Skip to main content

…és erővonalak

Vissza a főcikkhez →


Élcelődések szerint a belső területi és politikai megosztottság miatt Ukrajnában nem is egy, hanem két Zsirinovszkij is megjelenhet a választásokon: egy nyugati (galíciai) és egy keleti (donyecki). A „szélek” mindkét szélen igencsak megerősödtek.

A kijevi belügyi szervek nemrégiben letartóztatták a legkeményebb szélsőjobboldali ukrán szervezet, az UNA–UNSO tíz tagját, s az ügy körül kialakult kampány következtében hihetetlenül megugrott a csoport népszerűsége, különösen bázisukon, Nyugat-Ukrajnában.

Az UNA (Ukrán Nemzeti Gyűlés) elnevezésű politikai szervezet, mely „Erő, rend, jólét” jelszóval adja ki A nemzet hangja című lapját, akkor lépett szövetségre az UNSO (Ukrán Népi Önvédelem) nevű harci szervezettel, amikor az első jól kiképzett önkéntes ukrán harci egységek a Dnyeszter menti „fronton” megjelentek, s hirdették: „Ukrajna mindenekfelett!” Azóta, a sikeren felbuzdulva, a grúz–abház hadszíntéren is ott voltak (grúz oldalon): egyik vezetőjük „hősi” halált halt, több harcosuk megsebesült. Fő működési területük továbbra is Lvov és a többi nyugat-ukrajnai nagyváros: „Bosszút állunk rajtuk!” – hirdetik gumibottal felfegyverkezve –, mármint az oroszokon és az ukrán zsidókon.

Az UNA–UNSO erejét növeli, hogy koalícióra lépett az Ukrán Konzervatív Köztársasági Párttal, melynek egyik legendás vezére, a szovjetkorszakban bebörtönzött nemzeti hős, Sztyepan Emma, akinek 900 „feketeingese” 1992-ben, az első krími válság idején fenyegetően menetelt Szevasztopol utcáin, a helyi oroszok felháborodására.

Az Ukrán Nemzeti Mozgalom (Ruh) széleiről is közvetlen az átjárás az UNA–UNSO-hoz, de a szövetség egésze inkább jobbközépen helyezkedik el, és jelentős támogatottsággal rendelkezik: a legnagyobb és legrégibb ellenzéki antikommunista mozgalom vezető személyisége, Vjacseszlav Csornovil az 1991-es elnökválasztáson határozott nemzeti programjával második helyezést ért el.

Közel áll a Ruhhoz az egyre népszerűbb Ukrán Nacionalisták Kongresszusa (KUN). Hasonló irányultságú, de a Ruhhal ellentétben Kravcsukot támogatja az Ukrán Nemzeti Demokrata Erők Kongresszusa, melyet két párt alkot, az Ukrán Republikánus Párt és a Demokrata Párt. Főleg a zömében görög katolikus Nyugat-Ukrajnában rendelkeznek befolyással, azaz élesen szemben állnak Moszkvával. A kezdeti szándékok ellenére mégsem indulnak együtt a Ruhhal és a nacionalisták blokkjával, mindazonáltal e rendkívül heterogén nemzeti-demokrata csoportosulás a szavazatoknak kb. 20-25 százalékára számít.

A centrumban is több mozgalom helyezkedik el. Az exkormányfő, Leonyid Kucsma lemondatása óta az állami vállalatok igazgatóit és magánvállalkozókat tömörítő Iparosok és Vállalkozók Szövetségének elnöke, s nemrégiben koalíciót kötött a Grinyov parlamenti exalelnök vezette, hasonló érdekeket képviselő mozgalommal. Az így kialakult Interregionális Reformok Blokk Dél- és Kelet-Ukrajnában számíthat jelentős támogatásra: választóiknak piaci reformokat, gyors privatizációt és az orosz nyelv második állami nyelvvé nyilvánítását ígérik. Kucsma és Grinyov neve Közép-és Nyugat-Ukrajnában azonban már-már szitokszónak számít.

Nem áll messze tőlük a baloldali Ukrán Munka Kongresszus sem, melynek főleg a keleti megyékben van tekintélye, és ugyancsak erősen szorgalmazza az Oroszországgal való szorosabb együttműködést. A Donyeck-medencében egyik legnagyobb vetélytársa a Markulov vezette Liberális Párt, amelyet ugyan vállalkozók is támogatnak, de újabban – a kommunistákhoz és munkapártiakhoz hasonlóan – igen jóban vannak az ügyesen szervezett bányászsztrájkbizottságokkal, amelyek egyelőre még nem kötelezték el magukat egyik párt mellett sem.

A baloldalon két jelentős párt van – a kommunisták és a szocialisták: a kommunisták már meg is fogalmazták egy lehetséges szocialista-kommunista-agrárius koalíció tervét. Nagyon hatékony kampányt folytatnak a szocialisták (pénzük is van hozzá, nem úgy, mint a Ruhnak, amelynek pénzügyi igazgatója még januárban eltűnt a kampánypénzzel), a mandátumok 20 százalékát szeretnék megszerezni. Kongresszusuk úgy határozott, hogy támogatják a független ukrán állam létrejöttét, de javasolják a FÁK-on belüli integrációt és az orosz–ukrán viszony rendezését.

Néhány nem pártszerű, inkább regionális alapon szerveződő csoportosulás ugyancsak választási blokkokba tömörült, ilyen például a Kárpátaljai Népi Egyesülés, ám szavazataik az eredményeket aligha befolyásolják.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon