Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Régi-új földbirtokosok

Benkó Alfréd zuglói lakos, váchartyáni kárpótolt 1985-ben vonult nyugdíjba, harmincöt év ablakpucolás után, amiért is – a felesége járandóságával együtt – havi 20 ezer Ft nyugdíjban részesül. Hartyánt 1950-ben kellett elhagynia: édesapját, aki a régi időkben a falu notabilitásai közé tartozott, bebörtönözték, őt magát, feleségét és a két kisgyereket kitelepítették. Így ért véget a jogászi pálya, amelyre készült; holott – emlékezik – „már csak annyi hiányzott, hogy kezet fogjak a rektorral”. Mélységesen elítéli azokat, akik megbocsátanának „a sztálinista bűnösöknek”, de általánosabb síkon is bírálja a kommunizmust: „Magántulajdon és vallás nélkül – vallja – nincs élet!”

Immár, ha más formában és kisebb értékben is, de visszakapták az éltető magántulajdont. Benkó Alfrédnek, mint mondja, 40 holdja, szüleinek pedig mintegy 60-80 holdja volt annak idején; ezenkívül helyrajzi szám szerint 11, utca-házszám szerint 6 házasingatlant és több, együttvéve 1580 négyszögöl beépítetlen telket rekviráltak el a családtól. Az elvett ingatlan most szapora jószággá vált: az üres telkek hordozta kárt négyzetméterenként 200 Ft-ra taksálja a törvény, 150-szer nagyobbra, mint az átlagos (13 aranykoronás) hartyáni termőföld elvesztése miatt keletkezett kárt. „A (föld)árverésen az őt megillető kárpótlási jegyekkel az a kárpótlásra jogosult vehet részt, akinek – így a Benkóékat érintő pont – elvett termőföldje a szövetkezet tulajdonában vagy használatában van.” A kérdésre, hogy vajon eszerint az összes saját jogú, vagy csak az egykori föld után járó kárpótlási jegyen lehet-e földet venni, a kárrendezési hivatal (nyilván nem mentesen a „szakmai” érdekektől) jóindulatú értelmezéssel felel: valamennyi kárpótlási jegyen lehet. Továbbá, mivel Benkó mezőgazdasági vállalkozónak is bejelentkezett, 600-700 aranykoronát (AK) vállalkozási utalványon is vehetett.

Végül kereken 130 hektár (225 hold) földet kaptak vissza (amiből 56 hektár erdő), több mint 1500 „aranykoronáért” (azaz 1,5 millió forintnyi kárpótlási jegyen). Önerőből elindulni persze még úgy is nehéz volna, hogy részt vesz a vállalkozásban a Benkó fiú is. De hazatelepült Svájcból (szintén Pestre költözvén) az ifjúkori jó barát, Gosztonyi Miklós, a három egykori Hartyán-környéki nagybirtokos család egyikének örököse. Gosztonyi Miklós, akinek édesapjától 1500 holdat vettek el (ámbár ’45-ben még meghagytak 300 holdat, méltányolva, hogy az apa angol tisztet, zsidókat, sőt egy ’19-es kommunistát is rejtegetett a háború alatt) testvérével együtt 215 hektár hartyáni földet szerzett meg, több mint 2700 „aranykoronáért”. Most Gosztonyiék és Benkóék összeszövetkeztek, összerakván a két, többé-kevésbé összefüggő birtokot 3/4-1/4 arányú teherelosztásban állapodva meg. Ősszel történt meg a birtokbavétel, mégpedig gaztalantítással (ami önmagában is 80 ezer Ft-ot emésztett föl); „gyalázatos állapotban” kapták vissza a földet, mivel a helybéli Aranykalász Tsz – pontosabban a helyette gazdálkodó Zöldmező Kft. – nem művelte a kárpótlásra kijelölt táblákat. Megvették a kft.-től a birtokon üresen álló, romos istállót, behoztak két traktort Németországból, ezenkívül szerződtettek két gödöllői egyetemi tanárt is, hogy felfrissítsék az egykori gazdálkodói emlékeket, akceptálva persze az új technológiai eredményeket is. Nagyobbrészt árpával kezdik (a vetőmagra 1 millió Ft-ot kell költeni), kisebbrészt lucernával; bár jó előre eladták a terményt (szalmástul, a Kerepesi úti istállónak), e növények haszna egyelőre mégis az, hogy lenyomják a gazt, tovább tisztítják a táblákat. Néhány éven belül teljes állattenyésztő vertikumot szeretnének kiépíteni, amelynek csúcsán egy kóser vágóhíd üzemelne; de ehhez legalább 30, de inkább 50 millió Ft hitel is kellene még.

Átrajzolódó térkép

Ahogy az egész országban, Váchartyánban is két szakaszban folyt, illetve folyik a földtulajdon-rendezés: elsőként a kárpótlás keretében, másodikként pedig a szövetkezeti átmeneti törvény (1992. évi II. tv.) szerint, az úgynevezett földrészarány-tulajdonok nevesítése formájában. A kereteket a földalapok kijelölése szabja meg: ennek során hasították ki a kárpótlási földeket az Aranykalász Tsz testéből. A fölszámolás alatt álló tsz-nek, amelyhez Váchartyánon kívül a rendszerváltás előtt közigazgatásilag is hozzá csatolt Kisnémedi és Püspökszilágy határának jó része tartozik, egyedül kellett állnia az igazságtételi számlát. Bezzeg sikerrel vonta ki magát a kárpótlásból a püspökszilágyi földek másik részén gazdálkodó Alagi Állami Gazdaság (a megyében nem egyedül), holott 3000 aranykoronányi földet csaklizott el a tsz-től a szocializmus alatt.

A tsz – jobban mondva a Zöldmező Kft. – természetesen nem műveli a földet akkor, ha nem biztos abban, hogy nem ő arat, sőt még azt sem tudhatja, mennyi földet kell eladnia. Márpedig egy 1992. március 24-i jegyzőkönyv tanúsága szerint a kárrendezési hivatal mindössze 143 aranykorona értékű hartyáni földigényt tartott nyilván (mellékesen: ennyit tart nyilván ma is). A községi agrárérdekegyeztető fórum – Benkó Alfréd elnöklete alatt – kénytelen volt az év folyamán közel 5900 AK-ra föltornászni a kárpótlási földalapot (aminek 70 százalékát a Gosztonyi–Benkó-igények alkották). Az év végéig aztán létrejött a megállapodás a 40 helybéli igénylővel a kárpótlási földalap elosztásáról, így az 1993 folyamán megtartott három árverésen a táblák (két kivétellel) licit nélkül, megegyezéses áron, aranykoronánként 1000 Ft-ért keltek el. (Ezzel szemben a szomszédos Kisnémediben 500 Ft-os megegyezések születtek; vagyis formálisan „licitre” került sor, de aztán megannyiszor a törvényes legkisebb árnál koppant a kalapács. Így aztán maradtak fölösleges kárpótlási jegyek, s az eredetileg 350 AK-ban megszabott kisnémedi földalapot 400-500 AK-val bővítve készülnek az épp e héten sorra kerülő árverésre.)

Betelt a tábla

Átrajzolódott tehát a hartyáni térkép s vele a hartyáni státusok is. A parlament újra meghosszabbította a kárigénybeadás terminusát, a községházán további igénylők jelentkeznek… Viszont a téesz-tagok tulajdonának ügye egy helyben topog, holott eltelt egy év az igénybejelentések óta. A kárpótlást követően megmaradt 7600 AK tsz-földből mintegy 2800-ra aspirál a 115-120 helyben lakó részaránytulajdonos – kis földdarabokról, átlagosan 1-2 hektárról van szó –, azonban a földkiadásra még egy esetben sem került sor.

Orlik Gábor volt fűtő-karbantartó, jelenleg munkanélküli, külföldön élő testvérei segítségével 2,5 millió forintot ruházott be gépekbe, állatokba, földbe, hogy egyéni vállalkozásba fogjon. 38 részarány-tulajdonostól vett földet a saját nevén járó tsz-föld mellé, s így már elég tekintélyes birtokot vehetne ki. Kiszemelte a 067-es helyrajzi számú táblát, de ennek nagy részét a földkiadó bizottság visszatartandónak minősíti; kérte ekkor az egymással összefüggő 034-es és 026/1-es táblák község felé eső részét, ám a bizottság szótöbbséggel úgy foglalt állást, hogy ezt tartsák fönn a földjüket közösen művelők számára, s menjen inkább Orlik e táblák végébe. Vagyis a bizottság védelmezi a sok kisművelőt az egy naggyal szemben, s persze minél kijjebb akarja tudni Orlik nagy tételben tartott állatait. De hogy kijjebb menjen – és ez a bökkenő –, ahhoz hosszabb villanyvezetékre és több póznára volna szükség. Ami megint csak pénz.

A földkiadó bizottság élén Benkó Alfréd leginkább a telekspekulációnak, a maszek parcellázásnak kíván elébe menni. Ezért szorgalmazza a belterülethez közel eső részek visszatartását: akik még nem kérték a nevesítést, vagy akik örökölték elhalt felmenőik „tagságát”, de még nem intéződött el a hagyatéki ügyük, azoknak földje essék a faluhoz közel. Az ilyen tábláknak eleve csak a falutól távol eső végénél lehet kezdeni a földkiadást, hiszen az is követelmény, hogy a föl nem osztott részek továbbra is egy tagban maradjanak. A bizottság február 11-i jegyzőkönyve még azt is kimondja, hogy „a 067 hrsz. táblára az önkormányzat községfejlesztés céljából továbbra is igényt tart”, sőt „a visszatartott rész elejének műveléséről az önkormányzat gondoskodik” (a papíron ott díszlik a községháza pecsétje is). E dörgedelmek ellenére az egyik részarány-tulajdonos köti az ebet a karóhoz, és nem hajlandó lemondani a „korrupció melegágyát” képező földdarabról.

Vagyis: az önkormányzat akar magának parcellázható földeket! – gyanítja az ellentábor –, hiszen ha a visszatartott földnek mégsem lesz tulajdonosa, az automatikusan a községre száll. Ennél erősebb érvük, hogy a szövetkezeti átmeneti törvény sem a községi földigény intézményét, sem pedig a helybéli közösség szempontjait nem ismeri. A kormánykoalíció vezérelve épp az volt a törvény megalkotásakor, hogy ki-ki úgy hordja szét a földet, ahogy csak tudja. Jogilag tehát aki időben bejelentette részarányigényét, az ragaszkodhat hozzá, vagy ha betelt a tábla, követelheti a sorsolást. Megteheti ezt például az a csoport is, amelyik azt nehezményezi, hogy a bizottság a lakóhelyükhöz közel fekvő 0141-es vagy 057-es, túligényelt táblákból messzire, a 026/1-be meg a 034-be tanácsolta el őket. „Akik a törvény betűjét a fejemhez vágják – mondja erre a földkiadó bizottság elnöke –, nem ismerik Cicero szavait: Summum ius summa iniuria!” A legszigorúbb jog a legnagyobb igazságtalanság…

A legtöbben hobbiból vagy a föld után kapott bér kedvéért tartanak igényt a földre: a helybéliek közül csak két család kíván komolyabban gazdálkodni. A földtulajdon-rendezés természetesen úgyszólván semmit nem old meg a helybéli munkaalkalmak hiányának gondjaiból. A tsz ipari üzeme bezárt, a Volán helybéli telepén pedig csak töredékét foglalkoztatják a régi szép idők állományának.

Az „életképtelen” téesz

Viszont a szomszédos Kisnémediben megtudhattuk Kratkovszki Tibortól, az Aranykalász fölszámolóbiztosától – aki egyben a Zöldmező Kft. ügyvezetője is –, hogy a tsz a múlt év folyamán, ha igen komoly vérveszteségek árán is, de eleget tett adósi kötelezettségeinek. Az Aranykalász a tovább görgetett veszteségeket betömő hitelek folytán, majd pedig – utólag így látják – a ’90 őszi, két balszerencsés fővárosi kft.-alapítás miatt jutott a felszámolás sorsára (ugyanekkor helyben is három kft. alakult: egy ipari, egy tüzép-kft. meg a Zöldmező). 1991-ben a tsz közgyűlése kimondta ugyan az önfeloszlatást, ám egy évre rá a megyei bíróság törvénysértőnek találta a határozatot (a szükséges minősített többség hiánya miatt), s visszaállította a tsz működőképességét. Bejelentették tehát a csődöt, ám ’92 novemberében, amidőn a cégbíróság ezt kihirdette, másodszor is fölcsillant a gyors kimúlás reménye: az új szövetkezeti törvény szerint ugyanis ha nem alakulnának át december 31-ig, jogutód nélkül megszűnhetnek. („Bennünket ez pont telibe talált” – meséli Kratkovszki.) Csakhogy a parlament december 30-án módosította ezt a kényelmes passzust, muszáj volt tovább húzni az igát. 1993. május 12-én, amikor létrejött a csődegyezség, a tartozásokból már letudtak 70-80%-ot (legalább 120 milliót). Az utolsó részletet (3 milliót) az év végén fizették be a társadalombiztosításnak, kárpótlási jeggyel. A tb e papírokat 50 százalékos árfolyamon fogadta el.

A siker a kft.-k megalapításának konstrukciójának is köszönhető. A kft.-két készpénzzel alapították meg (hogy látszatát is kerüljék a „vagyonátmentésnek”), s a kft.-knek öt éven át fizetett részletekben meg kellett vásárolni a tsz-től eszközeiket, mégpedig könyv szerinti értéken, selejtezés nélkül. A csőd miatt aztán a tsz gyorsítottan hajtotta be e tartozást (már amelyik kft.-től tudta), s a Zöldmezőnek a törlesztés kedvéért (meg a rossz időjárás miatt) túl kellett adnia a teljes állatállományán is. A Zöldmező 90 fővel indult, ma 22-en vannak, s aratáskor mindhárom vezetője beül a pótkocsis teherautóba. ’92-ben – amely jó évnek számított – 2200 hektár szántón gazdálkodtak, s majd’ 20 millió Ft nyereségük származott az alaptevékenységből; most 1200-1300 hektár szántót művelhetnek, amiből ki lehet hozni 10-15 millió Ft nyereséget, de, ha rosszul mennek a dolgok, ugyanennyi veszteséget is. A földtulajdonosoknak a Zöldmező aranykoronánként 12 kg búza vagy nettó 100 Ft bért fizet a használatért.

S még egy jó hír: megalakult Kisnémediben egy új tsz, Új Élet Tsz néven. 210 tagja fejenként tízezer Ft-tal szállt be a vállalkozásba, és az indulótőkét az Aranykalászból vagyonjegyeken kivásárolt 70 millió Ft értékű ingatlan is gyarapítja.

• Gazdaság és társadalom,
• Eörsi János