Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Az rt. elődjét – Államigazgatási Számítógépes Szolgálatot – költségvetési szervként a központi államigazgatási adatfeldolgozás bázisaként hozták létre 1972-ben. A rendszerváltás idején vált vállalattá, épp akkor, amikor az állam információs monopóliuma megszűnt, és több piacképes számítógépes cég jelentkezett. A vállalat 50 millió forint adóssággal indult, így a vezetés rögtön hozzálátott a válság felszámolásának. A létszámcsökkentés mellett átszervezés is történt. Három széles önállóságú nyereségérdekelt ágazatot, központot hoztak létre: a termelésit, a vállalkozásit és a gazdaságit.

Több a több láb, mint az egy láb

Az 1992-es rt.-vé alakulás idején már nyereségesek, sőt 1993-ban tovább növelik a profitot. Sikereik alapja a Termelési Központ nagygépein végzett banki adatfeldolgozás volt, mely a már csak gyéren csordogáló és rosszul fizető állami-önkormányzati megrendeléseket pótolta – jövedelmezően. Azonban a nagy lehetőség, amelyet a kétszintűvé vált bankrendszer felfokozott informatikai éhsége kínált, kimerülni látszik, mivel a kereskedelmi bankok, áttérve az önellátásra, saját rendszereket építenek ki. Még az idén úgy-ahogy futja a banki megrendelésekből, de ez már csak a vállalat egy részének fenntartásához elég. Új piacok után kell nézni.

Azaz több lábra kellene állítani a céget. Ezzel korábban is tisztában volt a vezetés, de amíg biztos volt a nagygépi adatfeldolgozás piaca, addig nem szorított eléggé a cipő.

A több láb kérdésében két markáns álláspont kristályosodott ki. Az egyik Révész Sándoré, illetve az ő általa vezetett Termelési Központé, amely piackutatáson alapuló, rendszerszervezéssel előkészített beruházásokat képzel el. A másik koncepciót Széphalmi Géza vezérigazgató és munkatársai képviselték. Az elmúlt években megvalósított sokirányú beruházásokra szerintük már rá lehetne építeni egy több profillal, új tevékenységekkel is foglalkozó, mozgékony céget, a kockázatvállalás–sok megrendelő–nagy bevétel-logikát tartva szem előtt. Eddig még egyik stratégia sem hozott kézzelfogható eredményeket.

Csak tartósan!

Az ÁSZSZ Rt. 272 millió Ft-os tőkéjéből jelenleg 86 százalék az Állami Vagyonkezelő Rt.-é (ÁV Rt.), a többi részesedés a XI. ker. önkormányzat és a dolgozók-menedzsment között oszlik meg (4, illetve 10 százalék). Így a legnagyobb tulajdonos, az ÁV Rt. delegáltjai ülnek az igazgatóságban és a felügyelő-bizottságban, akik nem a számítástechnika iránt érzett elhivatottságuknak köszönhették tagságukat. Sokkal inkább a „gondoskodó állam” figyelmességének – ahogy ez a pakliban szokás. Így húzhat(ott) egy kis mellékest Hende Csaba (HM), Tóth Zoltán (BM), Törökné Szente Ágnes (IM), Nagy Péter (KM), Pongrácz Tiborné és mások. A legnagyobb név azonban Pősze Lajos, aki itt a felügyelőbizottság elnökeként tevékenykedett. Neki korábban is volt köze az ÁSZSZ-hez, itt volt élőbb osztályvezető, majd igazgatóhelyettes, mielőtt a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigazgatói székébe került.

Széphalmi vezérigazgató, aki nem rejtette véka alá a kormány iránti lojalitását, bízott abban, hogy a minisztériumokban dolgozó igazgatósági tagok majd hozzák a megrendelést. Nem így történt. Ráadásul az igazgatóság összetétele is gyakran változott.

A cég még a válságos 1990-es évben beszállt a Publica Rt. megalakításába. A vezérigazgató szerint az az egymillió nem is nagy ár azért, hogy a konkurensek előtt adományukkal egy prosperáló cég benyomását kelthették. Más források az összeg négyszereséről beszélnek, amely tovább fokozta az akkori likviditási gondokat. Egy eredménye azonban kétségtelenül volt a kormánypolitikának tett ilyen-olyan gesztusoknak: a kabinet 126/1992. számú határozata alapján ez lett az egyetlen tartósan többségi állami tulajdonú kategóriába sorolt informatikai cég.

A tartósítás másfelől „csak” 50%+1 részvényre terjedt ki, vagyis a szegény ÁV Rt. nyakába szakadt a maradék tulajdonrész privatizációjának kötelme. Bár már tavaly óta készül a terv, hogy egy 20,6%-os pakettet magánosítanak (zártkörű tender, lehetőség a kárpótlási jegyekkel történő részesedésvállalásra, kedvezményes dolgozói részvényvásárlás), mind a mai napig semmi sem történt. A vezérigazgató az ÁV Rt.-t korholja, mások a menedzsment sanda szándékaitól tartanak.

TK kontra VK

Ennél azonban most jóval lényegesebb a túlélés, a több láb már említett gondja. A válságos helyzetben kiéleződtek a konfliktusok a Termelési Központ (TK) és a vállalatvezetés között. A TK volt az a részleg, amely az elmúlt négy évben „eltartotta” a céget: 160 millió körüli nyereséget produkált, de ez vállalati szinten mintegy negyedére olvadt. Tehát elszivattyúzták az ott megtermelt jövedelmet a vállalatvezetésnek kedves fejlesztési irányok – és az ezeket végrehajtó Vállalkozási Központ (VK) – javára. A TK felkészült szakemberei ugyan kidolgoztak különféle fejlesztési tervezeteket, amelyek szakmailag (a vállalatvezetés és nemzetközi szervek megítélése szerint) megalapozottnak látszottak. Ezek azonban megrendelés hiányában nem valósultak meg. A vezérigazgató szerint a premizálási rendszer is konzerválta a TK-t nyereségtermelői szerepkörében, elfedve a vállalat hosszú távú érdekeit. Ugyanis a TK munkatársai a részleg terven felüli nyereségének 30 százalékát kapták prémiumként; ez a szisztéma akadályozta, hogy a TK a maga szakállára fejlesszen. Csakhogy Révész Sándor tavaly augusztusban javasolta az „ágazati” – TK kontra VK – elkülönültség megszüntetését, ami közös érdekeltséget teremtett volna a fejlesztésben. A VK egyesek által 100 milliósra becsült beruházásai eddig nem hoztak nyereséget. Bár többen megkérdőjelezték, mi szükség van az igen nagy költséggel létrehozott Magyar Közszolgálati Adattárra (amely – mint Széphalmi Géza elmondta – a még fejletlen információpiac miatt nem sokat hoz), vagy a számtalan kisgépvásárlásra, vagy a még nem kellő intenzitással működő olasz–magyar kft.-re. Minek a KDNP választási kampányát eszközökkel és információkkal támogatni (a vezérigazgató szerint erről szó sincs). A sok végig nem gondolt beruházás csak a pénzt viszi, és nem hozza – vélték a TK-ban. Révész Sándornak, a TK kipróbált vezetőjének – aki műszaki igazgatóként az ÁSZSZ második embere volt – úgy tűnt: egy a múlt év végén tervezett fejlesztési pályázatuknál a cégvezetés és a tulajdonos ÁV Rt. nem tett meg mindent a siker érdekében.

Szakíts, ha bírsz!

Az ÁSZSZ Rt. május 4-én délelőtt évi rendes közgyűlést tartott, s még ugyanaznap kora délután Széphalmi vezérigazgató rendkívüli felmondással megszüntette Révész Sándor munkaviszonyát. Ugyanis Révész egy feljegyzést juttatott el a tulajdonosokhoz azzal a kéréssel, hogy ne fogadják el 1993-as üzleti jelentést, mert az az rt.-t a valóságtól eltérően stabil vállalatnak mutatja be. Kérte a műszaki igazgató azt is, hogy a közgyűlés vizsgálja ki a vállalat helyzetét. A közgyűlés azonban meg sem hallgatta Révészt. A vezérigazgató szerint Révész eljárása semmivel sem menthető. Igaz, hogy a tulajdonosoknak joga van tudni az üzleti jelentéssel szemben felmerülő kifogásokról, de itt a tulajdonosok egyben potenciális megrendelők is vagy – értsük meg – magánszemélyek, akiknek szemében az ügy végképp hitelrontást váltott volna ki. Felmondólevelében a kollektív szerződés azon pontjára hivatkozik, amely rendkívüli felmondást helyez kilátásba, „ha a munkavállaló a társaságnak szándékosan kárt okoz, vagy gondatlan magatartásával jelentős üzleti veszteséget idéz elő”.

A vezérigazgató szerint a műszaki igazgató rajtaütésszerűén bombázta feljegyzésével az ÁSZSZ részvényeseit. Révész cáfolja ezt: egy március 22-i levelében már szóvá tette, hogy a vállalatvezetés túl rózsásra készül festeni az ÁSZSZ jövőjét, április 22-én pedig személyesen adta Széphalmi kezébe a feljegyzés első változatát, s közölte vele, hogy ha az üzleti jelentést nem változtatják meg, úgy egy hét múlva minden tulajdonoshoz elküldi észrevételeit. Végül ezt is tette; szerinte a valóságnak megfelelően kell tájékoztatni a tulajdonosokat. Széphalmi viszont úgy érvel: Révész eljárásának nincs nyoma az iktatókönyvekben.

Az ÁV Rt. illetékesei utóbb meghallgatták Révészt, vizsgálatot ígértek, de aztán mégsem a feljegyzésében foglaltakra (azaz a hozzá tartozó vállalat perspektíváira) voltak kíváncsiak, hanem arra, milyen eredményeket mutatott fel Révész a fejlesztésben. Aztán a vizsgálat folytatását sajátságos módon Széphalmi vezérigazgatóra (Széphalmi szerint a felügyelőbizottságra) bízták.

Időközben az ÁSZSZ-n belül nagy változások zajlanak. Szervezeti átalakítás történt, most már eltörölték a TK és a VK „ágazati” korlátait. Elkészült a régen várt stratégiai terv. Hírlik, az ÁV Rt. villámprivatizációra készül, ahogy a pakliban ez szokás. Állítólag már ki is mentek a meghívók az új, rendkívüli közgyűlésre… Ha ez igaz, mit óhajtanak privatizálni a kivizsgálatlan helyzetű vállalatból? Akad talán belőle jó falat, kárpótlási jegyért? Ha csakugyan akad, mindjárt világos, miért nem érdekli az illetékeseket az ÁSZSZ jövője…

• Gazdaság és társadalom,
• Eörsi János