Sándor László

Nyomtatóbarát változat

A (szerb) pletykák szerint az albánok óriási fegyverkészleteket halmoztak fel, és csak a kedvező pillanatra várnak, hogy vérfürdőt rendezzenek. A szerb kisebbség ennek megfelelően szintén fegyvereket halmozott fel, és feszülten vár. Mindkét fél tartózkodik az utcai megmozdulásoktól, az elmúlt héten szervezett napi egyórás sztrájkoktól eltekintve az albánok nem reagálnak a televízió és rádió lefoglalására, a tartományi parlament és a kormány feloszlatására, a szerbiai katonaság és rendőrség kerüli a konfrontációt. A többség és kisebbség képviselői egyaránt kizárják a konfliktus tárgyalásos rendezését, de büszkén hangoztatják, hogy népük mindenre kész. Vihar előtti csend.

Prizren az albán határ közelében fekvő kisváros. Fél marhák lógnak a húsbolt kirakatában, a minaretek tövében albán, szerb és török fiatalok békésen kávéznak a járdára kitett asztaloknál. A rekkenő hőséget alig csökkenti a vendégek alá locsolt víz. A színpompás viseletek szemétkupacokkal váltakoznak… Pristinában elterjedt a hír, hogy az albán határvidéken újabb konfliktusok forrása a határon átszökdöső albánok számának növekedése. Csendet és nyugalmat tapasztaltunk, persze ez nem jelenti azt, hogy az indulatok csökkentek volna.

Kosta Bulatovic, a Szerb Reneszánsz Párt koszovói vezetője szerint a koszovói szerb kisebbség félelemben él, mióta az albánok függetlenségi törekvései erőre kaptak: szemükben az albánok testesítik meg az Európára leselkedő fundamentalista muzulmán veszélyt. Mint már annyiszor a történelemben, ezúttal is a szerbekre hárul az a feladat, hogy ezt a muzulmán térnyerést megállítsák, és védelmezzék Európát. Jellemző, hogy mennyire termékeny talajra hullottak Milosevic nacionalista szólamai: Bulatovic, miután kifejtette, hogy a kommunizmus tönkretette az országot, és nincs esély a felemelkedésre, amíg a kommunisták hatalmon vannak, elmondta azt is, hogy bár Milosevic kommunista, azért „alapjában véve szimpatikus ember”.

A szerb emberek Szerbia gazdasági bajaiért többnyire az albánokat teszik felelőssé. Azt mondják: Szerbia hiába támogatta hatalmas összegekkel Koszovót, ennek semmi eredménye, mert az albánok fegyverre költötték a kapott pénzt. Az igazság valahol ott lehet, hogy az erősen centralizált szerb gazdaság a sok ásványi kinccsel és feldolgozóiparral rendelkező autonóm tartományból valóban jelentős összegeket képes kiszivattyúzni.

Veton Suroi albán újságíró, a Jugoszláv Demokratikus Kezdeményezés Szövetségének helyi vezetője optimistán látja a jövőt. Szerinte a nemzetiségi konfliktusban még mindig van lehetőség arra, hogy az erőszakos megoldásokat a demokratikus kifejezési formák váltsák fel. Mivel a szerb vezetés napjai meg vannak számlálva, az albánok feladata a kivárás, amíg tárgyalóképes vezetés jelenik meg a politikai színtéren. Ez a taktika meglehetős csalódást okozhat az itt élő albánoknak, amennyiben – mint erre mutatnak jelek – Vuk Draskovic, a Szerb Reneszánsz vezetője lesz Milosevic utóda.

Az albánok egyelőre a passzív ellenállás fegyverét alkalmazzák a szerb adminisztrációval szemben. Többen is hangsúlyozták, hogy a lakosság semmilyen formában nem fog együttműködni a „megszállókkal”. Ilyen helyzetben még olyan, látszólag ártatlan intézkedés is kirobbanthatja a fegyveres konfliktust, mint egy népszámlálás. A július 1–2-án lebonyolított népszavazást is bojkottálta gyakorlatilag Koszovó teljes lakossága (albán népesség részaránya 90%), de ez – a vádaskodásokat leszámítva – nem volt konfliktus forrása. A szerb fennhatóság alá helyezett tartományi minisztériumok, televízió és rádió albán vezetőit sorban leváltották, de az új kinevezettek nem hajlandók ellátni feladatukat, nem tekintik magukat jogszerűen megbízott vezetőknek. Mindenki arra számít, hogy ezután szerb hivatalnokokkal töltik fel a sorokat.

A szerbek meglehetős riadalommal tekintenek Albánia felé. Amennyiben Ramiz Alia megnyitja a határokat, hogy levezesse a fokozódó belső elégedetlenséget, a beáramló több tíz-, esetleg százezer albán jelentősen befolyásolná a térség hangulatát. Az albán vezetők – legalábbis egyelőre – nem tekintik céljuknak az egyesítést, de úgy vélik, meg kell teremteni a gazdasági kapcsolatok és kulturális együttműködés lehetőségét. Lehetővé kell tenni a szabad határátlépést mindkét irányba, hiszen vannak olyan mesterségesen szétszakított családok, melyek tagjai évtizedek óta nem találkoztak, esetleg nem is tudnak egymásról.

Ibrahim Rugova, a koszovói albánok legismertebb vezetője meglehetősen pesszimista. Elmondta, hogy bár a szerbeknek nincs jogi alapjuk letartóztatni őt, nem tartja kizártnak egy „baleset” bekövetkeztét, ezért ha csak lehet, otthon tartózkodik. Szerinte az összes szerb politikai szervezet közös nézetet képvisel az albánok kérdésében, ezért a jövőben sem lát lehetőséget a kérdés megnyugtató rendezésére, sőt azt sem tudja megítélni, hogy a jelenlegi – a felszínen békés – helyzet mennyi ideig tartható fenn. Mindenesetre Koszovón egész Jugoszlávia sorsa múlhat, a felbomlási folyamatot felgyorsíthatja a szerb „birodalmi” szemlélet.

A Grand Hotel Pristina éttermében esténként az albán vezetők a menetrendszerűen felbukkanó tapogatódzó nyugat-európai delegációkkal vacsoráznak, láthatóan sokadszor mesélik el Koszovó történetét, szövetségeseket keresve az albán ügynek. Eközben a szállodán kívül mezítlábas utcagyerekek lopják el a presszó egyik asztaláról az ottfelejtett cukrostasakot. A tömeg az esti szellőtől felfrissülve korzózik az utcákon, de a pristinai egyetem és a Grand Hotel hivalkodó épülettömbjei előtti teret feszült várakozás uralja.

(A cikkben idézett interjúkat a News Network televíziós hírügynökség készítette.)

• Külföld