„Horvátország az az ország ezen a területen, amely képes fenntartani a demokratikus rendet, és útját állni a régió destabilizációjának.”
Antall József, Die Welt, 1993. augusztus 16.
A boszniai mohamedánok nagyobbik részét szerbek űzték el az otthonukból: ők Horvátországba menekültek, onnan próbálnak – egyre kevesebb eséllyel – továbbjutni Nyugat-Európába. Azok a mohamedánok, akiket horvát csapatok űztek el, Szerbiába menekültek. Továbbjutni onnan is reménytelen, az európai határok lezárultak. Az etnikai tisztogatás önmaga ellen fordult: mind Horvátországban, mind Szerbiában százezrével vannak táborokban és átmeneti szállásokon bosnyák menekültek olyan területeken, ahol korábban sohasem éltek mohamedánok tömegestül. A háború befejezése korántsem jelenti számukra szenvedéseik végét. Bosznia felosztása után nyilván arra kényszerítik őket, hogy áttelepüljenek a majdani mohamedán állam számukra ismeretlen, túlzsúfolt és rommá lőtt városaiba és falvaiba, ahol a régi lakosok betolakodóknak fogják tekinteni őket.
De persze ez is jobb, mint az a megoldás, amivel Horvátország ma kísérletezik.
Európaiak Iszlamabadban
Július 8-án az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának pakisztáni megbízottja, Carl Soderberg arról értesítette spliti kollégáját, hogy nagyobb számú boszniai mohamedán érkezett Horvátországból egy Iszlamabad mellett felállított zárt táborba. Érkezésükről nem értesítették az ENSZ szervezetét, és Soderberget is csak több órás várakoztatás után engedték be a táborba. Ott csak a menekültek „képviselőivel” találkozhatott, csupa férfival, holott Horvátországban ugyanennek a szinte kizárólag nőkből álló csoportnak a szószólói is nők voltak. Nem engedték be a táborba a pakisztáni Vöröskereszt embereit sem, akik takarókat és élelmiszert hoztak. A televízió viszont bemutatta, hogy Sharif miniszterelnök látogatást tesz a tábor új lakói között.
A humanitárius akciónak álcázott deportálás során július elején 449 boszniai menekültet szállítottak Pakisztánba, túlnyomó többségükben nőket és gyerekeket. Korábban valamennyien Splittől mintegy hatvan kilométernyire délre, a makarskai menekülttáborban laktak. A környéken, menekülttáborokban és az átmeneti szállássá alakított szállodákban mintegy 25 ezer bosnyák menekült él, szinte kőhajításnyira Mosztártól, ahol heves harcok folynak a horvát és a boszniai mohamedán erők között. A családok felnőtt férfitagjai a harcosok között vagy szerb (esetleg horvát) fogságban vannak.
Nők–nőkért
1993 áprilisában a Heidelbergben Frauenhilfe Bosnien-Herzegowina néven orvosnők és ápolónők egyesületet hoztak létre a háború áldozataivá vált bosnyák nők megsegítésére. A kezdeményezéshez az impulzust Roy Gutman Mona Lisa című, Pulitzer-díjas dokumentumfilmje szolgáltatta, amely döbbenetes képsorokban adott hírt a boszniai mohamedán nők tömeges megerőszakolásáról. A heidelbergi egyesület fő feladatának azt tekintette, hogy a helyszínen nyújtson segítséget a menekülteknek, helybeli orvosok bevonásával. Ezért a makarskai menekülttábor közelében Tucepiben állították fel egészségügyi állomásukat két orvosnő (egy nőgyógyász és egy ideggyógyász) vezetésével. A szolgálat költségeit részben állami pénzből – a kancellári hivatal és a külügyminisztérium keretéből – részben egyházak és magánszemélyek adományaiból fedezték. Működésük öt hónapja alatt négyezer beteget kezeltek, és 12 ezer orvosi ellátásra szoruló menekültről készítettek nyilvántartást.
A magyar kapcsolat
Ennek segítségével tudták megállapítani a Pakisztánba szállított menekültek személyazonosságát is. A szervezet képviselője időközben ajánlatot tett a magyar Menekültügyi és Migrációs Hivatalnak, hogy Magyarország fogadjon be 300 Pakisztánba kényszerített menekültet. Ellátásukra és gyógyításukra, ígérték, letétbe helyezik a szükséges összeget. Jelenleg három szarajevói orvos tartózkodik – és hamarosan rendelni is fog – a nagyatádi menekülttáborban: korábban mindhárman részt vettek a heidelbergi csoport horvátországi munkájában. Ők készülnek ellátni a nagyatádi tábor 1700 lakóját; a heidelbergiek segítségével orvosi és fogászati rendelő is épül a táborban.
A magyar kormányzati szervek nem utasították el a német ajánlatot, de nem is lelkesedtek érte. A Menekültügyi és Migrációs Hivatalban írásos előterjesztést és kormánygaranciát kértek a heidelbergiektől (ami természetes), de egyúttal azt is sejttették, hogy a magyar kormány nem támogatja menekültek szervezett, csoportos érkezését. Erre nézve – tudtuk meg a Miniszterelnöki Hivatalban – nincs sem nyilvános, sem belső használatú kormányhatározat. De nincs is rá feltétlenül szükség. A mi munkánkat – mondták a BRFK idegrendészeti osztályán – nem jogszabályok irányítják, hanem utasítások. Meg a politika.
Útban az iszlám felé
Makarskában eközben – adja hírül a berlini Tageszeitung (TAZ) augusztus 19-i száma – újabb 690 fős csoport készül Pakisztánba. Kevés a pénz, a horvát kormány a jövőben nem ismeri el őket háborús menekültnek. Nincs hová menniük, tehát vagy visszatérnek Boszniába, vagy mennek Pakisztánba, muzulmán testvéreik közé. A pakisztáni kormány hatezer menekült befogadását ajánlotta fel, hiszen a hárommillió afgán menekült fele már visszatért hazájába.
Csakhogy a boszniai menekültek Európában szeretnének maradni. A mohamedán vallás legtöbbjük életében nem játszott meghatározó szerepet, az iszlám fundamentalizmushoz nem volt semmi közük – legalábbis eddig.
Valószínűleg Tudjman elnök úr vagy Füzessy miniszter úr is élénken tiltakozna, ha egyik napról a másikra áttelepítenék őket egy brazil kávéültetvényre.
Pedig a kávészüretelők is katolikusok.
- Belföld [6]