A politikai élet rettentően sokat fejlődött az utóbbi három évben.
A közönség kezdi betéve tudni, merre van a jobb és merre a bal. S ehhez az iránymutatáshoz hovatovább nincs szükség sem „antropológiai értelemben vett politológusokra”, sem nyugati analógiákra, sem nosztalgiákra. Maguk a politikusok jelölik ki a pályát. Ennek az az előnye, hogy a terep simává válik, vígan gurulhatnak rajta s ütődhetnek egymáshoz a biliárdgolyók. „Beskatulyázás”, „címke”, „leegyszerűsítés” – tiltakoztak még ’89-ben a politikusok (pártállamiak és ellenzékiek) mindennemű besorolás ellen. De immár ’93-at írunk, s jól jönnek a címkék: megkönnyítik az eligazodást.
Ebben az önmeghatározó politikai térben jött létre a múlt héten a Fidesz és az SZDSZ választási szövetsége.
A két liberális párt kimérten, gyakorlatiasan, hivatalosan közeledett egymáshoz, fölösleges nosztalgiák és bölcsészi allűrök nélkül. Üdvözlendő ebben a tudatosság: a szövetség úgyszólván önmagától megteremti a hárompólusú (Tellér Gyula korábbi kifejezésével: „háromosztatú”) politikai teret, amelyben a liberális centrum a keresztény-nemzeti jobbközepet és a régi motorosokkal megtűzdelt balközepet egyaránt el akarja páholni a választásokon. Imponáló az időzítés is: a megállapodás megköttetett (szövegét lásd a szemközti, bal oldalon), mielőtt beköszöntött az uborkaszezon, s van még idő fölvilágosítani a liberális híveket: kire szavazzanak a második fordulóban, ha az egyik párt jelöltje lemond a másik javára. (’90-ben nem volt idő ilyesmire, s az akkori választási szövetség főleg a szabad demokratáknak nem jött be.)
De a szövetséget egyelőre túlzottan defenzív szellem lengi be. A mostani megállapodás eljárásrendi terápiával igyekszik rendezni a korábbi ellentéteket, amit a szövetségesek ősszel még egy választásetikai kódexszel is kiegészítenek. Nehogy megismétlődjenek a korábbi sérelmek, nehogy akár a választásokig is kellemetlenségek adódjanak abból, hogy a két párt frakciója egymástól eltérően szavaz. „Nincs természetes szövetség, hanem csak konkrét egyezség létezik” – mondogatta régebben Orbán Viktor. Most megvannak a konkrétumok; de hát ezeknek csak akkor van értelmük, ha a természetes szövetséget demonstrálják a választók előtt.
Ám a kulturált eljárásrend önmagában nem is elég. A szövetség csak akkor szolgálja a közösen óhajtott sikert, ha sikerül fölmutatni a szövetség értelmét: a liberális alternatívát, azt, amiért a két párt együtt, egyazon terepen lép föl. S csak e törekvés közben világlik ki: a terep mégsem oly sima, hogy vígan csattoghatnak rajta a biliárdgolyók.
Kapcsolódó cikkek
- Harmadik oldal [6]