Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Miért húzódott ilyen hosszan a munkaszerződésének aláírása?

Azt hiszem, azért, mert ilyet még nem láttak, vagy ilyet még nem írtak alá. Az ő helyükben valószínűleg én is hezitálnék, de hát ilyen az élet. Egyszer mindent el kell kezdeni.

Mik az ön teljesíthetetlen feltételei?

Nem annyira teljesíthetetlenek, hisz egy csomó dologban már megegyeztünk. Igazából itt arról van szó, hogy én úgy gondolom, ahhoz, hogy ezt a bankot alaposan át lehessen alakítani, az átalakításban részt vevő menedzsment-teamet érdekeltté kell tenni: ehhez részvényopciót kívánok biztosítani. Ha az átalakítás sikereképpen a bank jobb lesz, akkor ebből részesednek. A munkánk eredménye igazán akkor lesz mérhető, ha az MHB-részvények tőzsdére kerülnek. Ma is csak a brókercégeknek vannak árfolyamai a bank részvényeire. Ez kétségtelenül nagyon kockázatos dolog, mert az árfolyamok nemcsak a bank értékét tükrözik, hanem a magyar gazdaság helyzetét is.

A javasolt munkaszerződése szerint Ön alapbérként csak a minimálbérnek megfelelő összegre tart igényt. Most nyilván sokak a fejükhöz kapnak, persze, a bankárok ilyenkor a minimálbér után fizetik a tb-járulékot…


Nem a tb-spekuláció miatt találtam ki ezt. Ez egy Amerikában, Angliában nagy átszervezéseknél bevált konstrukció. Majd meg kell egyezni a tb-vel.

Bizonyos posztokra kívülről kell szakembereket hozni az MHB-be, lehetőleg olyan helyekről, ahol már működnek azok a rendszerek, amelyeket meg akarok csinálni. Most Magyarországon komolyabb rendszerek csak a külföldi tulajdonú bankokban vannak. Így az MHB-t vonzóbbá kell tenni a külföldi bankokkal szemben, ennek a legjobb eszköze a részvényopció. Ez azt jelenti, hogy a mai áron meg lehet venni a részvények egy részét.

Szakmai előélete elég mozgalmasnak tűnik, munkahelyeit gyakorta váltogatta.

Igazából a munkahelyek váltogatták magukat a fejem fölött, mert pl. a Vörösmarty téren az Állami Fejlesztési Bank épületében több mint tíz évig ültem ugyanabban a szobában, és mégis három munkahelyen dolgoztam. Az MKKE elvégzése után 1976-tól 1987-ig dolgoztam ott. Közben a Fejlesztési Bank egy része átkerült a Budapest Bankba. Ott dolgoztam 1989-ig, amikor a PM-be kerültem miniszterhelyettesnek, ráadásul továbbra is a megszokott szobámban ülhettem, mert a bankfelügyelet, amely akkor a PM része volt, ott működött. Csak most már a bankokat, a biztosítókat és a tőzsdét felügyelgettem, illetve az értékpapírtörvényt meg tőzsdejogszabályt bütyköltük egészen a Németh Miklós-kormány végéig. Ezután elmentem Londonba, a James Capel tőzsdeügynökcéghez, ahol elsősorban lengyel, magyar és akkor még csehszlovák privatizációkkal foglalkoztunk. Azt hittük, hogy ezeken a helyeken majd komoly tőzsde alakul ki, és elsősorban Londonon keresztül külföldi befektetőket fogunk ezekbe az országokba vinni. Például a Pick-részvényt is mi bocsátottuk ki. Aztán 1992-ben a cég nyitott itt egy irodát Budapesten, ezt, ahol most is dolgozom. Egy idő után megértettem, hogy mivel magyar vagyok, Cseh- és Lengyelországban nem tudok olyan eredményesen dolgozni, mint angol kollégáim: nem fogadtak el. Ezért úgy láttam, jobb, ha Magyarországra koncentrálok. Nem beszélve arról, hogy itthon sokkal több munkalehetőség volt abban az időben, mint a másik két országban. Aztán 1993-ban ez az iroda átkerült a Samuel Montagu Rt.-hez, ami ugyanannak a Hon-Kong–Sanghai bankcsoportnak része, mint a James Capel. Tehát ismét az irodát szervezték át a fejem fölött. Úgy gondolták ugyanis, hogy mivel Magyarországon nagyon kicsi a tőzsde, adjunk inkább befektetési tanácsokat.

Hogyan értette azt, hogy két évvel ezelőtt még többet lehetett dolgozni itt, mint más kelet-európai országban? Mi változott?

1989–91-ben a külföldi befektetők szemében egyértelműen Magyarország volt a térségben az első számú célpont. Ezután elkezdett romlani a megítélése, és ezzel párhuzamosan javult Lengyelországé. Ott ugyanis 1992 körül kezdték el hozni az eredményeket azok a drasztikus reformok, amiket korábban megcsináltak: elkezdett nőni a GDP, az export. A lengyelek tényleg a tőzsdén privatizáltak. 1993-ban a világ leggyorsabban növekvő tőzsdéje volt a varsói, forgalma mára a sokszorosa a budapestinek. 1990-ben még nem volt tőzsde Varsóban! Ezzel egy időben Csehország kezdett megerősödni. Úgyhogy ma már a kollégáim úgy látják, hogy az első számú célpont Csehország, a második Lengyelország és a harmadik Magyarország.

És Szlovénia?

Szlovénia a politikai helyzet miatt nem annyira felkapott, de ha véget ér a szomszédban háború, valószínűleg Szlovénia is előttünk lesz.

Nem túl nagy bátorság ma megpályázni az MHB-vezérigazgatói széket? A bank piaci részesedése 1994-ben tovább csökkent 10-15 százalékkal, és továbbra is az állam segítségére szorul. Kell némi kalandvágy ehhez a tisztséghez, főleg ha arra gondol, hogy egykori PM-es kollégáját, jelenleg bank-vezérigazgatót nemrég bilincsben is lehetett látni. Nem veszélyes ma Magyarországon bankvezérnek lenni?


Hát biztos elég veszélyes. Az MHB helyzetét azonban nem látom sokkal rosszabbnak, mint általában a magyar bankokét. Most ugyan kívülről nézem, de úgy látom, hogy az MHB elsősorban technikailag, a bank felépítettségében  gyenge. Ezen viszonylag könnyen lehet változtatni belső szervezéssel, számítástechnikával. A bank az én fejemben egy üzem. Ez az üzemszerűség most egyik magyar bankban sincs meg rendesen. Azon, hogy a forrásszerzés költségei egyre mennek fölfelé Magyarországon, és a bankoknál most már alig van rés a hitelkamat és a forrásért fizetett költség között,  rövid távon aligha lehet változtatni. Nem vagyok nagyon optimista, nem hiszem, hogy az államháztartást drasztikusan át fogják alakítani, a költségvetés hiánya csökkenni fog, és az export a magyar gazdaságban gyorsan fog nőni. Tehát nem gondolom, hogy nagyon jó helyzetben lesz az MHB, de technikailag, szolgáltatási színvonalban sokkal jobbat lehet nyújtani. Elképzelésem szerint viszonylag olcsó forrásszervezést jelent a lakossági betétgyűjtés és számlavezetés, bár rettentő sok munkával jár. Ma, mivel egyik magyar bank sem tud igazán számlát vezetni – nem akarom bántani az OTP-t meg a Postabankot, de kb. olyan ötven éve elavult rendszerekkel dolgoznak –, be lehet törni erre a területre. A másik fejlődési irány a privatizációs tanácsadás, a vállalatok egymás közötti eladása. Egyszerűen nem értem, hogy miért csak külföldiek tudnak tanácsot adni magyar vállalatok privatizációjához.

Nem tudom elképzelni, hogy magyar bankból nem lehet rendes bankot csinálni.

Miben erős ma az MHB?

Az ügyfeleiben nagyon erős. Sok nagyvállalat ügyfele van, ami jó lehetőséget kínál. Például ha technikailag megoldanánk, hogy a nagyvállalati dolgozók munkabérét ne készpénzzel fizessék ki, hanem bankszámlára, s mindenkinek hitelkártyát adnánk, akkor ezáltal sokszorosára nőne az ügyfélszámunk. Az MHB-nak van egy óriási előnye: ezen a területen még szinte semmit nem csinált. Nincs bebetonozva egy rossz rendszerbe, mint – kívülről nézve – az OTP.                       

De az MHB nemcsak számlavezetője elképesztően sok vállalatnak, hanem tulajdonosa is.

Igen. Stratégiát csak akkor lehet csinálni, ha az ember benne van és ismeri a tényeket. Most nem korlátoznak a tények, úgyhogy bármit mondhatok. Alapvetően úgy gondolom, hogy ezeket mind el kell adni. Egy banknak befektetései csak egyéb banküzemekben lehetnek, lakossági vagy befektetési bankban. Az én fejemben a bank az nem vesz ingatlanokat, nem vesz vállalati részvényeket.

Ez a rettenetesen sok kinnlevőség, ez a portfólió egy kényszerpálya miatt alakult ki így. Az adósságrészvény-konverzió ma is fenyeget. Tehát a helyzet újratermelődhet. Vagy nem?


De, sajnos igen. Elvileg könnyű mondani, hogy jaj, ilyen nem kéne, de amíg a gazdaság lefelé megy, és a vállalatok sorra kerülnek rossz helyzetbe, nagyon nehéz ellene tenni. Okosakat persze tudok mondani: lehetőleg annak kell hitelt adni, aki majd utána vissza is fogja fizetni, és nem kell átváltani részvényre. Szép privatizációs feladat, hogy a bankban lévő részvényeket megpróbáljuk eladni. Ha három vagy öt év alatt ki lehet pucolni valamennyire a bank portfólióját, akkor azt már nagy eredménynek fogom tekinteni.

A febr. 18-i HVG-interjújában azt mondja, hogy szeretné, ha nem tenyerelne rá a politika a bankra. Vajon Apró Piroska kinevezése nem tenyerelt-e bele már az indulásnál?

Az egyik feltételem az volt, hogy mondják meg, hogy ki lesz az elnök, mert addig nem vállalom el a vezérigazgatói tisztet. Apró Piroska – lehet, hogy naiv vagyok – inkább védernyő és kapcsolat lehet, mintsem politikai érdekek csatornája. Az a gond, hogy párt is sok van, meg egy párton belül is sokféle érdek. Az én dolgom azonban az lesz, hogy valahogy kivédjem ezeket. Nem lesz könnyű. Azonban nem minden „állami” rossz. Furcsa helyzet például, hogy az állami kincstárjegyek forgalmazását az állam magánbankoknak adja, tehát nem a saját tulajdonában lévőknek. Kifejezetten érdemes lenne lobbyzni az államnál, hogy adjon ilyen megrendeléseket.

Úgy tudni, az ön koncepciója szerint a tevékenységek szerint földarabolva kellene privatizálni a bankot. Ez annak az étvágyát vette el, jelesül a Postabankét, aki egyben akarta volna lenyelni a bankot.

Nincs egy igazi koncepcióm a privatizációra. Nyilvánvalóan privatizálni kell, de meg kéne nézni, ki a vevő. Ha véletlenül találunk egy olyan vevőt, aki egyben meg akarja venni az egészet, boldogan adnánk akár holnap. Azonban nem szabad arra várni a bank átszervezésével, hogy majd egyszer csak jön fehér lovon egy nyugati vevő, és majd ő aztán átalakítja. Mindenképp lépni kell. A lakossági bank kiépítése minimum százmillió dollárba kerülne. Előbb meg kell csinálni rendesen a programot, és csak akkor jöhet a forrásszerzés. Nem hinném, hogy rövid távon tízmilliárd forintot ki lehet vonni a bank egyéb tevékenységéből. Ezért ebbe be kell vonni másokat. Akár azt is lehet mondani, hogy három évig tartsa itt a pénzét, és utána átválthatja MHB-részvényekre. Az is egy elképzelhető változat, hogy részvényre átváltható kötvényeket adunk el valakinek, és ebből a pénzből megépítjük a lakossági bankot. Egyelőre sok koncepcióm van.

Általában a privatizáció terén mi az ön feladata: alkalmassá tenni eladásra a bankot, vagy pedig vevőt keresni?

Azt hiszem, alapvetően és hivatalosan az, hogy alkalmassá tegyem a bankot eladásra. Megmondom őszintén, nem szívesen hagynám a bürokráciára a vevőkeresést. Az MHB sem lenne sokkal rosszabb vevőkereső, mint a PM vagy az ÁVÜ.

Békesi László a múlt évben egy levelet küldött az MHB Felügyelőbizottságához, hogy az vizsgálja meg, igaz-e, hogy a bank biztosítékok nélkül nyújtott fél- vagy egymilliárdos hitelt az MDF, a KDNP és a Fidesz választási kampányára. Lezárult a vizsgálat?


Nem tudok róla. Én is csak pletykákból hallottam az ügyről. Ez a dolog úgy érdekel, mint egy bankot: aki fölvett egy hitelt, az fizesse vissza. Most egykutya, hogy ez éppen párt vagy valamelyik vállalat. Egyébként ugyanilyen érzékenyek lesznek politikailag a kohászati vállalatoknál vagy a bányáknál lévő hitelek is. Megpróbáljuk depolitizálni az egészet, tudva azt, hogy Magyarországon élünk, lavírozgatunk.

Ezek szerint máskor is adnak pártoknak kölcsönt?

Nem mondanám, hogy szívesen. Nem tudom, hogy a pártokat hogyan finanszírozzák, de az én ideám szerint a pártokat nem a bankok, főleg nem állami vállalatok pénzelik. Nem az lesz a fő kitörési irány, hogy pártoknak fogunk hitelezni.

• Gazdaság és társadalom,
• Eörsi János