Skip to main content

Hideg, langyos, meleg, forró

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Kis ország, kis sajtó… honnan is vennék a lapok a híreket, véleményeket, színeseket, ha nem a nagy országok nagy lapjaiból. Hiszen a nagy lapok is ollóznak-lopkodnak egymástól: mindent maga egyetlen lap sem tudhat. Megvalljuk: külföldi képei jó részét a Beszélő is külföldi magazinokból vagdossa, külföldi tudósításaink némelyikéhez magunk is külföldi lapok anyagát használjuk fel.

De azért képestül kifordítani, átfordítani egy egész cikket, aztán csak aláírni egy nagy M-et, mintha a szemfüles M MAGA járt volna Amerikában… Holott csak a Spiegel három héttel korábbi száma került a kezébe!

Az egyébként színes és szórakoztató Nők Lapja augusztus 13-i száma a Meredekoldalon az amerikai leszbikusok mozgalmáról tudósít. Az írás minden egyes információja a július 19-i Spiegelből származik. De nem ez az érdekes, hanem az, amit M kihagy belőle. Meg amit reflexióként hozzátesz.

Kihagyja például a németben bőséggel szereplő nevek, idézetek jó részét. A Nők Lapja „az egyik meleg akivistanő”-re meg a másik „leszbikus aktivistá”-ra hivatkozik; a Spiegel Beth Trimarco (22) a New York-i Gail Eisenberg (27) szavait idézi.

„Az új mozgalmárok felhagytak a feminizmus hagyományos humortalanságával” – írja a Nők Lapja. Vajon honnan veszi M, hogy a feminizmus, ez a lassanként évszázados múltú és sokágú mozgalom humortalan, méghozzá hagyományosan. Természetesen a Spiegelből. Csakhogy ott ez egy vélemény – másról. Camille Paglia, a „harcias postfeminista és kultúrtörténész” szurkálja a feministák (nem a feminizmus!) notórius (azaz ismert, hírhedt és nem hagyományos) humortalanságát. Valóban – így a Spiegel –, a fiatal leszbikusoknak semmi közük a makacs és megkeseredett nőjogi harcos stereotip figurájához.

A Spiegelből megtudjuk, hogy a leszbikusok a házassághoz való jogot követelik, nem elégszenek meg azzal, hogy New York városban a homoszexuális párok a hatóság előtt bejelenthetik a kapcsolatukat. „A német homoszexuálisok már boldogok lennének ezzel a lehetőséggel” – mondja a német magazin. A Nők Lapja az amerikai gyakorlatot nem korlátozza New York Cityre, az óvilági tiltást pedig nem szűkíti Németországra. (Holott egyes skandináv országokban már volt példa homoszexuálisok egyházi házasságkötésére is.) A Nők Lapjában: „Ez utóbbi – ti. a hatóság előtt tett bejelentés – sincsen túlságosan elharapózva az európai kontinensen.” Elharapózni ugyebár tűzvészek és járványok szoktak, nem jogok. Sebaj, hadd könyvelje el az olvasó, milyen elvadult az az amerikai világ, szemben a mi Európánkkal, ha éppen úgy tetszik neki.

„Fiatal, homoszexuális nők új generációja” – mondja a Spiegel. Nők Lapja: „Az amerikai melegnők (!) újabb nemzedéke nőtt fel, amely, úgy látszik, többet óhajt a világból, mint anyái.” Pedig hát a mostani „melegnők” anyái feltehetőleg nem voltak melegnők, ellenben a forrongó hatvanas években lehettek fiatalok, és egy részük legalábbis ugyancsak többet óhajtott a világból, mint amennyit az magától nyújtott. Sőt, esetleg nehezebben megszerezhető dolgokat, mint leányaik.

Ez utóbbiak tüntetésükön, amely „bacchánsnő-menetre” emlékeztet (Nők Lapja), nagyméretű táblákon közlik politikai követeléseiket. „Polgári jogokat akarok”, „A világot akarom.” A harmadik tábla szövegét a Meredekoldal túl meredeknek ítélte: „Forró, nedves pinát akarok.”

A Spiegel cikke egy társadalmi jelenségről szólt: nem nagyon lényeges, nem túlzottan sokakat érintő, de mégis létező társadalmi jelenségről, nem nagyon igényes, de a világban azért jártas olvasóknak. A Nők Lapja ellenben megint csak arról szól, hogy „nahát, mik vannak”. Olvasóknak pedig kissé nehéz felfogású borjakat képzel, akik századszor is új kapunak nézik a karám bedőlt bejáratát.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon