Örök függetlenség
Mégsem tetszik, hogy az elektronikus médiából kiseprűzött újságírók egy része Mester Ákos vezényletével a helyzetet arra használja fel, hogy felállítsa a maga hősi emlékművét. Részt vettem a Fekete Doboz A 169. óra című filmjének egyik vetítésén, melyet beszélgetés követett néhány elbocsátott rádióssal. Ezen Mester Ákos is jelen volt, és kifejtette: „a hatalom nem tudta megbocsátani nekünk, hogy mindvégig megőriztük a függetlenségünket, és mertünk kritikusak lenni, mint ahogy a pártállam idején is függetlenek voltunk és kritikusak”.
Az áprilisi Kritikában György Péter a rádiós elbocsátások kapcsán Kulin Ferenc fejére olvassa, hogy amikor annak idején őt és szerkesztőtársait küldték el a Mozgó Világtól, a magyar értelmiség jelentős része bojkottal válaszolt. Ez igaz. De az is igaz – aki nem hiszi, nézzen utána –, hogy a bojkottot a ma mindenkori függetlenségükre büszke újságírók is segítették megtörni. Baló György, Havas Henrik, R. Székely Júlia és sokan mások terjedelmes anyagokkal siettek az új szerkesztőség segítségére, amely ezek nélkül valószínűleg bajban lett volna. (A mai „nemzeti” újságírók akkor a Népszavába, a Magyar Ifjúságba és a Munkásőrbe írtak, nekik a megrendszabályozott Mozgó Világ is túl „liberális” volt.)
Többek között ezért sem szabadna összemosni az azt megelőző időszakkal 1988–89-et, amikor a hatalom gyors meggyengülése következtében a magyar újságíró-társadalom valóban sorra döntögette a korábban érinthetetlennek hitt tabukat is.
Berzenkedésemet az újságírói öntömjénezéstől egészen friss élmények is táplálják.
Elorozott százmilliók?
Április elején Sándor László, a tb egészségügyi önkormányzatának elnöke csúsztatások és ferdítések egész sorával azt a látszatot igyekezett kelteni, hogy a kormány a tb költségvetéséből súlyos százmilliók elorozására készül, és a parlamenti többség segítségével így megszerzett pénzt MDF-es alapítványokba akarja átszivattyúzni, hogy onnan aztán pártcélokra használhassa föl. Az ellenzéki sajtó kapva-kapott a témán, a Népszabadság és a Magyar Hírlap vastag betűs címekkel, terjedelmes cikkekben tálalta az újabb botrányt. Az utolsó parlamenti ülésnapok egyikén engem is – a szociális bizottság egyik ellenzéki tagját – megkeresett a rádióból szintén elbocsátott Lantos Gabriella, a nyomtatott 168 óra munkatársa, hátha még elő tud bányászni néhány pikáns részletet az ügyről lapja számára. Kénytelen voltam lehűteni: ezúttal MSZOSZ-es, MSZP-s érdekeket szolgáló, mesterségesen gerjesztett műbalhéról van szó. Az igazság az, hogy az SZDSZ-es országgyűlési képviselő, TF-es egyetemi tanár, Nádori László az MDF-es Kulin Sándorral szövetkezve 1991-ben kilobbyzta a parlamentben a Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Alapítvány létrehozását egy nagyon is tisztességes és fontos cél, az ifjúsági tömegsport fejlesztése érdekében. A két kezdeményezőnek akkor is és a következő években is sikerült elérnie, hogy mind az állami költségvetés népjóléti minisztériumi fejezetében, mind a tb egészségügyi költségvetésében különítsenek el egy bizonyos összeget az alapítvány folyamatos működésének a biztosítására.
Ezeket a pénzeket osztotta el azután évről évre sok ezer pályázat elbírálása alapján az alapítvány kuratóriuma, amelynek eléggé kézenfekvő módon Kulin Sándor és Nádori László is tagja lett, falusi kézilabdapályák építésére, diákok nyári táborozására, úszásoktatásra és más nemes célokra. Mellesleg többnyire úgy, hogy a pályázott célok megvalósításához az érintett települési önkormányzatok is hozzájárultak. Vagyis az alapítvány rendelkezésére álló összeg további – a tömegsport és ezzel az egészséges életmód támogatását szolgáló – forintokat fialt.
Idén azonban a tb nemrég megalakult egészségügyi önkormányzata úgy gondolta, hogy ha ez a megcímzett, tehát másra nem használható összeg (200 millió forint) az ő költségvetésében szerepel, akkor nem adja át az alapítványnak, hanem maga gondoskodik a célszerű elköltéséről. Ezen robbant ki a vita, ezért nyújtott be Kulin Sándor a kérdéses összeg alapítványba irányítását célzó javaslatot, ezért indította el Sándor László a nem túl épületes sajtókampányt, és ebből kerekedett a pártcélokat szolgáló MDF-es alapítvány dajkameséje. A parlament azonban úgy ítélte meg (csak a szocialisták szavaztak Kulin Sándor javaslata ellen), hogy az alapítvány már kialakította a maga infrastruktúráját, az elmúlt években közmegelégedésre végezte feladatát, és a két forrásból (állami és tb-költségvetés) származó, az idén összesen 500 millió forintot hatékonyabban tudja felhasználni, tehát továbbra is ő rendelkezzék mind a két összeggel. Ezt a döntést kommentálta úgy Sándor László, hogy „a kormány a tb zsebében kotorászik”.
Az unalmas igazság
A rövid magyarázatot követően összeismertettem Lantos Gabriellát Nádori Lászlóval és Kulin Sándorral, mondván, hogy tőlük további részleteket is megtudhat. A 168 óra következő számában azonban hiába kerestem a témáról szóló cikket. Az igazság már nyilván nem volt elég érdekes. Ezúttal sem maradt el azonban a néhány hete beindított Lapzárta című rovat, amelyben „a riporter kiemel az elmúlt hét sajtójából néhány közfigyelemre érdemesnek tartott hírt, s megkérdez egy-egy közéleti személyiséget: mit szól hozzá”.
Most Frei Tamás kérdezte Csehák Juditot. Többek között a fenti ügyről. És mintha mi sem történt volna, rendkívül manipulatívan, a ferdítéseket fenntartva. Frei Tamás: „A kormánypártok több százmillió forinttal akarják csökkenteni az egészségbiztosítás idei költségvetését.” (Pontosan 200 millióval, a fenti módon és a fenti okokból. Tehát tulajdonképpen nem is csökkenteni, hanem az eleve megcímzett célra az alapítvány közbejöttével felhasználni. És nem a kormánypártok, hanem a szocialisták kivételével valamennyi parlamenti párt.) Frei Tamás: „A megmaradó pénzt alapítványok kapnák, például a Kulin Sándor nevével fémjelzett Egészséges Életmódért Alapítvány.” (Szó sincs megmaradó pénzről, mert a pénz megcímzett, tehát csak a megjelölt célra lehet költeni. Nem alapítványok kapják, hanem egy alapítvány, amelyet legalább annyira fémjelez Nádori László neve, mint Kulin Sándoré.) Frei Tamás: „Ez a szervezet legalább kétszázmillióhoz jutna hozzá.” (Nem legalább, hanem pontosan.) A válasz méltó a kérdéshez. Egyúttal egy kis ízelítő a szocialisták harcmodorából. Csehák Judit vagy meglepően tájékozatlan, vagy (finoman fogalmazva) szándékosan félretájékoztat. Előbb hangsúlyozza, hogy Kulin Sándort tisztességes, korrekt és megbízható embernek ismerte meg, majd hozzáteszi: „A baj az, hogy a kormány egy fillért sem ad egészségmegőrzésre, hanem azt a társadalombiztosítástól veszi el, méghozzá úgy, hogy a tb-t meg sem kérdezi erről.” (Mint fentebb említettük, az állami költségvetés az alapítvány létrejötte óta minden évben hozzájárul annak költségeihez, az idén például 300 millió forinttal.)
Mindehhez hozzátehetjük, hogy a szociális bizottság MSZP-s tagjai (Csehák Judit, Kovács Pál és egy idő óta Péli Tamás) a bizottságban minden évben lelkesen támogatták a célt, a formát és a két költségvetésben erre a célra elkülönített összegeket. Most a plenáris vitában az MSZOSZ-es funkciója révén politikai szövetségesnek számító Sándor Lászlót támogatva mégis élesen bírálták Kulin Sándor javaslatát.