A jelentős ingadozások viszont lehetővé teszik az egyes pártok stabil szavazóbázisának kitapogatását: azok, akik a mélyponton is rájuk szavaznak, feltételezhetően már nemigen pártolnak el tőlük. Most az MDF került ilyen helyzetbe, hiszen az első forduló nagy vesztesei vitathatatlanul a magyar demokraták. Hogy eldönthessük, elsősorban mely társadalmi csoportok tartottak ki a bajban is mellettük, figyelembe kell venni a szavazatarányok területi szóródását és ezek időbeli változásait. Ami a területi listákra leadott szavazatszámok összevetéséből azonnal szembetűnik, hogy a népi gyökereket erőteljesen hangsúlyozó, magát a vidék pártjának is valló MDF Budapesten szerepelt a legjobban. Az itteni listájára több mint 2 százalékkal magasabb szavazatarány jutott, mint a második legerősebb Bács-Kiskun megyei listára. (A további erősorrendről tizedek döntenek: a másodikat a hetediktől csak 85 század választja el.) A parlamentbe került pártok közül az MDF szerezte listás szavazatai legnagyobb százalékát a fővárosban, e téren jócskán megelőzve az urbánusnak titulált SZDSZ-t is. (Lásd a keretes rangsort.)
De finomítsuk tovább a képet. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az MDF budapesti egyéni jelöltjei az első fordulóban az egyes választókerületekben mennyi szavazatot vesztettek a ’90-es választások első fordulójához képest, akkor kiderül, hogy az elit kerületekben (I., II., V., belső XIII. [Újlipótváros], XI. és XII.) őrizték meg leginkább a korábbi pozíciókat, és a paneles építésű nagy lakótelepek túlsúlyával jellemezhető külső körzetekben (III., IV., X., XV., XVIII, XIX.) vesztették a legtöbbet. A nagykörút menti elslumosodó kerületek (VI., VII, VIII., IX.) a két szélsőség között foglalnak helyet. (Lásd keretes táblázatunkat.) A fővárosban az SZDSZ támogatottsága is csökkent, de a veszteségek egyenletesebben oszlanak el. Mindez arra utal, hogy a népi-urbánus ellentét, az MDF-et és az SZDSZ-t egymással szembe fordító ideológiai háború csak a vezető rétegek, a hagyományos értelmiség és felső középosztály soraiban határozza meg a családi hagyományok, a neveltetés és egyéb nehezen körvonalazható tényezők függvényében tartósan a pártrokonszenveket, a többiek ennél pragmatikusabb szempontok alapján döntenek. Míg a fővárosi elit kerületekben a három alternatíva (szocialista, liberális, konzervatív) képviselője a második fordulóban előreláthatóan késhegyre menő küzdelmet fog folytatni, addig a külvárosok többségében a szocialista jelölt az SZDSZ és főként az MDF korábbi szavazóitól bezsebelt voksokkal már az első forduló után nyeregben érezheti magát.
Az elmondottakhoz tanulságos adalék, hogy önmagához képest az MDF-ből kivált, ám korábbi radikális szabad demokratákat is felvonultató, a szegények, a kisemmizettek, a nagybetűs Magyar Nép pártjaként fellépő, de az ideológiai szempontokat túlhangsúlyozó MIÉP is a fővárosi elit kerületekben szerepelt a legjobban. (Lásd keretes listánkat.) Ha az ezekben a körzetekben elért szavazatarányt Csurkáék mindenütt hozni tudták volna, akkor simán bejutottak volna a parlamentbe. De nem tudták, mert a főváros többi kerületében és vidéken vagy jelöltet sem voltak képesek állítani, vagy kénytelenek voltak lényegesen szerényebb eredményekkel beérni. Csurka tanaira tehát a valaha szebb napokat látott, frusztrált, lecsúszó középosztály némely képviselői tűnnek a legfogékonyabbaknak.
- Beszélő [8]