Kertész Péter

Nyomtatóbarát változat

Május közepe óta egy státuson két ápolási igazgatóhelyettes van a Szent László Kórházban. Az egyiket Szereczné Bóra Mária ápolási igazgató, a másikat Mikola István orvosigazgató nevezte ki.

Az ütközet akkor kezdődött, amikor Mikola István – ahogy kórházszerte mondogatják – „szem és hajszín alapján írta ki a pályázatot”. Feltételként az Egészségügyi Főiskolán szerzett intézetvezetői végzettséget jelölte meg, amellyel a mamut-kórház több száz nővére közül egyedül Oláhné Kárpáti Zsuzsanna szb-titkár, a gégészeti osztály főnővére rendelkezik. Vele azonban Szereczné Bóra Mária nem akart együtt dolgozni, s különben is úgy ítélte meg, hogy jogában áll megválasztani a közvetlen munkatársát.

Álláspontok

A Népjóléti Közlönyben megjelent pályázati felhívásra április 12-ig lehetett jelentkezni, s az elbírálásra egy hónap állt rendelkezésre. Hárman intézeten kívülről, ketten a László kórházból pályáztak: a már említett Oláhné Kárpáti Zsuzsanna és az ápolási igazgató által kiszemelt dr. Vukmirovits Györgyné, a gyermekintenzív-osztály főnővére. A pályázatokat az orvosigazgató véleményezésre elküldte az Ápolási Egyesület elnökének (Mucha Márkné), az Ápolási Szakmai Kollégium elnökének (Gálszécsy Andrásné) és az országos főnővérnek (Sövényi Ferencné). Érdekes módon nem került a véleményezők közé Baukó Mária, az Ápolási Igazgatók Egyesületének elnöke, aki már korábban kinyilvánította, hogy „az egészségügyi főiskolai végzettségek egyenrangúak, s nincs olyan előírás, miszerint egy ápolási igazgatóhelyettesnek intézetvezetői végzettséggel kell rendelkeznie”.

Beszéltem az országos főnővérrel. Neki erről más a véleménye, ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy annak idején a miniszter, a fővárosi önkormányzat egészségügyi és sportbizottságával egyetértésben Szereczné Bóra Mária ápolási igazgató kinevezését sem támogatta, miután „csak” szakoktatói diplomával rendelkezett. Hogy annak idején mégis őt nevezték ki ápolási igazgatónak, az kizárólag Mikola István orvosigazgatónak volt köszönhető.

A mostani pályázatról szólva Sövényiné elmondta, hogy ő a kiírás alapján két pályázót nyilvánított alkalmasnak az állás betöltésére. Mindkettőjüknek intézetvezetői végzettségük van. Szereczné a pályázatokat csak betekintésre kapta meg néhány percre, majd május 9-én az orvosigazgató levélben tudatta vele, hogy a jelentkezők meghallgatása 1994. május 11-én, 9 órakor lesz. Egyben felkérte, hogy „mint a betöltendő munkakör szakmai felügyeletét ellátó vezető” a pályázatokat elbíráló bizottság tagjaként jelenjen meg.

Az ápolási igazgató megjelent a jelzett időpontban a helyszínen, de csak azért, hogy bejelentse: részvételével nem kívánja legitimálni a bizottság munkáját. Még aznap az orvosigazgatóhoz címzett levélben részletesen kifejtette álláspontját. „Szeretném felhívni a figyelmét arra a tényre, hogy területemnek nemcsak szakmai vezetője, hanem a Fővárosi Közgyűlés által kinevezett ápolási igazgatója vagyok. Az érvényben lévő rendeletek szerint (!) munkaterületemen munkáltatói jogkörrel rendelkezem.” Majd így folytatta: „Kinevezésem szerint az intézet ápolási munkájáért felelős vagyok, viszont az ehhez szükséges jogköröket ön elvonta tőlem. Mindezek miatt korábban a sportbizottság rögzítette, hogy érvényben van a kollegiális vezetés, amelyről mindkettőnket tájékoztattak. Ön ennek ellenére ezen pályázat kapcsán is figyelmen kívül hagyja jogosítványaimat. Úgy vélem, ez nemcsak a tulajdonos szabályozásának semmibevételét, hanem az ápolási terület ön által történő ismételt degradálását jelenti.”

A nap krónikájához tartozik, hogy a történtekről Szereczné Bóra Mária levélben értesítette a fővárosi önkormányzat egészségügyi és sportbizottságának elnökét, dr. Szolnoki Andreát, aki legutoljára február 21-én közölte az érintettekkel az ápolási igazgatóhelyettes kinevezésével kapcsolatos bizottsági határozatot, hozzátéve: „a helyettes megbízatását illetően a munkáltatói jogokról rendelkező, az SZMSZ kiegészítését képező kollektív szerződés az irányadó”.

Enyém, tiéd

Ennek ellenére május 12-én Mikola István orvosigazgató levélben tudatta Szerecznével, hogy a bizottság Kárpáti Zsuzsát találta alkalmasnak az állás betöltésére. Válaszul az ápolási igazgató még aznap kinevezte általános helyettesének dr. Vukmirovits Györgynét, osztályvezető főnővéri feladatainak változatlanul hagyása mellett. A kinevezési okmányt átadta Bakonyi János gazdasági igazgatónak, aki utasította a szükséges ügyiratok előkészítésére a munkaügyi osztályt. Kiss Beatrix osztályvezető a kinevezési okmányt továbbította annak rendje és módja szerint a Fővárosi Illetményhivatalhoz (mai nevén: FÁKISZ, azaz Fővárosi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat).

Alig hogy ez megtörtént, Mikola István orvosigazgató kérdőre vonta Kiss Beatrixot, mivel az ő aláírása (ti. Mikoláé) nem volt rajta a kinevezésen. A munkaügyi osztályvezető azzal védekezett, hogy ő Bakonyi János utasítása szerint járt el.

A FÁKISZ a további bonyodalmak elkerülése végett kinyilvánította, hogy az illetmények folyósításánál egyik ápolási igazgatóhelyettes kinevezését sem fogadja el addig, amíg a Fővárosi Közgyűlés érdemi döntést nem hoz az ellentmondásos ügyben. Álláspontjuk szerint azonban az ápolási igazgatótól nem lehet elvenni azt a jogkört, hogy a helyettesét ő nevezze ki. „Ennek elmaradása azt a nem kívánatos eredményt okozhatná, hogy valaki felelős ugyan egy meghatározott területen lévő feladatok ellátásáért, de ehhez nem kapcsolódna olyan jogosítvány, amellyel munkatársait megválaszthatná.”

Ezzel egy időben a László kórház húsz főnővére, illetve vezető asszisztense tiltakozását fejezte ki Oláhné Kárpáti Zsuzsanna megbízatása ellen. „Szb-titkárként sem mutatott fel kiemelkedő teljesítményt, mint főnővér sem vállalt különösebb részt a közös feladatok megvalósításában, a szakdolgozói tanács ülésein pedig csak alkalmanként jelent meg. Többirányú, kórházon kívüli elfoglaltsága miatt osztályán is alig megtalálható. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ebben a funkcióban megfelelően el tudná látni feladatát.” Az orvosigazgató május 17-én reggel feljegyzést juttatott el az egy emelettel feljebb lévő ápolási igazgatóhoz, s ebben közölte, hogy ő Oláhné Kárpáti Zsuzsannát nevezte ki általános helyettesnek.

Főnököm a beosztottam

A szervezeti és működési szabályzat – miután egy revizori vizsgálat kiszúrta, hogy ilyenje a Szent László Kórháznak nem volt – április elején rohammunkával készült el. A késedelemnek inkább célja, mint oka vélhetően az volt, hogy az intézmény hármas vezetésének munkaköri leírása ne történhessen meg, lehetőséget adva ezáltal az orvosigazgatónak a kollegiális vezetésben érdekelt igazgatótársaitól magához vont munkáltatói jog kizárólagos gyakorlására, másképpen: az egyszemélyi vezetésre. Tovább azonban nem lehetett halasztani a dolgot, miután a gazda bekérte a corpus delictiket.

Az elkészült SZMSZ azonban figyelmen kívül hagyta az egészségügyi és sportbizottság előírásait, és gyakorlatilag szentesítette az elmúlt években kialakult hatáskörelvonó gyakorlatot. Jellemző módon a dokumentumot nem Mikola István orvosigazgató, hanem egyik helyettese, dr. Szálka András írta alá, mellékelve a gazdasági és az ápolási igazgató különvéleményét is.

A siker így természetesen elmaradt. Legalábbis erre utal dr. Szűcs Jánosnak, a Főpolgármesteri Hivatal egészségügyi ügyosztálya vezetőjének május 5-én dr. Szolnoki Andreához, az egészségügyi és sportbizottság elnökéhez eljuttatott feljegyzése. „A kiküldött mintától lényegi elemekben tér el a Szent László Kórház által készített SZMSZ. Ezek az eltérések az igazgatótanács, az orvosigazgató feladatkörét, a hármas vezetés munkamegosztását, felelősségét, jogosítványait érintik elsősorban. A beküldött szabályzatot csak az orvosigazgató-helyettes írta alá.”

Egyébként az egészségügyi és sportbizottság már 1992-ben rögzítette a felügyelete alá tartozó kórházak vezetésének hatásköri leírását. Ennek 3. sz. melléklete így kezdődik: „Az igazgatótanács az intézmény vezetését ellátó legmagasabb szintű irányító testület. Tagjai: orvosigazgató, gazdasági igazgató, ápolási igazgató.” Ilyen összeállításban azonban az igazgatótanács a László kórházban egyetlen alkalommal sem ült össze. Ehelyett Mikola István orvosigazgató egy tíztagú grémiumot nevezett ki igazgatótanácsnak, amelyen belül a két, hatásköreitől megfosztott igazgató (gazdasági, ápolási) rendre kisebbségben maradt, függetlenül attól, hogy a hatásköri leírás 1.3 pontja kimondja: „Az igazgatótanács (már tudniillik a háromtagú) határozatai egyhangú döntésen alapulnak. Ha az egyhangú döntésre irányuló törekvés eredménytelen, a felügyelőtanács véleményét ki kell kérni.”

Hova tovább?

Szolnoki Andrea kérdésemre elmondta, hogy a bizottság május közepén átnézte mind a húsz fővárosi kórház SZMSZ-ét, s egy kivétellel valamennyit jóváhagyta. A László kórházét átdolgozásra visszaküldték azzal, hogy két hét múlva terjesszék újra a bizottság elé. Ami pedig az ápolási igazgató helyettesére kiírt pályázatot illeti: „ha van elfogadható SZMSZ-e a kórháznak, ez a pályázat aligha jelent volna meg a Népjóléti Közlönyben. Az ugyanis az igazgatóknál (ápolási, gazdasági) hagyja a munkáltatói jogokat. Vagyis – tette hozzá – elvileg helyesen járt el Szereczné Bóra Mária, mikor kinevezte a helyettesét.”

Egyébként ezen a bizottsági ülésen Szolnoki Andrea, személyes érintettsége okán – miután ő osztályvezető főorvos a László kórházban, s ily módon felettese is meg beosztottja is Mikola István orvosigazgatónak – a helyettesére, dr. Fejér Lászlóra ruházta át a László kórházzal kapcsolatos ügyek vitelét.

Felhívtam az új illetékest, aki maga is orvosigazgató az Erzsébet kórházban, ám közölte velem, hogy nincs még az adatok birtokában. S különben is Mikola orvosigazgató urat kérdezzem, miután ő az egyszemélyi vezető. Egyébként – hozta tudomásomra Fejér doktor – van a kórháznak felügyelőtanácsa is. Ami meg a buzgólkodásomat illeti: nem hiszi, hogy a sajtónak foglalkozni kellene ezzel.

Néhány nappal később, dolgomat megnehezítendő, Fejér doktor azonos szövegű levelet postázott a László kórház gazdasági és ápolási igazgatója címére, s ebben kérte őket, hogy „miután sajnálatos módon a sajtóban több cikk jelent meg a Szent László Kórházzal kapcsolatban, nyilatkozat a kialakult helyzet rendezéséig ne jelenjen meg”. Egyidejűleg írt Mikola Istvánnak is, s felszólította, hogy az SZMSZ korrekcióját készítsék el, és azt az egészségügyi és sportbizottság részére 1994. május 30-ig küldjék meg jóváhagyásra.

Természetesen kerestem a kapcsolatot Mikola István orvosigazgatóval is, de ő nem óhajtott nyilatkozni. Ugyanakkor sajnálatosnak tartotta, hogy a kórház területén tartózkodom. Így aztán hiába próbáltam néhány nappal a bizottság által megszabott határidő előtt választ kapni a kórház egyszemélyi felelősétől (ami nem azonos az egyszemélyi vezetéssel) arra a kérdésre, hogy szándékában van-e az igazgatótársai hatásköreit megjeleníteni a szervezeti és működési szabályzatban.

Már-már úgy látszott, felszáll a füst, s létrejön a kompromisszum, ám amikor az aláírásra került a sor, akkorra a kialkudott passzus hirtelen eltűnt az SZMSZ-ból. „Tekintettel arra – írta ezért Szereczné Bóra Mária ápolási igazgató dr. Szűcs Jánosnak, a fővárosi önkormányzat egészségügyi ügyosztályvezetőjének május 31-én –, hogy a munkáltatói jogok vonatkozásában az átdolgozott SZMSZ ismételten eltér az 1031/92. november 5-én kelt körlevélben foglaltaktól, nem áll módomban aláírni.” Szóról szóra ezt írta Bakonyi János gazdasági igazgató is.

Kezdődhet hát minden elölről. Június elején dr. Molnár Dénes, az ügyosztály helyettes vezetője elmondta, hogy soron következő üléséig Mikola doktor nem eszközli a szükséges változtatást az SZMSZ-en, az esetben újra felszólítják az átdolgozásra. (Azóta már volt bizottsági, sőt testületi ülés is, de érdemben semmi sem történt.) Tehát két eset lehetséges: vagy átdolgozza, vagy nem. Akkor pedig újfent a bizottság napirendjére kerül az ügy.

És így tovább; immár két éve. Kérdés persze, hogy meddig lehet tologatni egy aktát, amely mellesleg egy ezerágyas kórház működtetésének zavartalanságát lenne hivatott megoldani. Tényleg: meddig?

• Gazdaság és társadalom