Eger, 1993. augusztus 4. (szerda)
A Városháza díszes tanácskozótermében a Mátra–Nyugatbükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság egri erdészetéhez tartozó erdeit árverezik. A érdeklődés gyér, a teremben húsz-harminc érdeklődő foglal helyet. Zajlik az árverés. A procedúra kellemetlen közléssel kezdődött: a több mint 55 hektáros szarvaskői terület nem kerül kalapács alá, mert a Természetvédelmi Hivatal szerint az a Bükki Nemzeti Park része. A bejelentő, a természetért aggódó hivatalnok az előző rendszerben megyei fővadász volt.
Többek véleménye szerint az erdők körül valami nincs rendben. Nem az első eset, hogy a természetvédelmiek a licitálás napján szólnak közbe. Miért nem az árverési hirdetmény közzététele előtt döntik el a vitatott kérdéseket?
Az egyik kárpótlásra igényt tartó úr szerint a hatóság emberei nincsenek tisztában azzal, melyek a védett erdők. A kárpótlásra kijelölt vitatott terület ugyanis nem esik a nemzeti park zónájába. Rövid vita után kiderül: a reklamálónak igaza van. Ezek után nincs akadálya annak, hogy a jelenlévők aranykoronánként 500 Ft-ért, vagyis hektáronként 2000-3000 Ft-ért jussanak hozzá a szarvaskői erdőrészhez. A résztvevők ugyanis megfogadják a kárpótlási hivatal képviselőjének a nyomatékos tanácsát: inkább egyezzenek meg békésen, mintsem felverjék az árakat. Így azután bagóért kelnek el az egri Berva-völgyi, a noszvaji, demjéni, egerszóláti erdők is. Igaz, olyan áron, hogy az egyes erdőrészeknek 10-20 új tulajdonosa is van. Mi lesz itt egynéhány öröklés után?
Sirok, 1993. augusztus 10. (kedd)
A polgármesteri hivatal e célra kijelölt termében a jobb oldali széksorokban szorosan egymás mellett 8-10 ember ül mereven, zárkózottan. A szószólójuk, aki maga is a kárpótlási hivatal dolgozója, a licitálás előtt minden félreértést elkerülendő kijelenti: a 0135 helyrajzi számú, 10 hektáros erdőre ők formálnak kizárólagos jogot. Azt ugyanis korábban ettől a famíliától vették el. A fennmaradó 80 hektárra előbb 10 igénylő jelentkezik, aztán Parádról befutnak még heten. Inkább itt próbálnak szerencsét, amott ugyanis az ugyanakkor zajló licitáláson rengetegen vannak. Mint utóbb kiderül, jól döntöttek, Parádon botrányba fulladt az árverés: a helybéliek nem nézték jó szemmel a jövevényeket, s kizsuppolták őket, Sirokban viszont békés az egyezkedés, mindenkinek jut több mint 4 hektárnyi jófajta erdő mindössze 3000 Ft értékű kárpótlási jegy ellenében.
Szilvásvárad, 1993. augusztus 11. (szerda)
Már a községháza közelébe érve is látszik, hogy itt bizony kemény küzdelemre lehet számítani. A parkoló és az út széle is teli autókkal. Amíg az árverési előkészületek zajlanak, vagyis a jelentkezők adatait számítógépre viszik, még elfogadható a hangulat. Pedig a jelenlévők ekkor már tudják, a Természetvédelmi Hivatal itt is megfúrta az erdők licitjét. Arra hivatkoztak, a Básó-völgyi erdő a Bükki Nemzeti Park része. Ezért ezúttal csak a szántóterületekre és a gyepekre tarthatnak igényt a megjelentek. De hát Szilvásváradon ez is nagy érték. Legalább százan szeretnének kisebb-nagyobb földhöz jutni. Van, aki a családtagjaival együtt színes turistatérképet böngész, az igazi profik viszont a földhivatali térképmásolatokon kívánnak eligazodni. Egy úr a Pesti Hírlapot olvassa, a neki különösen tetsző részeket golyóstollat húzza alá vastagon. A résztvevők türelméből ekkor még arra is futja, hogy meghallgassák a 70 éves W. úr történetét, aki építési vállalkozó volt egykoron, a kommunisták az államosítással a csődbemeneteltől mentették meg.
Az árverés vezetője bejelenti, az elhúzódó adminisztrálás miatt a tényleges licitre két nap múlva kerül sor.
Szilvásvárad, 1993. augusztus 13. (péntek)
A megjelenteket a közeli Borsodnádasdon történtek híre fogadja: ott az erdők licitjén – hiába volt rendőri készültség – verekedés tört ki, valakiről leszakították a nadrágot. Aztán pedig éjjel felgyújtották azt a fenyvest, amelyet nem a helybéliek vettek meg.
Mielőtt megkezdődne az árverés, egy idősebb úr kér szót. Tudomása van arról, hogy megjelentek itt olyanok is, akiknek több millió forint értékű kárpótlási jegyük van. Szerinte úgy lenne igazságos, ha előbb azok árverezhetnének, akik csupán 1-2 ezer forinttal rendelkeznek, hogy a kisemberek is földhöz juthassanak, s hogy a nagy hal ne egye meg a kis halat! Nagy tapsot kap. A levezető viszont megjegyzi: ez árverés, nem pedig földosztás!
Egy másik felszólaló azt fejtegeti: igazság szerint csak a szilvásváradiaknak lenne joguk részt venni az árverésen. „Őseink vérrel, verejtékkel, keservesen szerzett földje nem juthat idegen spekulánsok és ügyeskedők kezére.” Ő még nagyobb tapsot kap. Az árverés vezetője ezúttal is a paragrafusokra hivatkozik, azok határozzák meg a részt venni jogosultak körét. Egymást követik az egyre zaklatottabb felszólalások. Többen az öklüket rázzák: „Idegenek, takarodjatok innen!” Az asszonyok sírnak. Aztán mielőtt a licitre sor kerülhetne, a Pesti Hírlap szorgalmas jegyzetelője ugrik az elnöki asztalhoz. Felkapja a letétbe helyezett sok millió forint értékű kárpótlási jeggyel teli dobozt, és káromkodva, átkozódva kihajítja az ablakon. Majd a számítógépek vezetékeit kezdi szaggatni. Alig tudják lefogni. A kárpótlási hivatal képviselői a kertből összeszedegetik a szétszóródott kárpótlási jegyeket. Aztán elhangzik a bejelentés: az árverés félbeszakadt, még nem tudni, mikor folytatódik.
- Belföld [6]