Kis ország, kis sajtó… honnan is vennék a lapok a híreket, véleményeket, színeseket, ha nem a nagy országok nagy lapjaiból. Hiszen a nagy lapok is ollóznak-lopkodnak egymástól: mindent maga egyetlen lap sem tudhat. Megvalljuk: külföldi képei jó részét a Beszélő is külföldi magazinokból vagdossa, külföldi tudósításaink némelyikéhez magunk is külföldi lapok anyagát használjuk fel.
De azért képestül kifordítani, átfordítani egy egész cikket, aztán csak aláírni egy nagy M-et, mintha a szemfüles M MAGA járt volna Amerikában… Holott csak a Spiegel három héttel korábbi száma került a kezébe!
Az egyébként színes és szórakoztató Nők Lapja augusztus 13-i száma a Meredekoldalon az amerikai leszbikusok mozgalmáról tudósít. Az írás minden egyes információja a július 19-i Spiegelből származik. De nem ez az érdekes, hanem az, amit M kihagy belőle. Meg amit reflexióként hozzátesz.
Kihagyja például a németben bőséggel szereplő nevek, idézetek jó részét. A Nők Lapja „az egyik meleg akivistanő”-re meg a másik „leszbikus aktivistá”-ra hivatkozik; a Spiegel Beth Trimarco (22) a New York-i Gail Eisenberg (27) szavait idézi.
„Az új mozgalmárok felhagytak a feminizmus hagyományos humortalanságával” – írja a Nők Lapja. Vajon honnan veszi M, hogy a feminizmus, ez a lassanként évszázados múltú és sokágú mozgalom humortalan, méghozzá hagyományosan. Természetesen a Spiegelből. Csakhogy ott ez egy vélemény – másról. Camille Paglia, a „harcias postfeminista és kultúrtörténész” szurkálja a feministák (nem a feminizmus!) notórius (azaz ismert, hírhedt és nem hagyományos) humortalanságát. Valóban – így a Spiegel –, a fiatal leszbikusoknak semmi közük a makacs és megkeseredett nőjogi harcos stereotip figurájához.
A Spiegelből megtudjuk, hogy a leszbikusok a házassághoz való jogot követelik, nem elégszenek meg azzal, hogy New York városban a homoszexuális párok a hatóság előtt bejelenthetik a kapcsolatukat. „A német homoszexuálisok már boldogok lennének ezzel a lehetőséggel” – mondja a német magazin. A Nők Lapja az amerikai gyakorlatot nem korlátozza New York Cityre, az óvilági tiltást pedig nem szűkíti Németországra. (Holott egyes skandináv országokban már volt példa homoszexuálisok egyházi házasságkötésére is.) A Nők Lapjában: „Ez utóbbi – ti. a hatóság előtt tett bejelentés – sincsen túlságosan elharapózva az európai kontinensen.” Elharapózni ugyebár tűzvészek és járványok szoktak, nem jogok. Sebaj, hadd könyvelje el az olvasó, milyen elvadult az az amerikai világ, szemben a mi Európánkkal, ha éppen úgy tetszik neki.
„Fiatal, homoszexuális nők új generációja” – mondja a Spiegel. Nők Lapja: „Az amerikai melegnők (!) újabb nemzedéke nőtt fel, amely, úgy látszik, többet óhajt a világból, mint anyái.” Pedig hát a mostani „melegnők” anyái feltehetőleg nem voltak melegnők, ellenben a forrongó hatvanas években lehettek fiatalok, és egy részük legalábbis ugyancsak többet óhajtott a világból, mint amennyit az magától nyújtott. Sőt, esetleg nehezebben megszerezhető dolgokat, mint leányaik.
Ez utóbbiak tüntetésükön, amely „bacchánsnő-menetre” emlékeztet (Nők Lapja), nagyméretű táblákon közlik politikai követeléseiket. „Polgári jogokat akarok”, „A világot akarom.” A harmadik tábla szövegét a Meredekoldal túl meredeknek ítélte: „Forró, nedves pinát akarok.”
A Spiegel cikke egy társadalmi jelenségről szólt: nem nagyon lényeges, nem túlzottan sokakat érintő, de mégis létező társadalmi jelenségről, nem nagyon igényes, de a világban azért jártas olvasóknak. A Nők Lapja ellenben megint csak arról szól, hogy „nahát, mik vannak”. Olvasóknak pedig kissé nehéz felfogású borjakat képzel, akik századszor is új kapunak nézik a karám bedőlt bejáratát.
- Belföld [6]