Fejtő Ferenc

Nyomtatóbarát változat

1990-ben mutatták be a Kis-Oroszországtól Ukrajnáig című filmet, melyet a marseilles-i Video 13 stábja forgatott egy moszkvai rendező, Paszternak irányítása alatt az FR3 tévécsatorna megbízásából. A vetítésen megjelent egyik kritikus megjegyezte, hogy a film nem mutatta be az ukrajnai pogromokat.


Nem mutathatta be, mivel nem is voltak. Persze, hajdan, még a cárizmus alatt, majd a zűrzavaros polgárháborús időszakban előfordultak pogromok. A forradalmi nacionalista és antibolsevik mozgalom vezetője, Petljura (aki utóbb Franciaországba emigrált, s ott megölte őt egy KGB-ügynök) kivégeztette a „pogromistákat”. Mindez nem akadályozta a kommunistákat abban, hogy őt magát és a függetlenségi mozgalmat egészében antiszemitának bélyegezzék, gyilkosát pedig valóságos nemzeti hősként ünnepeljék. Lenin mondta, hogy a tények makacs dolgok: nos, a mítoszok még makacsabbul tartják magukat.

Tény, hogy Ukrajnának nincs jó sajtója sem Franciaországban, sem általában Nyugat-Európában. Még a függetlenséghez való jogát is sokan vitatják.

Így van, és ez nemcsak az újságírókra igaz. Tavaly februárban Valéry Giscard d’Estaing az Antenne 2-nek adott interjújában konkrétan is megfogalmazta az ukrán „szeparatizmussal” kapcsolatos félelmeit. „Olyan ez – mondta –, mintha nálunk a Rajna-vidék szeretne függetlenné válni. Ukrajna hosszú idő óta Oroszország szerves része…”

Szolzsenyicin is osztja ezt a véleményt. Ő azt mondja, hogy Oroszországnak le kell mondania a birodalom egyéb részeiről, a balti, a kaukázusi és az ázsiai államokról, de Ukrajnáról nem. 1991-ben ön nyílt levélben fordult egykori harcostársához, a Gulag-szigetcsoport írójához, és igyekezett megcáfolni az ő érveit.

Furcsa módon Szolzsenyicin ugyanúgy érvelt, mint Gorbacsov, aki a moszkvai tévében azt mondta, hogy az általa létrehozni kívánt Független Államok Közössége Ukrajna nélkül csak „félkarú óriás” lehetne. Márpedig az ukrán nemzet nyelvében, kultúrájában és mentalitásában alapvetően különbözik az orosztól, de mindeddig kudarcot vallott minden olyan, kísérlet, melynek célja a független ukrán állam létrehozása volt. De a nemzet túlélt minden erőszakos felosztást, minden idegen uralmat. És most végre reális esély van arra, hogy létrejöjjön egy ukrán állam.

Ukrajna azonban – csakúgy, mint az összes többi volt szovjet köztársaság – többnemzetiségű állam, s ez persze bonyodalmakat okoz.

Így igaz. Az 51,5 milliós Ukrajna lakosságának 20%-a orosz, 7%-a pedig egyéb (román, magyar, lengyel) nemzetiségű, 13 millió ukrán él a köztársaság határain kívül, ebből 10 millió Oroszországban és más volt szovjet köztársaságokban. Jelentős ukrán népesség található Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában. Lengyelországban is van egy 300 ezres kisebbségünk.

Ilyen körülmények között meglehetősen problematikusnak tűnik egy ukrán állam megteremtése, főleg ha figyelembe vesszük azt is, hogy milyen jelentős a különbség Kelet- és Nyugat-Ukrajna lakóinak politikai kultúrájában.

Úgy gondolom, hogy a szó szoros értelmében vett ukrán nemzetállam megteremtése valóban lehetetlen. Egy, az állampolgárok és természetesen a kisebbségek jogait tiszteletben tartó államot azonban létre lehetne hozni. Az 1991-es népszavazáskor az Ukrajnában élő oroszok többsége a függetlenségre szavazott, mert ők is szívesebben élnének egy demokráciában, mint egy instabil államban, mint amilyen ma Oroszország…

Megvannak-e ennek az ukrán államnak a megfelelő káderei, akik Európa felé vezethetnék Ukrajnát, ahogy ezt ön kívánja?

Valóban, ez az egyik legfőbb probléma. Olyan hadsereget örököltünk, amelynek tábornokai 80%-ban oroszok, a KGB és a régi nómenklatúra magát lojálisnak deklarálja – de vajon valóban lojálisak-e? A demokráciát fenyegető másik veszélyt az orosz ügynökök által szított ukrajnai regionalista és autonomista mozgalmak jelentik. Így gerjesztettek Kárpátalján (mely terület 1918-ig Magyarországhoz, később pedig 1945-ig Csehszlovákiához tartozott) egy Ruszin autonomista mozgalmat - mintha létezne egy külön ruszin nemzet. Kelet-Ukrajnában, a Don-medencében is megszerveződtek a Moszkva által bátorított autonomista mozgalmak. Márpedig a függetlenséghez Ukrajnának mindenképpen erős, centralizált államra van szüksége. A decentralizálás majd csak későbbi feladat lehet… Lényegében ez a főleg Nyugat-Ukrajnában erős Ruh programja. És ez nem véletlen, hiszen e terület – Galícia néven – az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, és lakói modernebb, európaibb közigazgatási viszonyok közepette éltek, mint honfitársaik az orosz uralom alatt lévő Kelet-Ukrajnában. De a történelem gyakran ellentmondásos dolgokat produkál: Kelet-Ukrajna ugyan eloroszosodott, ugyanakkor kevésbé provincializálódott, mint a nyugati részek. Kijev – és nem Lvov (Lemberg) – Ukrajnája lett a mi Piemontunk.

Ön mindeddig csak a belső veszélyekről beszélt, Ukrajnának azonban külső veszélyekkel is szembe kell néznie. Határvitái vannak Oroszországgal, Romániával…

A határok kérdésében mi a status quo hívei vagyunk, kiegészítve azt a kisebbségeknek nyújtandó kölcsönös garanciákkal. E kérdés megoldásához az Ukrajna és Magyarország között létrejött szerződés szolgálhatna modellként. Meglehetős zűrzavar tapasztalható ezen a téren. A románok azt követelik a magyaroktól, hogy végérvényesen mondjanak le bármiféle területi revízióról, ugyanakkor Ukrajnával nem hajlandók megkötni egy hasonló tartalmú szerződést.

Az orosz–ukrán kapcsolatok egyre feszültebbek.

Ukrajna jó viszonyra törekszik Oroszországgal. Gazdaságaink kiegészíthetik egymást. De az oroszoknak meg kell érteniük: ahhoz, hogy kialakíthassunk egy egyenlő felek közötti együttműködést, Ukrajnának előbb gazdaságilag, politikailag és kulturálisan teljesen függetlenné kell válnia. Unióról majd csak ez után lehet beszélni.

Vita folyik a nukleáris fegyverekről is.

A Nyugatnak meg kellene értenie, hogy Ukrajnának garanciákra van szüksége az orosz imperializmus esetleges újjáéledésével szemben. Márpedig a Nyugat semmiféle garanciát nem ad nekünk. Eddig semmiféle segítséget nem nyújtott Ukrajnának: csak a FÁK támogatásáról hajlandó beszélni. És a jelen pillanatban Moszkva támogatásával is csak a birodalom újjáélesztését végzik; az államközösség alapja a közös parancsnokság irányítása alá helyezett közös hadsereg, közös pénz és közös diplomácia lenne – vagyis az összes régi privilégium fenntartása. Pedig a békét fenyegető legfőbb veszély épp a birodalom fenntartásának, illetve helyreállításának szándéka.

Ön, az antikommunista disszidens, bízik-e a volt kommunista, magát most szocialistának valló Kravcsukban?

Kravcsukot a nép választotta elnökké. A demokratáknak támogatniuk kell az ő külpolitikáját, egyelőre óvatos reformjait a konzervatív erőkkel szemben. De tény az is, hogy a moszkvai birodalmi törekvések elleni harc az autoriter szemlélet és a konzervativizmus megerősödését eredményezi Ukrajnában. Össze lehet hasonlítani Kravcsuk és Jelcin – a két hajdani apparátcsik – politikáját. Mindkettejük mozgásterét alapvetően meghatározzák a külső és belső erőviszonyok. Az ukrajnai konzervatív erők Jelcin közeli bukásában bizakodnak – ez katasztrófa lenne Ukrajna számára: ezért támogatom a mostanában kiformálódó elképzelést: a Baltikumtól a Fekete-tengerig húzódó biztonsági zóna létrehozását.

Ha jól értettem, Ukrajnát ön leginkább egy Oroszországgal való konfliktustól félti.

Igen, hiszen Ukrajnának mindenekelőtt nyugalomra van szüksége ahhoz, hogy stabilizálhassa helyzetét, és elindulhasson Európa felé. A Nyugatnak segítenie kellene a volt szovjet térséget a dekommunizálásban és dekolonializálásban. E törekvéseknek még Oroszországban is vannak támogatói. Idézhetem például egy orosz történésznek a közelmúltban megjelent cikkét: „Az európaizálódó Keletnek szüksége van Kijevre, mint második centrumra. Eurázsiában Ukrajna az európai hatások közvetítője, a demokratikus átalakulás nélkülözhetetlen geopolitikai hídfője… Az ukrán állam fontos védőbástyát jelent a Nagy-Oroszországból kiinduló bármiféle centralista kísérlettel szemben. „Ami pedig minket illet, mi azt szeretnénk, ha szomszédságunkban egy olyan Oroszország születne meg, amely nem táplál többé birodalmi álmokat. Egy olyan állam, mely képes végre eljutni a demokráciáig. Nem ugyanezt kívánja-e Európa is?

(Fordította: Takács M. József)

• Külföld