Magyar részről a kongresszusnak tíz védnöke volt, köztük a két szaktárca, a belügy és az igazságügy minisztere, továbbá a művelődési miniszter, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság és az Akadémia elnöke, a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke, az ELTE rektora és az állam- és jogtudományi kar dékánja. A résztvevők a nemzetközi szokásoknak megfelelően részvételi díjat fizettek, a szervezők csak a főreferátumok előadóit látták vendégül, így a kongresszus pénzügyi mérlege előreláthatólag nullszaldós lesz. A belügyminiszter ugyancsak a nemzetközi szokásoknak megfelelően egy fogadásra és egy koncertre hívta meg az egybegyűlt kutatókat. A kriminológusok, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás és más szervezetek meghívása alapján számos szakmai bemutatón vettek részt az Országos és a Budapesti Rendőr-főkapitányság intézményeiben, börtönökben, drogambulanciákon, hajléktalanszállásokon. A nemzetközi jelentőségű szakmai esemény tapasztalatairól a kongresszus egyik fő szervezőjével, dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanárral, a Magyar Kriminológiai Társaság főtitkárával beszélgettünk.
Beszélő: A bűnözés növekszik Keleten és Nyugaton is, egyesek szerint ez lesz a XXI. század egyik nagy kihívása. A kongresszuson azonban számosan kétségbe vonták az ijesztő statisztikák hitelét.
Kit jelentenek fel, ki bukik le?
– A statisztikák bármennyire félrevezetőek is, az egyetlen valamennyire biztos támpontot jelentik. Ha tudjuk, mitől olyan a statisztika, amilyen, akkor körülbelül a helyére is tudjuk tenni. Például az ismertté vált bűncselekmények számát nagymértékben befolyásolja a feljelentési hajlandóság. Ezt pedig az befolyásolja, hogy érdemes-e elmennem a rendőrségre, mert megtalálják a tettest, mert nem zárkóznak el attól, hogy beszéljenek velem, vagy ellenkezőleg, nem érdemes elmennem, mert úgyis reménytelen az ügy, és már az ajtóban azt mondják, hogy sajnos egy biciklitolvajjal nincs mit kezdeniük, annyi a biciklilopás. A fehérgalléros bűnözés terén a statisztikát befolyásolhatja, ha a rendőr azt tapasztalja, hiába próbált a korrupció nyomába szegődni, a vádemelési indítványát nem találják kellőképpen megalapozottnak, és az ügy nem kerül bíróság elé. A feljelentési hajlandóság alakulásában fontos szerepet játszik a biztosítás: az autólopásokat, mondhatni, kivétel nélkül bejelentik. Ugyanakkor a gyerekek elleni erőszak a családon belül a mai statisztikai adatok szerint mintha csökkenne, holott valószínűleg csak arról van szó, hogy erről a jelenségről elterelődött a társadalom figyelme. Oly mértékben intim szféra lett a család, oly mértékben nem törődünk azzal, hogy mi történik a szomszéd gyerekkel vagy az osztályba járó másik tanulóval, hogy kevesebb eset jut a hatóság tudomására, mint korábban. Általánosságban a tradicionális bűncselekményeknek, lopásoknak, rablásoknak, az erőszakos cselekményeknek lényegesen nagyobb része válik ismertté, mint a biztosítási csalásoknak, a csekk-kártya-hamisításoknak, a bankbűncselekményeknek. Régi szociológiai tény, hogy az alacsonyabb társadalmi réteghez tartozóknak lényegesen nagyobb esélye van a lebukásra, mint a középosztálybelieknek vagy az afölött lévőknek.
Beszélő: Ez a helyzet a fejlett nyugati társadalmakban is, vagy ott nagyobb a valószínűsége, hogy a fehérgalléros bűnözőt is elfogják?
Bűnös nagyok
– Nagyobb, mert lényegesen több olyan törvény, jogszabály és szokás alakult ki, amelyek a közélet tisztaságát védik. Elhangzott az egyik előadásban, mennyire fontos például az összeférhetetlenség szabályozása. A gazdasági pozíció felhalmozódását egy családban, vagy még inkább a gazdasági és politikai funkciók összefonódását igen szigorú szabályok korlátozzák. A legtöbb politikus retteg attól, hogy akár csak a látszata is kialakuljon, hogy a politikai tevékenységében valamilyen anyagi érdek motiválja. Nálunk még nincsenek meg ezek a jogszabályok, és a szokások sem alakultak ki.
Beszélő: Ennek ellenére a korrupció a hatalom, a kormányok által elkövetett bűnözés legelterjedtebb formája. Olaszországban, Japánban szinte az egész társadalmat megrázta a felismerés, hogy mennyire elterjedt. A kongresszuson ezekkel a kormányzati bűnökkel külön szekció foglalkozott.
– Több szabályra van szükség, és a nemzetközi nyomásnak arra kell késztetnie az államokat, hogy ezeket a szabályokat kodifikálják a hazai jogban. Az európai integrációt veszélyezteti, ha egy-egy országban a gazdaságot és a politikát úgy áthatja a korrupció, ahogy Olaszországban történt.
Beszélő: A volt szocialista országokban a korrupciós bűnözés speciális formái kapcsolódnak a privatizációhoz. Az egyik előadó elmondta, hogy a Treuhandanstalt – a német vagyonügynökség – berlini részlege rendőrökből és ügyészekből álló nyomozócsoportot hozott létre. A csoport ötezer privatizációs ügyből ötszázban kezdeményezett eljárást különféle visszaélések miatt.
– A németeknek szerencséjük van, hogy az NDK egy demokratikus hagyományokkal rendelkező jogállamhoz csatlakozhatott, és a meglévő intézmények működését terjesztették ki az ország egészére. Ahhoz, hogy Európa egy piac legyen, és képessé váljon a kiegyensúlyozott politikai együttműködésre, összehangolt normákra van szükség. Úgy gondolom, ezeknek a kialakításában nagy szerepe lehet az Európa Tanács ajánlásainak, illetve az európai integráció politikai nyomásának.
Beszélő: A statisztikák szerint a rendszerváltás után valamennyi kelet-európai országban ugrásszerűen emelkedett a bűncselekmények száma. Ezt sokan összefüggésbe hozzák a túl nagy szabadsággal. A rendőrség elbizonytalanodott, mondják, a büntetőeljárás túl sok jogot biztosít a gyanúsítottnak, a közvélemény, állítják, szigorításokat, erősebb rendőrséget, szigorúbb szabályokat követel.
A bűnöző jogai és az áldozat jogai
– A kongresszus ezt nem tette, inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a felderítési hatékonyság a bűnmegelőzés szempontjából lényegesen fontosabb, mint a szigorú ítélkezés.
Beszélő: Nem feltétlenül a súlyosabb büntetéseket szorgalmazzák, hanem a rendőrség mozgásterét keveslik. Azt mondják, csökkenti a felderítési esélyeket, ha túl bonyolult valakit előzetes letartóztatásba helyezni. Nehezíti a felderítést az is, ha az ügyvéd már az első kihallgatáson vagy a tanúkihallgatásokon is jelen lehet. A rendőri felügyelet megszűnésével pedig csökkent a potenciális bűnözők rendőri ellenőrzése.
– Ezekben a kérdésekben a közvélemény és a rendőr, aki hatékonyan akar dolgozni, sokszor egyetért. Nekünk azonban nem szabad megnyugodnunk ebben. Az a meggyőződésem, hogy a vádlott, a gyanúsított emberi jogai nagyon fontosak. Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy meggyanúsítanak valamivel, tudnunk kell, hogy ilyen esetben is tisztességgel járjanak el velünk szemben, az ártatlanság vélelme alapján. A szakmának valamikor nagyon rossz volt a lelkiismerete, de a hetvenes évektől kezdve arra törekedett, hogy a büntetőeljárás fokozatosan korszerűsödjön, és a terhelt jogai helyükre kerüljenek. Nagyon rossz lenne, ha most megint ugyanazért kellene küzdeni, mint az ún. szocialista rendszerben. Amiben viszont nagyon lemaradtunk, az a sértett jogainak tiszteletben tartása. Ha a vádlott és a sértett jogait állítjuk szembe egymással, akkor a közvéleménynek igaza van. A sértettet, amikor bűncselekmény áldozata lett, megalázták, kisemmizték. Aztán egyszerre úgy érzi, a büntetőeljárásnak lesz kiszolgáltatott tárgya, ismeretforrás, ahonnan esetleg megtudom, hogyan jutok a tettes nyomára. Ha kiaknáztam az áldozat ismereteit, akkor rá már nincs szükség. Pedig itt emberekről van szó, méghozzá megsértett emberekről. Nagyon pontosan szabályozni kellene, hogy milyen jogok illetik meg azt, aki bűncselekmény áldozata lett. Akit például alapvető megélhetésétől fosztott meg a bűncselekmény, mondjuk a nyugdíját vették el, annak ne kelljen segélyért kilincselnie, hanem az állam garantálja a kártérítést, és vállalja magára, hogy ő veszi vissza a tettestől a bűncselekménnyel szerzett értéket. Nagyon fontosnak és megnyugtatónak tartanám, ha ilyen kodifikációs előkészületek lennének Magyarországon. Jelképes értékű, hogy én, az állam, ha nem tudom a polgáraim biztonságát az intézményeim, a rendőrség révén megfelelően garantálni, akkor az állampolgárral kerüljek szembe, akinek jogai vannak, aki a partnerem lesz. Nyugaton egyre inkább bevonják a sértettet az eljárásba, főleg olyan bűncselekményeknél, ahol a sértett tárgyalópartner lehet az elkövetővel szemben. Ilyenkor egy szakember segíti őket a megegyezésben, például a kártérítés megállapításában vagy a konfliktusok feloldásában, és a megegyezést a bíróság enyhítő körülményként veheti figyelembe.
Beszélő: Egyes politikusok azt állítják, hogy a kriminológiában ma erősödőben van az az irányzat, amely az egyén jogainak védelméről a társadalom védelmére helyezi át a hangsúlyt.
Diktatúragyanú
– Ez az érvelés 1988-ban a hamburgi kongresszuson igen erőteljes volt. Az irányzat Amerikából indult, ott vált kezelhetetlenné és elsőrangú belpolitikai kérdéssé a bűnözés. Nem lehet azt mondani, hogy tudományos iskola volt, inkább büntetőpolitikai és politikai tendencia, amely a liberalizmussal szemben lépett fel, a politikai neokonzervativizmus részeként. A mostani kongresszuson minderről lényegesen kevesebb szó esett.
Nagyon nehéz megmondani, hogy a konzervativizmus vagy a liberalizmus erősebb-e. Pragmatikusabb lett a gondolkodás a szakmában. Nem tudom, mi kerül át ebből a büntetőpolitika napi gyakorlatába, de a tudósok fokozatosan kijózanodnak, és azt mondják, hogy nem szabad feladni a liberális értékeket, a jóléti társadalom értékeit, és nem szabad belemenni egy olyan zsákutcába, amelyikből aztán egy újabb liberális fordulat következtében kell majd kifarolnunk. A holland vagy az angol polgár inkább vállalja a bűnözéssel járó nagyobb kockázatot, de úgy véli, hogy az alapvető emberi jogokról nem szabad lemondani, nem szabad túlkontrollálni a társadalmat, mert az általános ellenőrzés diktatúragyanús. A bűnözéssel pedig meg kell próbálni pragmatikus módon eljárni anélkül, hogy hozzányúlnánk politikai értékekhez.
Beszélő: Van-e a tudománynak, a szakmának befolyása a politikára?
– Korlátozott mértékben. Nagy fordulatok idején a tudományos felismerések szinte elemi erővel hatnak – így volt például a századfordulón, amikor a nagy büntetőpolitikai reformok megvalósultak. Egyébként azonban a tudománynak nem sok keresnivalója van a politikai közéletben. A hosszú távú stratégiáknak nincs kedvező politikai feltételrendszere – erre mindegyik kollégám panaszkodott.
Beszélő: Igaz-e, hogy a bűnözés növekedése Magyarországon 1990–91-ben a hirtelen megnőtt szabadság, illetve a rendőrség elbizonytalanodása nyomán következett be, a növekedés ütemének csökkenése pedig a rendőrség megerősítésének köszönhető.
– A bűnözés növekedését egyáltalán nem hozom közvetlen kapcsolatba a rendszerváltással. A folyamat előbb kezdődött el. Az, hogy a számok rohamos változást mutattak, részben abból következett, hogy a bűnözés átstrukturálódott, több természetes személy lett bűncselekmények sértettje. Amíg a társadalmi tulajdont fosztogatták, annyi feljelentést tettek, amennyit muszáj volt, illetve amennyit akartak. Ha hozzám törnek be, ha én vagyok veszélyben, persze, hogy elmegyek a rendőrségre. Én a növekvő bűnözést nem a demokrácia áraként könyvelem el. Inkább arról van szó, hogy a bűnözés, az összes deviáns viselkedési forma terjedése az előző társadalmi rend ellehetetlenülését jelezte. A politikai, a gazdasági válság, az értékválság együttesen fejezte ki azt, hogy a rendszer tovább már nem működik.
Beszélő: Köszönöm a beszélgetést.
- Belföld [6]