Akarta valaki ezt a törvényt?
Az elmúlt évben márciustól a nyár derekáig folytak a hatpárti tárgyalások a honvédelmi törvényről. A viták egyik kulcsfontosságú kérdése az alkotmány két szakaszának a törvényhez kapcsolódó módosítása volt: 1. milyen felhatalmazást kapnak a fegyveres erők azonnali cselekvésre az országot ért váratlan támadás esetén; 2. hogyan határozható meg a határőrség jogállása, amely fegyveres erő ugyan, de belső rendészeti feladatokat is ellát. Az egész honvédelmi törvény elfogadását az tette lehetővé, hogy a szabad demokrata Eörsi Mátyásnak és a kormány szakértőinek sikerült olyan jogi formulát találniuk, amely lehetővé teszi a honvédség és a határőrség azonnali bevetését bármilyen földi vagy légi agresszió esetén, de kizárja, hogy a kormány – külön alkotmányos felhatalmazás nélkül – felhasználja a fegyveres erőket.
A viták őszre lezárultak, a honvédelmi törvény lényegében készen állt. Ekkor a kisgazda Bejczy Sándor egy harmadik – addig senki által nem vitatott – alkotmányhely módosítását javasolta. Indítványa szerint a hivatásos katonák, rendőrök, a nemzetbiztonságiak, a börtönőrök, a pénzügyőrök, a tűzoltók és végül a polgári védelmi szervek tagjai nem lehetnek párttagok, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.
Ettől a sommás tilalomtól, amely minden „egyenruhás állampolgárt” eltiltott volna állampolgári jogai gyakorlásától, még a Honvédelmi Minisztérium illetékes tisztviselői is elrémültek, noha a HM – a hivatásos katonák óhajára hivatkozva – támogatta a katonák párttagsági tilalmát. Kapóra jött tehát az SZDSZ-es módosító indítvány, amely a tilalmat a katonákra és a rendőrökre kívánta korlátozni. „Viszonylag váratlan fordulat volt a Bejczy Sándor-féle beterjesztés – mondta Hack Péter az alkotmányügyi bizottság vitájában –, bár nem teljesen előzmények nélküli. Ez egy alapjogot korlátozó alkotmányos rendelkezés bevezetése lenne, amelyet szerintünk a lehető legszűkebb körre kell szorítani, ahol ésszerű. Ehhez az érintett kört szűkítő értelmezéshez csatlakozott Kutrucz Katalin is, és ezt támogatta a kormány. Így jött létre a konszenzus. Csak az a kérdés, ésszerű volt-e egy ésszerűtlen javaslatot kicsit ésszerűbbé tenni. Hiszen – kétharmados törvényről lévén szó – akár el is lehetett volna utasítani. S főképp: miért kellett a hatályát a rendőrségre is kiterjeszteni anélkül, hogy a rendőrség képviselőit bárki megkérdezte volna? Hiszen akkorra már elkezdődött a rendőrségi törvény hétpárti egyeztetése.
A belügy titokzatos vágya
A rendőrségi törvénytervezet korábbi változataiban kétségkívül tetten érhető már a belügyi kormányzat szándéka, hogy a rendőrség afféle, a politika felett álló lovagrendje legyen állam őfelségének, különleges előjogokkal és különleges kötelmekkel. A Független Rendőrszakszervezet és a liberális pártok tiltakozására azonban a kormányzat retirált: a rendőrségi törvényjavaslatba az a józan – és a jelenlegi gyakorlatnak megfelelő – szabály került, amely csupán a pártbeli tisztségviselést és a párt nevében vagy érdekében vállalt közszereplést tiltotta volna a rendőröknek, kivéve a jelöltként való részvételt az országgyűlési és önkormányzati választásokon. Ezt a megszövegezést a rendőrségi törvénnyel foglalkozó hétpárti tárgyaláson senki sem kifogásolta. A párttagsághoz való alkotmányos jog persze ellentétben állt a belügyi vezetésnek azzal a törekvésével, hogy a rendőr belépését bármilyen nem szakmai szervezetbe elöljárói engedélyhez kösse, ezt a kérdést azonban a törvény előterjesztője a szolgálati viszonyról szóló (nem kétharmados) törvényben kívánta rendezni – nyilván a maga ízlésének megfelelően. Az alkotmány váratlan módosítása megoldotta a problémát. A rendőr párt tagja nem lehet, ha azonban be akar lépni egy hazafias – s természetesen politikamentes – önvédelmi sportkörbe, ezt elöljárója aligha tilthatja meg.
Lehet-e alkotmányellenes az alkotmány?
A Független Rendőrszakszervezet keresete szerint a lelkiismereti szabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos alapjog, amelynek lényeges tartalmát törvény nem – de még az alkotmány sem – korlátozhatja. Az alkotmány a pártok és a közhatalom szétválasztása érdekében kimondja, hogy bizonyos közhivatalok és tisztségek viselői (a módosítás előtti alkotmány szerint az ügyészek és a bírák) nem lehetnek párt tagjai. Ennek a tilalomnak – amelynek a független bírói és ügyészi testület védelmében értelme lehet – a kiterjesztése majd’ negyvenezer rendőrre: indokolatlan. Ellentétes a tilalom az emberi jogok európai egyezményével is, és ellentétes az Európa Tanács határozatával, amely szerint a rendőrtisztviselőknek ugyanolyan jogokat kell biztosítani, mint bármely más állami tisztviselőnek. Végül pedig az alkotmánymódosító eljárás ellentétes volt a jogalkotásról szóló törvénnyel is: a kormány nem vonta be a jogszabály tervezetének előkészítésébe az érintett érdekképviseleti szerveket.
A politikai tevékenység tilalma a párttagság tilalmánál is bonyolultabb kérdéseket vet föl. Munkahelyén és hivatása gyakorlása közben a rendőr jelét se adja politikai meggyőződésének, világnézetének. Ebben mindenki egyetért, de ugyanez vonatkozik valamennyi köztisztviselőre, sőt akár egy villamosvezetőre vagy számítógép-programozóra is. (A rendőrök politikai-világnézeti semlegessége cigányok és szkinhedek viszálya esetén persze nem érvényesül mindig következetesen, de jogászias érvelésünktől ezúttal ne térítsenek el a valóság furcsa kanyarulatai.)
Hol vannak a politikai tevékenység határai? Hiszen politikai tevékenység a választójog gyakorlása is. Márpedig ahhoz, hogy a választópolgár felelőssége tudatában élhessen választójogával, meg kell ismernie a pártok programját. Erre leginkább a pártok rendezvényein nyílik mód, ahol a honpolgár – ellentétben a pártprogram magányos olvasójával – számon is kérheti a politikuson tevékenysége és a program ellentmondásait. Mindenkinek joga van teljes honpolgári felkészültséggel részt venni a választásokon – kivéve a rendőrt. Mindebből nyilvánvalóan következik, hogy a rendőr ajánlószelvényt sem tölthet ki, hisz ezzel nyíltan megvallaná politikai véleményét. Számára a titkos szavazás nemcsak azt jelenti, hogy nem köteles tudatni pártválasztását, hanem azt, hogy nem is szabad neki.
Ennél tisztább, következetesebb volt a Horthy-rendszer törvénye; az a katonáknak (és a csendőröknek) sommáson megtiltotta a részvételt a piszkos civil választásokon.
A tábornok új (kis)kapuja
A törvényalkotók – a hétpárti egyeztetés résztvevői – nem kívánták korlátozni a rendőrnek sem az aktív, sem a passzív választójogát. Az egyezményes szöveg – mindenki számára elfogadható módon – úgy rendelkezik, hogy a jelöltként induló rendőr „szolgálati jogviszonya a kampány megkezdésétől a választási eredmény közzétételéig szünetel”.
Pintér Sándor altábornagy, a politika felett álló országos rendőrfőkapitány azonban nem várta meg a hétpárti konszenzus megszületését. Január 28-án kelt körlevelében a módosított alkotmányra, a politikai tevékenység általános tilalmára hivatkozva elrendelte, hogy az a rendőr, aki „politikai tevékenységet kíván folytatni, szolgálati jogviszonyát köteles haladéktalanul megszüntetni”. (A szerző kiemelései.) Utóbb mégis kénytelen volt tudomásul venni, hogy a pártközi megegyezés nem terjeszti ki a politikai tevékenység tilalmát a képviselő-jelöltségre. Az altábornagy azonban megtalálta a kiskaput. Február 16-i, második körlevelében arra figyelmeztet, hogy a rendőrségi törvény csak az elfogadásától számított újabb hat hónap múlva (várhatóan 1994 októberében) lép hatályba. Addig csupán az alkotmány van érvényben.
Meg az alkotmány rendőrtábornoki értelmezése.
Utóirat. Egy képviselő szóvá akarta tenni, hogy az országos főkapitány jogértelmezése – enyhén szólva – önkényes. Képviselőtársa azonban leintette:
– Hagyjad! Nekünk nincs rendőr képviselőjelöltünk. Legfeljebb az MSZP-nek.
- Belföld [6]