegrációra kerül sor a szlovákok és a magyarok között. Én ugyan nem osztom ezeket az aggályokat, de hát akkor is léteznek. Ha egy ilyen egyetem céljául tűzné ki a szlovák társadalom integrációjának elősegítését, az itt egymás mellett élő nemzetiségek közeledését, természetesen ma is támogatnám; ha viszont olyan intézmények létesülnének, amelyek a nemzetiségi elkülönülést mélyítenék el, akkor mint a szlovák állam elnöke, ezzel nem érthetnék egyet. Feltételezem, hogy mindenki, aki Szlovákiában támogatni kívánja a művelődést a demokratikus hagyományok és a különböző népközösségek közötti tolerancia szellemében, megkapja a szükséges támogatást. Ez természetesen Soros úrra is vonatkozik.

– Moravcik külügyminiszter nemrég kijelentette, hogy az Európai Közösség követelésére Szlovákia lehetővé fogja tenni a magyar keresztnevek és a kétnyelvű városnevek használatát. Nem lett volna-e nagyvonalúbb, ha ezt Szlovákia saját kezdeményezéséből tenné meg?

Kovac: Nem tudom, hogy valóban nyomás alatt cselekszünk-e. Inkább arról van szó, hogy a parlamentnek rengeteg törvényt kellene elfogadnia, és a városnevek kérdéséig még nem jutott el, hiszen csak öt hónapja vagyunk önállóak. Persze hiba volt, hogy a kormány – szándékai ellenére – még nem készítette el az erre vonatkozó törvényjavaslatot. Másrészt viszont a nemzetiségek helyzete Szlovákiában nem olyan, hogy válságról vagy drámai helyzetről beszélhetnénk. Más országoktól eltérően nálunk nincs szó semmilyen komolyabb hátrányos megkülönböztetésről vagy szlovákosítási kísérletről, sem kulturális, sem gazdasági téren. Ebből a szempontból a keresztnevek és a kétnyelvű táblák kérdése semmiképpen sem elsőrendű.

– De az önállóság öt hónapja elég volt a közlekedésügyi miniszternek, hogy elrendelje a kétnyelvű táblák eltávolítását. Úgy gondolja, hogy ez egy helyes döntés volt?

Kovac: Nem. Ezzel nem értettem egyet. De hát itt két dologról van szó: az egyik a kétnyelvű feliratok, a másik az önkényes, törvénytelen névváltoztatások ügye. Természetesen senki nem ellenezheti büntetlenül, hogy magyarul is kiírják a városok magyar neveit ott, ahol magyarok laknak. A névváltoztatás bonyolultabb probléma, és néhány polgármester ezen a téren önkényeskedett, és lehetséges, hogy éppen ezek a törvénytelenségek váltották ki mások reagálását.

– Ha jól értem, Ön ellenzi, hogy például  Sturovo  nevét  önkényesen  Párkányra  változtassák,  de nem ellenzi, hogy  Dunajska Streda mellé  kiírják, hogy Dunaszerdahely.

Kovac: Jól értette.

– A lapok szerint Ön sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák társadalom még mindig megosztott abban a tekintetben, hogy ki támogatja és ki ellenzi az önálló szlovák államiságot. Egy vagy két évvel ezelőtt a szlovák társadalomnak csak egy része – s mint a közvélemény-kutatásokból kiderül, máig is a kisebbik része – akarta a csehszlovák államiságot szlovák államisággal felváltani. Akkor ezt a demokratikus jogok kifejezéseként értelmezték. Miért minősülne akkor államellenesnek és hazaárulásnak ma, ha a társadalom egy másik része a szlovák államiságot a csehszlovák állam keretében akarja megvalósítani?

Kovac: Ez az állam nyilván azért részesült nemzetközi elismerésben, mert alkotmányosan, demokratikusan, a nemzetközi szabályok szerint alakult meg, s az alkotmánynak és a törvényeknek ezen állam érdekeit kell védeniük. Ön egyetértene azzal, hogy valaki belülről mégis megbontaná? Tudomásul vesszük, hogy itt olyan emberek is élnek, akik nem kívánták ennek az államnak a megalakulását – ezzel együtt, mint minden állam, a miénk is megköveteli az állampolgári hűséget, anélkül hogy ebből következményeket vonna le. Azok a polgárok, akik nem kívánták az állam megalakulását, de lojálisak vele szemben, teljesen egyenjogúak. De ahhoz nincs joguk, hogy az állam vesztére törjenek. Azt gondolhatják, amit akarnak, de nem cselekedhetnek az állam ellen.

• Külföld