A Heti Világgazdaság augusztus 28-án közölt összeállítása megmutatta, hogy a magyar bankok – a vegyes bankok kivételével – lényegében veszteségesek. Drasztikus nyomás nehezedik rájuk a nyújtott hiteleik kedvezőtlen összetétele miatt. A veszteségek és a behajthatatlan követelések fedezetére a számviteli szabályok szerint céltartalékot kellett volna képezniük. Mivel azonban ez felemésztette volna a bankrendszer teljes saját tőkéjét, az állam megszervezte számukra tavaly a hitelkonszolidáció néven ismertté vált segélyakciót.
A konszolidáció során az állam kétes követeléseket vásárolt a bankoktól; utóbbiaknak viszont felül kellett vizsgálniuk nyújtott hiteleiket és befektetéseiket, és ennek során mintegy 25 milliárd forintnyi hitelezési veszteséget szenvedtek el.
Robbant a bomba
A múlt szerda reggeli rádiónyilatkozat bombaként robbant a közvéleményben. A korrupciós ügyek húszmilliárdos értéke, amire a pénzügyminiszter úr utalt, jelentős összeg, ami esetleg még növekedni is fog, de valószínűleg még ekkor sem fogja elérni a hitelkonszolidációba bevont kétes hitelek összegének (a konszolidációs veszteségeknek) egytizedét.
Pénzügyi és vállalkozási körökben már az Ybl Bank, az Általános Vállalkozási Bank és az Ingatlanbank csődje után is beszédtéma volt a banki korrupció. Ezt azonban az akkori hivatalos nyilatkozatok csupán eseti jelenségnek minősítették. A korrupció emlegetése nem tesz jót a privatizálás előtt álló bankoknak és általában a magyar bankrendszernek. A jó hírükre vigyázó bankoktól sem várható, hogy önként és soron kívül tájékoztatják a közvéleményt a korrupciós ügyek állásáról. A bankok csak akkor tesznek feljelentést ügyfeleik vagy munkatársaik ellen, ha hiteleik visszafizetésére már nem látnak reményt, vagy ha több mint gyanús körülményeket észlelnek.
A most bejelentett nyomozásokban részt vevő rendőri és ügyészi szervek képviselői óvatosan nyilatkoznak. A sajtó szerint eddig egyetlen banki tisztviselővel kapcsolatosan merültek fel terhelő adatok, de hogy valóban korrupcióról van-e szó, annak megállapítása a bíróságra tartozik. A szűkszavú közlésekből kikövetkeztethető, hogy 50-60 esetről van szó, és a „botrány” 20 milliárdjából 6 milliárd a hírhedt Ybl Bank ügyében, 2,4 milliárd pedig egy Szabolcs megyei takarékszövetkezetnél merült fel. Ezenkívül megtudhattuk: a vizsgált esetek legtöbbjében az a gyanú, hogy a pénzintézetekhez benyújtott kölcsönigénylések mellékletét képező fedezetigazolások hamisak voltak, s ezt némely elkövetők hamis szakértői véleményekkel is leplezni igyekeztek. Gyakori az is, hogy a hitelt igénylők túlértékelt fedezetet (ingatlant vagy más tárgyi eszközt) ajánlanak fel.
Mivel a visszaéléseket bizonyítani is kell, várható, hogy a pénzügyminiszter által említett kárösszeg a jelenleg már vizsgálat alatt álló körben csökkenni fog. A rendőrség ma még nem eléggé felkészült a fehérgalléros bűnözés felderítésére. A „botrány” nemcsak a közvéleményt, hanem a rendőri és igazságszolgáltatási szerveket is váratlanul érte.
A jéghegy csúcsa alatt
Várható azonban az is, hogy előbb-utóbb nőni fog a vizsgált ügyek száma, és emiatt végül a korrupciós kár összege is. Ugyanis, mint említettük, a bankok mindaddig nem tesznek feljelentést, amíg egy-egy bukott hitel vagy kirívó eset nem kényszeríti őket erre. Márpedig e kényszerek hatása könnyen növekedhet.
Egyelőre négyféle terület marad rejtve a bűnügyi (vagy „csak” szakmai) vizsgálatok elől.
Először is megemlítendők a banki menedzsment és tagjai részére történő hitelengedélyezések. Nem etikus, hogy a bank menedzsmentjének tagjai saját vagy hozzátartozóik révén anyagi előnyökhöz juthatnak. Az összeférhetetlenségek felderítésében a nagyszámú új társaság cégbírósági dokumentumainak áttekintése is segíthet.
A másik nagy gond az, hogy a bankoknál sok helyütt hiányzik a szakértelem és a megfelelő hitelezési gyakorlat. Nincsenek ügyrendek, nem építenek be a kölcsönnyújtás döntési folyamatába ellenőrzési pontokat, sőt gyakran ember és technikai eszköz sem áll kellő mértékben a bank rendelkezésére ahhoz, hogy gyorsan és kellő mélységben meg tudja állapítani, vajon az adott pénzügyi tranzakció szabályos-e, előnyös-e. Itt kell megemlíteni azt is, hogy a bankok igazgatótanácsaiban és felügyelőbizottságaiban többnyire olyan tagok ülnek, akik korábban sem bankot, sem vállalkozást nem irányítottak. És mivel többségükben az állami tulajdonos delegálta őket, nem is várható tőlük, hogy valóban tulajdonosi ellenőrzést gyakoroljanak. Ezt a bankvezetők egy része korán felismerte, így aztán a menedzsment erősebb akaratú tagjai saját elképzeléseik szerint vezethetik és irányíthatják a bankokat.
Harmadrészt megemlíthetjük – mert előfordul –, hogy a bankok vezető munkatársai anyagi ellenszolgáltatás ellenében nyújtanak kedvezményeket az ügyfelek részére. Ez korrupció. A bizonyítás nehéz, hiszen a közvetlen anyagi juttatás (pénz, gépkocsi, nagy értékű tárgyak átadása) általában nem tanúk előtt történik; mégis valószínűsíthetők az ilyen kapcsolatok, ha sorozatosan azonos személy élvez olyan kedvezményeket, amelyekből a banknak semmilyen előnye nem származik.
Negyedszer, fény derülhet még további, az ügyfelek által elkövetett szabálytalanságokra is: a hatóságok által említett hamis hitelfedezet-igazolások mellett széltében-hosszában beszélnek fedezetlen váltók kiállításáról és benyújtásáról, telekkönyvi szemlével történő manipulációkról és szabálytalan hitelfelhasználásokról. A pénzügyi kultúra nálunk még nem fejlődött odáig, hogy az ügyfelek bűncselekményként fognák fel a hitelek engedélyezett céltól eltérő felhasználását. Mindezek miatt a bíróságok előtt hosszú bizonyítási eljárások és védekezések várhatók, és a most beharangozott korrupciós ügyek lefolytatásához is három-öt évre lesz szükség.
Az igazi veszteségforrások
A bankok veszteségeinek okairól elhangzott egy és más a közgyűléseken, összefoglaló értékelés azonban nem készült. Annyi azonban megállapítható, hogy korrupcióból, a veszteségeknek, amelyekről a HVG hivatkozott összeállítása ír, csak a kisebb része származik. Mint említettük, jóval nagyobb a bankok ún. konszolidálásból adódó vesztesége:
A veszteségek kialakulása a kétszintű bankrendszer szervezésekor, illetve az azt megelőző időszakokban kezdődött. Közismert, hogy a nagy állami vállalatokat hatalmas összegű hitelekkel látták el a bankok, amit ezen vállalkozások a politikai és a gazdasági rendszer változásakor nem tudtak kiegyenlíteni. A Magyar Hitel Bank például ebből az időszakból hordoz jelentős nagyságrendű veszteségforrásokat.
Ma már megállapítható, hogy a kétszintű bankrendszer létrehozásának nem voltak meg azok a feltételei – tőkében, szakemberben, technikai eszközökben –, amelyek nélkül elképzelhetetlen egy korszerű bankrendszer üzemeltetése. E feltételek hiánya miatt a bankok az ún. elszámolási-számlaforgalmat csak nagy nehézségekkel, késésekkel és pontatlanul tudták és tudják ma is lebonyolítani. Van olyan bank, ahol az ügyfél becsületességén múlik, nem hív-e le a számlájáról a követeléseinél nagyobb összeget.
A Nemzeti Bankból kialakított kereskedelmi bankok további bankokat, pénzintézeteket hoztak létre. Emiatt tovább halmozódtak a tőke-, szakember- és eszközellátatlanságból adódó problémák. Nem egy esetben banki és vezetői gyakorlattal nem rendelkező fiatalemberek kerültek erejüket, képességeiket meghaladó feladatok elé; más esetekben pártállami káderek próbáltak szerencsét banki szakemberként.
A gazdasági rendszerváltozás tovább fokozta a gondokat. A bankok a visszafizetetlen hitelek egy részét részvényekké, üzletrészekké alakították át, amivel csak eltolni sikerült a problémát egy későbbi időre. Most, a konszolidáció küszöbön álló fordulója kapcsán ezek a problémák ismételten megjelennek. Van olyan kereskedelmi bank, amely a kinnlevőség részvénnyé átalakítása mellett más kötelezettségvállalást is tett, s ha a körülmények kedvezőtlenül alakulnak, akár 1,2 milliárdot is veszíthet egyetlen ügylet miatt. Ugyanis vállalta, hogy belföldi tulajdonostársa helyett kifizeti a külföldi partnernek járó know-how díjat, de két év múltán, amikor megérkeztek a megrendelt gépi berendezések, kiderült, hogy a számításokban szereplő termelési felfutásnak nincs realitása.
A veszteségek kialakulásában jelentős a könyvvizsgáló cégek szerepe is. A közelmúltban a szaksajtóban napvilágot látott, hogy az egyik legnagyobb könyvvizsgáló cég munkatársai a banki menedzsment kérésére vagy más okoktól a szakmai kívánalomtól eltérő értékelési módokkal és eszközökkel segítették a bank helyzetét. A portfoliók folyamatos felülvizsgálata során valószínűleg még számos ilyen eset bukkan fel. Előfordult, hogy egy bank új pénzintézet alapításához kétszer akkora nyilvántartási értékű portfoliót bocsátott rendelkezésre, mint amennyit az valójában ért, csakhogy ez az átmeneti előny könnyen a visszájára fordulhat akkor, amikor az alapítónak esetleg – rendbetételének feltételeként – vissza kell vennie fiókbankjától a felülértékelés okozta veszteséget.
Megjelentek a pénzintézetek környékén a privatizációs tanácsadó cégek is, amelyek a hitelbírálatban, -közvetítésben, privatizálásban működtek együtt a bankokkal, gyakran kifogásolt módon. Nem mindig makulátlan az ügyvédek által folytatott hitelközvetítői tevékenység sem. Könyvvizsgálói berkekben hangzott el, hogy az igénybe vevő éves mérlegének zártáig nem kapta meg a dokumentumokat az ügyvéd által közvetített hitelről. A mulasztás oka az volt, hogy egymilliós alaptőkéjű kft. kapta a kölcsönt, így feltűnést keltett volna a részére folyósított százmilliós hitel.
Külön história a költséggazdálkodás. A bankok világában nagy összegű alapbérek és prémiumok, ruhapénz, étkezési és üdülési hozzájárulás, sporttámogatások, szponzorálások állnak szemben a bevételekkel. A banki hierarchia kialakításakor az indokoltnál nagyobb sarzsikkal határozták meg az állománytáblát, amit persze komoly járulékos költségek is tetéznek. Ilyen költség például a banki vezetők részére juttatott végkielégítés: a közelmúltban két magas rangú vezető, akinek meg kellett válnia bankjától, 5-8 millió forint végkielégítést kapott.
Nagy összegű károk keletkeztek abból, hogy a bankmenedzsment tagjai luxuskocsikon tanulják a gépkocsivezetést; egyik-másik vezető banki munkatárs egy hónapon belül kétszer-háromszor összetöri a rendelkezésére bocsátott, egy-két millió forint értékű gépkocsit. Még a veszteséges bankok is két-három év használat után cserélik le – újabbakra, drágábbakra – a menedzsment tagjai által vezetett autókat.
Itt említjük meg, hogy a bankok irodahelyiségeinek bankszerű kialakítása is sok pénzt igényelt az elmúlt esztendőkben, de talán ez kifogásolható a legkevésbé, hiszen perspektivikus befektetést jelent.
Még nincs vége
És még nincs vége: a hitelkonszolidációk után most kerül sor a portfoliók (banki befektetések) konszolidációjára. A bankoknak ez év végére kell áttekinteniük befektetéseiket. Egyes becslések szerint ennek során a hitelkonszolidációba bevont kétes kinnlevőségeknél is nagyobb mértékű veszteségekre derül fény.
Újabb számla, amit végül nekünk, állampolgároknak kell kiegyenlítenünk.
- Belföld [6]