„Jegyezzétek meg a mai dátumot. November 3. emlékezetes nap lesz” – mondta újságíróknak Simon Perez izraeli külügyminiszter. Egészen biztosan nem azért minősítette emlékezetesnek, mert november 3-án közölték az előző napi helyhatósági választások eredményét. A választásokon ugyanis pártja, a hatalmon lévő Munkapárt kudarcot vallott – annak ellenére, hogy tucatnyi várost elhódított az ellenzéki Likudtól. Jeruzsálemben és Tel-Avivban azonban a Likud győzött, és a két legfontosabb város elvesztését a közvélemény a Munkapárt általános vereségeként könyvelte el. Márpedig a politikában a hangulat olykor a tényéknél is fontosabb.
Tetézte a kudarcérzetet, hogy Rabin miniszterelnök, figyelmen kívül hagyva a jóindulatú intelmeket, politikai színezetet kívánt kölcsönözni a választásoknak, és többször is kijelentette, hogy a békefolyamatot támogatóknak a Munkapárt jelöltjeire kell szavazniuk. A választók nagy része viszont – mint kiderült – fontosabb szempontnak tartotta, hogy melyik jelölt fogja jobban megoldani a városi közlekedés problémáit. Különösen kínos, hogy Jeruzsálemben vereséget szenvedett az immár 83 éves munkapárti Teddy Kolek, aki 1965-tól látta el a polgármesteri tisztet. Kolek sokat tett a város többnemzetiségű jellegének megőrzéséért, aminek köszönhetően a jeruzsálemi arabok körében is népszerűségnek örvendett, ám ez mégsem indíttatta az arabokat arra, hogy el is menjenek szavazni. Pedig az arab szavazatok biztosíthatták volna Kolek megválasztását.
Lehet, hogy az arabok még megbánják közömbösségüket, mert – a többi várossal ellentétben – Jeruzsálemben valóban politikai, sőt nemzetközi politikai jellege is van a polgármesteri tisztnek. Nem mindegy, ki áll a város élén, amikor majd sorsáról döntenek a palesztin–izraeli béketárgyalások során. A kormány most állítólag úgy próbálja a jeruzsálemi kudarc miatt esett csorbát kiköszörülni, hogy Koleket kívánja kinevezni a Jeruzsálem ügyeiért felelős miniszterré.
Egy helyhatósági választás eredménye azonban mégsem lehet döntő tényező a megindult békefolyamatban, amely, úgy látszik, éppen az utóbbi hetekben vesz lendületet. Hihetetlenül sok mendemonda forog közszájon: állítólag Perez Husszein királlyal találkozott (lehet, hogy erre utalt megjegyzése, hogy november 3. emlékezetes nap lesz), a jordán–izraeli békeszerződés aláírásra kész, sőt a turizmus közös fejlesztéséről és egy a Vörös-tengertől a Holt-tengerig húzódó csatornáról is elvi megegyezés született: állítólag Rabin még az év vége előtt találkozik Asszad szír elnökkel, mivelhogy a felek már megegyeztek a béke feltételeiben; az Öböl menti emirátusok állítólag rövidesen földgázt szállítanak Izraelbe; állítólag a szaúdi–izraeli békeszerződést még a Jordániával kötendő szerződés előtt írják alá; állítólag minden nap várható az algériai–izraeli kapcsolatok felvétele. Ha ezeknek a feltételezéseknek csak a fele igaz, akkor arra a következtetésre juthat az ember, hogy az arab országok szinte versengenek, melyikük békél meg előbb Izraellel.
A folyamat visszafordíthatatlan. Ezt leginkább talán az jelzi, hogy a Likud néhány vezetőségi tagja Tunéziában találkozni és tárgyalni kíván a PFSZ vezetőivel. Néhány hónapja még a Likud által megszavazott törvény börtönbüntetést helyezett kilátásba mindazoknak, akik bármilyen kapcsolatot létesítenek a (különben joggal) terrorszervezetnek minősített PFSZ-szel. Igaz, vannak, akik a Tunéziába készülődőket ki akarják zárni a Likud soraiból; igaz viszont az is, hogy vannak, akik egyre inkább sürgetik, hogy a Likud vegye fel hivatalosan a kapcsolatokat a PFSZ-szel, mert csak így akadályozható meg a nem hivatalos vagy félhivatalos „partizán”-kapcsolatok özöne a Likud-tagok és a PFSZ képviselői között.
- Külföld [6]