Skip to main content

Levél Mongóliából

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Be kellett látnunk, hogy vannak előnyei is a szovjet csapatok mongóliai jelenlétének. Miután egy órán keresztül próbáltuk kiszabadítani reménytelenül sárba ragadt Volgánkat Ulánbátortól északra a hegyek között, egy arra vetődött katonai teherkocsi mentett meg minket. A szovjet hadsereg előreláthatólag tizennyolc hónapon belül elhagyja Mongóliát, és ez várhatóan óriási változást hoz majd abban az országban, ahol a nagy testvér az élet minden területén jelen volt…

Ulánbátor egy közepes nagyságú orosz városra emlékeztet, a mutatóba meghagyott buddhista kolostorok kirínak a lerobbant, igénytelen lakóházak, és szocreál középületek tömegéből. Az utcákon mindenféle cirillbetűs feliratok láthatók (Mongóliában 1946-ban honosították meg a cirill írást a szovjet típusú közigazgatás továbbfejlesztésével egyidejűleg) és a szovjet típusú teherkocsik szovjet típusú rendszámmal kerülgetik az utakon éktelenkedő óriási gödröket. A könyvesboltok választékának nagy részét a Szovjetunióban kiadott könyvek teszik ki (csupa Moszkvában beszerezhetetlen könyv), az újságok nagyobb része ugyancsak az északi szomszédból érkezett. A második, országos tévécsatorna a szovjet televízió központi adása és gyakorlatilag mindenki beszél oroszul. Kérdés, hogy mi marad mindebből a kivonulás után.

A megüresedő szovjet katonai lakótelepek a mongol lakáshelyzetet fogják javítani, a szovjet pénzen felépített közösségi épületeket, boltokat, éttermeket, amelyeket eddig csak a „vendégek” használhattak, végre birtokba vehetik a vendéglátók is. Mindezért tetemes összeget kell a mongol kormánynak fizetnie, Doresbatar alezredes, a Mongol Hadsereg vezérkari főnökének helyettese csak a „hálapénz” tényét ismerte el, az összegről azonban mélyen hallgatott.

Az itthagyott, többnyire rossz állapotban lévő épületek hasznosítása próbára teszi a mongolok találékonyságát. Az egyik ulánbátori szovjet rádiós alakulat laktanyáját stílszerűen a Monel mongol elektronikai cég vette birtokba. Amint dr. Yalalt, a vállalat igazgatója elmondta, eddig a város hat különböző pontján tevékenykedtek, most nyílt lehetőség arra, hogy egy telephelyre költözzön a dinamikusan fejlődő cég minden részlege. A dolgozók Szingapúrból és Dél-Koreából származó alkatrészekből számítógépeket szerelnek össze. A falakon ottfelejtett orosz nyelvű műszaki leírások lógnak, a főhelyen pedig a „Vigyázat, az ellenség lehallgat!” felirat díszeleg. A vállalat távlati célkitűzései között szerepel Szibéria piaci meghódítása, ami hasonló gazdasági stratégiát sejtet, mint amivel több kelet-európai ország is kacérkodik, nevezetesen gazdasági hídként szolgálni egy fejlett technológiájú régió és a Szovjetunió között.

A Szovjet Kultúra és Tudomány Háza egyesek szerint szintén a mongoloké lesz. Az épületet egyetlen történelmi párt sem követeli vissza, így valószínűleg csak az országnevet kell kicserélni majd a névtáblán. Történelmi párt címre ugyan egyedül a Népi Forradalmi Párt pályázhatna: az elmúlt 69 év alatt egyeduralkodó volt az országban és minden szempontból alávetette magát és Mongóliát a szovjet hatalmi és gazdasági érdekeknek. Most is találkozni olyanokkal, akik szerint Mongólia a testvéri Szovjetuniónak köszönheti felemelkedését, ám a tavasszal megindult tömegmozgalom jóval erősebbnek bizonyult az efféle hangoknál, végül is a kommunista vezetés lemondásához és a nagyszabású átalakítás kibontakozásához vezetett. A szovjet csapatok kivonásával végre megindulhat az ország tényleges szuverenitásának megteremtése. A Népi Forradalmi Párt tehát elérte célját: sokak szerint ezért arathatott meglepetésszerű győzelmet a múlt vasárnap lezajlott demokratikus, többpárti választásokon.

Ez a győzelem azonban különbözik az eddigi diadaloktól. Habár még mindig nincsenek végleges eredmények, amit az Országos Választási Iroda az elmúlt heti esőzéseknek és árvizeknek tud be, az előzetes becslések szerint a párt a Nagy Hurálban a Népi Forradalmi Párt a képviselői helyek több, mint hetven, a Kis Hurálban valamivel több, mint ötven százalékát szerezte meg. Ez elég lenne az önálló kormányalakításhoz, de mint P. Ocserbath, a párt elnöke a választásokat követő sajtótájékoztatón elmondta, koalíciós kormányt kívánnak alakítani. A partnerek – a Mongol Demokrata Párt, a Nemzeti Haladás Pártja és a Szociáldemokrata Párt – várhatóan nem viszik kenyértörésre a dolgot a koalíciós tárgyalásokon, mert – legalábbis a kampány során – kevés különbséget lehetett felfedezni a pártok gazdasági, szociális programjai között. A legfeltűnőbb hasonlatosság a programok vázlatossága volt. A pártok feltűnően nem a választók eszére, hanem szívére építették helyenként imponáló kampányukat. Jellemző volt a mongol nemzeti hagyományok, kultúra felelevenítése: a pártok jelvényét viselő teherautók platóján hagyományos mongol népzenét és modern popzenét játszó együttesek egyaránt feltűntek. Össznépi figyelem fordult a Belső-Mongóliában (Kínában) és szovjet Burjátföldön élő, Mongólia népességét meghaladó lélekszámú kisebbségekre. A Nemzeti Haladás Pártja meglehetős népszerűséget vívott ki azzal, hogy a párt szellemi elődjéül nem mást, mint Dzsingisz Kánt tette meg, hangsúlyozva a tizenharmadik századi Mongólia liberális, demokratikus berendezkedését.

A mongol nép békés voltát a tavaszi megmozdulások és a mostani kampány egyaránt igazolta. Akkor sem fordult elő semmiféle atrocitás, amikor két párt egy iskolaudvaron, egymástól ötven méterre tartott gyűlést. A nézők ide-oda sétálgattak, belehallgattak mindkét szónoklatba, mindkét műsorba. A választási kampány lezárásaként pedig a főváros központjában, a Lenin Múzeum előtt rendeztek nagyszabású koncertet több párt részvételével, idilli egyetértésben.

Az egyetértés elkel majd a közös kormányzásban is, mert nagy feladatok várnak a vezetésre. Az ország 69 éves idegen uralom után, kifosztva kezdi meg történelme új szakaszát. Az eddigi, feudális és sztálinista gazdasági, illetve politikai berendezkedést kell felváltani hatékonyabb, a hagyományos pásztorkultúrához illeszkedő piaci viszonyokkal és a meglévő – vidéken mindmáig legbefolyásosabb – tradicionális nemzetségi helyi közigazgatást demokratikus intézményrendszerrel kiegészíteni.

Az emberek nagy része addig is szeretne egy kicsit több pénzt tudni a zsebében. Esténként az utcákon, tereken mindenfelé izgatott csoportok állnak. Középen valaki egy hengert forgat, amelyből bizonyos idő elteltével egy számmal jelölt golyó hullik ki. Az emberek közelebb férkőznek, a kezekben megremegnek a gyűrött bankók. Valaki talán nyert néhány tugrikot.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon