Macedónia: Elszigetelve
Sokak szerint Macedónia hasonló sorsra jut, mint a két másik volt jugoszláv tagköztársaság, Horvátország, illetve Bosznia-Hercegovina. Így véli az amerikai kormány is, amely mintegy 500 katonáját vezényelte Macedóniába, „preventív” okokból: az amerikaiak a felét teszik ki az itt állomásozó ENSZ-erőknek. Nem akármilyen elkötelezettségről van szó, különösen ha tekintetbe vesszük azt a már szinte begyöpösödött washingtoni álláspontot, miszerint amerikai katonák nem szolgálnak ENSZ-parancsnok alatt. Nos, Macedóniában egy norvég tábornok vezényel a tengerészgyalogosoknak…
Albán puccs?
Bulgária, a keleti szomszéd az egyetlen, amely a macedón államot ugyan elismerte, de magát a macedón nemzetet nem: a hivatalos Szófia bolgárokként tartja őket számon. Az ország északkeleti részében a szerb kisebbség miatt feszült a helyzet: vezetőik, akárcsak annak idején Horvátországban, majd Bosznia-Hercegovinában, veszélyeztetettségükre hivatkozva szervezkednek egyre radikálisabban. A nyugati szomszéddal, Albániával abból adódik a konfliktus, hogy a Macedóniában élő nagyszámú albán kisebbség képviselői – hol nyíltabban, hol burkoltabban – ,szünet nélkül az anyaországhoz való csatlakozást propagálják.
Június 27-én a skopjei bíróság „illegális katonai szervezkedés miatt” öt-tíz éves börtönbüntetésre ítélt 10 albán nemzetiségű polgárt, közöttük a honvédelmi minisztérium magas rangú beosztottját. A vád szerint ezek a személyek 1991 óta fegyvert csempésztek Albániából, ugyanott különleges kiképzésben részesültek, és félkatonai szervezeteket hoztak létre Macedóniában, azzal a „nyilvánvaló céllal, hogy megdöntsék a törvényes kormányt”. Az eset miatt az albánokat tömörítő két parlamenti párt ideiglenesen kivonult a törvényhozásból.
Az eset a lehető legkellemetlenebb pillanatban történt, hiszen folyamatban van a rendkívüli népszámlálás, amelyet éppen az albánok követeltek: politikai képviselőik szerint ugyanis a 2,2 milliós Macedónia lakosságának 40%-át az albánok képezik, ám a hivatalos macedón statisztika ennek csak a felét ismeri el. Az albánok ráadásul bojkottálni akarták a népszámlálást, mert a parlament nem tett eleget néhány követelményüknek (pl. a számlálóbizottságok összetételére vonatkozóan), bár a népszámlálást ellenőrző Európa tanácsi bizottság nyomására a macedón kormány, a parlamentet megkerülve végül is engedett…
Kis-Jugoszlávia hivatalosan nemhogy nem ismerte el Macedóniát, hanem még a közös határokat is csupán „adminisztratív” jellegű „választóvonalaknak” tartja. Olyannyira, hogy jugoszláv katonák egyszerűen elfoglalták a néhány száz méterrel a macedón határon belül lévő, Kriva Palanka nevű helység melletti dombot. Vlado Popovszki macedón honvédelmi miniszter emiatt kérte a volt Jugoszlávia elleni fegyverembargó feloldását, sőt, július 2-i határidővel ultimátumot szabott a jugoszláv kormánynak. Nem tudni, mennyire hatott ez Belgrádra, mindenesetre július 2-án a katonák elhagyták Macedónia területét. Valószínű, hogy nem a macedón katonaság ereje (20 ezres, kézifegyverrel ellátott alakulat, összesen kilenc harckocsival) győzte meg a nagyobb kalandokra is képes jugoszláv tábornokokat.
Görög embargó
Nem sok jóval kecsegteti Skopjét a déli szomszédság sem. Görögország, egészen gyermeteg okokra hivatkozva, egyoldalú gazdasági embargót vezetett be Macedónia ellen. Ezzel a lépésével még európai unióbeli partnerei körében sem aratott sikert, sőt a tömörülés feljelentette Athént az Európai Bíróságnál azzal a váddal, hogy megszegte az unió szabályait. A bíróság azonban június végén nem fogadta el a vádat, és arra hivatkozott, hogy „egy-két évre lenne szüksége, hogy kivizsgálja az ügyet”. Papandreu görög miniszterelnök az igazság győzelmeként értékelte a brüsszeli döntést, Skopjéban viszont nagy értetlenséggel fogadták. Mindenesetre az Európai Unió magas rangú képviselői igyekeztek azonnal megnyugtatni Macedóniát, mondván, hogy „függetlenül a bíróság döntésétől, továbbra is folytatják a nyomásgyakorlást a görög kormányra a büntető intézkedések feloldása érdekében”.
Koszovó: Happy? End?
A déli tartományban 90%-ot alkotó albánok, miután kiebrudalták őket a szerb (karhatalommal fenntartott) közéletből, teljes körű „alternatív” államot alakítottak ki, külön (illegális) iskolahálózattal, segélyszervezetekkel és nem utolsósorban kiterjedt csempésztevékenységgel.
Ez egyenes következménye annak, hogy a szerb központi kormány a nyolcvanas évek végén „antibürokratikus forradalom” néven megszüntette a két, szinte külön államként működő tartomány, Vajdaság és Koszovó autonómiáját. Azonnal befagyasztották a központi finanszírozást is, ami Koszovónak nagy érvágás volt: a Föderációs Alapból csak az utóbbi évtizedben több mint 5,5 milliárd dollárt kapott „fejlesztés” címszó alatt. (Hasonló támogatásban részesült a volt Jugoszláviában Macedónia, Crna Gora és Bosznia-Hercegovina is.) A szerb hatóságok ezt sajátos etnikai tisztogatással tetézték: nemcsak a vezető beosztásokból bocsátották el az addig autark módon gazdálkodó albánokat, hanem a közönséges munkahelyekről is. Vekoslav Sosevic, a szerb kormány tárca nélküli minisztere, aki Koszovó gazdaságát irányítja, a minap így nyilatkozott a Vreme című belgrádi hetilapnak: „Bebizonyítottuk, hogy Koszovó gazdasága működhet az albánok nélkül is. Csak azok az albánok térhetnek vissza munkahelyeikre, akik elismerik a szerb államot.”
Elszakadni Szerbiától
A szerb hatalom mindeközben azzal érvelt, Koszovónak igenis megvan az autonómiája, de az albánok nem élnek vele, mert külön államot akarnak: elszakadni Szerbiától, és csatlakozni Albániához. A koszovói albánok szervezetei, elsősorban Koszovó Demokratikus Szövetsége – az illegális népszavazáson a nem létező Koszovó Köztársaság elnökévé választott Ibrahim Rugova vezetésével – visszautasították a tárgyalást Milosevicékkel, és végső stratégiai célul az önálló koszovói (albán) állam kikiáltását tűzték ki.
Ez a patthelyzet az idén tavaszig tartott, amikor is több koszovói albán politikus (közöttük Fehmi Agani, Rugova helyettese) Svájc belgrádi nagykövetségén találkozott Mihajlo Markoviccsal, a Szerb Szocialista Párt elnökhelyettesével, a hatalmon lévő párt ideológusával, ami már önmagában is változást jelent a korábbi merev elutasításhoz képest. Még jelentősebbnek tűnik – különösen az albánokkal szembeni propaganda-hadjárat során megszokott hangnem után –, hogy Markovic a találkozó után néhány nappal ezt nyilatkozta: „Igaz, hogy Rugova mindeddig következetesen elzárkózott a tárgyalásoktól, de a békés megoldás híve.”
Elhibázott lépések
Más, újabb jelek szerint sem csupán véletlenszerű egybeesésekről van szó. Rugova nemrég Berisha albán államfőnél járt, és közös tiranai sajtóértekezletükön az albán–szerb dialógus mellett érveltek. Milosevic elnök nem sokkal ezután azonnali hatállyal leváltotta a koszovói körzet vezetőjét (e funkció lényegében a politikai biztos és a kormányzó keveréke): Milos Simovicnak az volt a bűne, hogy (állítólag) saját szakállára egyszerűen elvette az albánoktól az Albanológiai Intézetet, és azt a színtiszta szerb Pristinai Egyetemhez csatolta. Milosevic elrendelte az intézet visszaadását, sőt Simovicnak még leváltása előtt nyilvánosan vissza kellett vonnia korábbi döntését. Nyilvánvalóan a szerb államfő közbelépésére történt az is, hogy néhány napon belül szabadon bocsátották az (illegális) albán egyetem vezetőségi tagjait, s letartóztatásukat elhibázott lépésnek minősítették. Éles bírálat illette azokat a koszovói szerb kádereket is, akik „felelőtlenül nyilatkoztak különböző nemzetközi küldöttségek előtt a Koszovó Demokratikus Közössége tevékenységéről, és akik külföldről való hazatérése után le akarták tartóztatni Ibrahim Rugovát”.
A szerb–albán közeledésnek van nemzetközi vonatkozása is. Az elmúlt hónapban Pristinában jártak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet parlamenti küldöttségének tagjai – első ízben azóta, hogy a magyarországi származású Szávovics Margit jugoszláv kisebbségügyi miniszter kitiltotta őket. Nem tudni még, hogy közvetítési kísérletük milyen eredménnyel jár, s mennyit engednek a felek a kulcskérdésekben: továbbra is ragaszkodnak-e az albánok a két évvel ezelőtti népszavazás nyomán „létrehozott” önálló Koszovó Köztársaság elismertetéséhez, a szerbek pedig továbbra is figyelmen kívül hagyják-e az ugyanezen a népszavazáson megválasztott „tisztségviselőket”. A legújabb belgrádi álláspont közeledésre utal: semmi kifogásuk nincs olyan tárgyalóküldöttség ellen, amelyet az albánok állítanak össze. Tehát jöhet akár még Rugova is.
Kapcsolódó cikkek
- Külföld [7]