Skip to main content

Levél Albániából

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Sándor László helyszíni tudósítása Tiranából


Amikor az árokba fordult az autó, percek alatt vagy ötven ember gyűlt ősze. Többen nekiláttak megszervezni a kiemelést, mások ezalatt azt bizonygatták, milyen szép tőlem, hogy nem ütöttem el a tehenet, amelyik kiugrott elém az útra. Hamar előkerült egy rendőr is, aki a rend kedvéért elém tartott egy alkoholszondát, majd megkérdezte, hogy nem vagyok-e éhes, mindig van a csomagtartójában elemózsia. Az arra vonuló szakasz katona ellátott őszibarackkal, egyikük – egy fogatlan idősebb baka – amikor megtudta, honnan érkeztem, azt mondta „csókolom”. A háttérben betonbunkerek sokasága a mediterrán albán tájban.

Tiranában a köz figyelme most a követségek körül forog. A szombaton befejeződött pártplénum igazi eseménye a követségekre menekült ezreknek adott amnesztia volt, habár olyan áttörés zajlott le, amely valószínűleg a kegyelemdöfést adta meg Kelet-Európa utolsó, deklaráltan sztálinista berendezkedésű államának. Kimondatott, hogy a gazdaság szereplőit elsősorban a piacnak kell orientálnia, a párt áldását adta a kisvállalkozások, családi szolgáltató műhelyek, vendéglátóhelyek alapítására. Ezek megkapják az önálló külker jogot és a keresett deviza egy részét is megtarthatják maguknak. Félő, hogy ezek a közérzetjavító intézkedések már csak tűzoltásra jók olyan körülmények közt, amikor közel ötezren nyújtottak be bizalmatlansági indítványt azzal, hogy – átmásztak a nagykövetségek kerítésén.

Az albán vezetés válasza jó példa a defenzív, lavírozó külpolitikára. Némi habozás után ugyanis ígéretet tettek, hogy a követségeken tartózkodó albánok minden külön elbírálás nélkül útlevelet kapnak, és büntetlenül távozhatnak az országból. Néhány követségen, köztük a Kornidesz Mihály vezette magyar misszión, a kihirdetés után rögtön elkezdték kiosztani az útlevélkérő lapokat, habár még nem volt világos, hogy Magyarország befogadja-e a követségre betelepült kb. 40 albán kivándorlót.

Miután a nyugatnémet nagykövetségen két napig nem reagáltak a dekrétumra, az albán külügyminisztérium nyilatkozatokban támadott meg több, meg nem nevezett államot, amelyek az akadályok elhárulása ellenére húzzák az időt, hogy „mesterséges feszültséget” keltsenek Tiranában. Nem hivatalosan azt is terjesztik, hogy a nyugatnémet követségen kábítószerezik a menekülteket, és nem engedik őket vissza otthonukba. Ramiz Alia a pénteki pártplénumon azt hangoztatta, hogy a megtévelyedett fiatalok külföldi sugalmazásra választották a menekülés e hazafiatlan módját. A helyi televízió rendszeresen bemutat egy-két szülőt, aki hangos rimánkodással próbálja meg visszatérésre bírni gyermekét.

A nem régóta érvényben lévő új útlevélrendelet szerint elvileg mindenki előtt szabad az út, az útlevél csak azoktól tagadható meg, akik az államhatalomra veszélyt jelentenek: ez a „hajlékony” megfogalmazás azokat érinti, akiket politikai okokból elítéltek vagy ítéletükre várnak, ám ezek köre meglehetősen széles. Jellemző, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint súlyos büntetéssel sújtható a vallási propaganda, a szocializmusellenes propaganda, a fasiszta uszítás. Világossá vált azonban, hogy a nagykövetségekre menekültek többsége nem politikai, hanem gazdasági okokból kíván távozni. Az albán életszínvonal meglehetősen alacsony, bár a boltokban a legalapvetőbb élelmiszerek állandóan kaphatók, a félfeudális gazdálkodás csődje láttán a kormányzat előtt is bebizonyosodott, hogy nem lehet többé elzárni az országot a világtól.

Bár itt a hazafiságot a gyermekkoruktól kezdve sulykolják az emberekbe, olyan jeleneteknek lehettem tanúja, amelyek arra utalnak, hogy ez a hazafias nevelés vajmi kevés sikerrel járt, sokan ugyanis máris igen hevesen igyekeznek bizonygatni lojalitásukat a menekülteket majdan befogadó államokhoz, egyebek közt Németországhoz. A nyugatnémet követség kertjében az egyik menekülő egyévesforma gyermekét feje fölé emelve kiabálta: „Deutsch, Deutsch!”, a labdarúgó vb-döntőt követően pedig valóságos örömünnep támadt. A hatóságok a rendbontások megelőzése érdekében a követséghez vezető utakat lezárták, katonákkal biztosították. Szervezett tüntetés nincs, de gyakran tűnnek fel civilizáltan viselkedő kisebb-nagyobb csoportok. Láthatóan nincs olyan szervező erő, olyan vezető, aki az emberek elé állna. A határozatlan elégedetlenség és az elsuttogott jelszavak (demokráciát, szabadságot) hatástalanul foszlanak szét.

A menekülők minden valószínűség szerint előbb-utóbb új hazát találnak, az itthon maradó 3 millió albánnak azonban gyorsított ütemben kell elviselhetőbb életfeltételeket teremteni, hogy a nagyobb elégedetlenségi hullámnak elejét vehessék.

A gyárakban az emberek gyakran életveszélyes munkakörülmények között sem keresnek többet 550-600 leknél, miközben egy üveg üdítő 7-10 lekbe, Enver Hodzsa művei pedig kötetenként 10-20 lekbe kerülnek. A falvakban teljes a „demokratikus röghözkötöttség”: a fiatalok csak bonyolult, bürokratikus procedúra, számtalan kérvény beadása után kereshetnek más vidékeken munkát.

A pártplénum jó néhány személyi változtatást is elhatározott: az új belügyminiszter egyúttal a miniszterelnök-helyettesi posztot is betölti, az új hadügyminiszter pedig az egykori vezérkari főnök lett. Az új élelmiszeripari miniszter ígéretet tett a kiegyensúlyozottabb ellátásra: ennek érdekében a plénum is újabb döntést hozott a bérezési rendszer korszerűsítéséről, és a bérek egységes 15-20%-os emeléséről. A külvilág elégedetten figyeli, hogy Albánia, ha lassan is, de elindult a változások útján. A kérdés az, hogy Albánia népe bírja-e türelemmel.

Amúgy Tiranában nagyon szép az idő, tiszta a levegő és kedvesek az emberek.




















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon