Sándor László

Nyomtatóbarát változat

Tiranában imponáló gördülékenységgel zajlott le a balkáni országok külügyminisztereinek második értekezlete. A tömbpolitikát Európának ezen a tájékán is végérvényesen felváltani látszanak a regionális együttműködés különböző formái. A részt vevő országok mindegyike túllépett az egymás közötti kapcsolatokat beárnyékoló ellentéteken, sőt a találkozó idején kipattant nézeteltéréseken. A záróközlemény az egymás közötti kereskedelem és turizmus liberalizálása, a kábítószer-kereskedelem elleni közös harc mellett kimondta az emberi jogok, valamint a kisebbségi jogok biztosításának szükségességét is a helsinki elveknek megfelelően. Ez nem kis meglepetést keltett, hiszen több részt vevő államnak is rosszul áll a szénája az utóbbiak tekintetében. Élénken élhetnek emlékezetünkben azok a nemzetközi értekezletek, ahol nem sikerült záróközleményt elfogadni, mert rendszerint a román delegáció a fenti kitételek miatt megvétózta.

Euforikus hangulatban zajlott tehát a konferencia, csak a zárókoktélon keseredhetett meg kissé a házigazdák szája íze: a fogadáson mindenki Ismail Kadare aznapi párizsi nyilatkozatáról beszélt. A kortárs albán irodalom külföldön is ismert büszkesége több évtizedes kötélhúzás után úgy határozott, hogy politikai menedékjogot kér Franciaországban. Bár közismert volt, hogy soha nem értett egyet Ramir Hodzsa politikai módszereivel, baloldali elkötelezettsége miatt nemhogy megtűrt, de kifejezetten támogatott és propagált szereplője volt az albán kulturális életnek. Könyvei azonnal eltűntek a könyvesboltok kirakatából, de felsőbb szinten úgy dönthettek, hogy ezúttal eltérnek az eddig szokásos gyakorlattól: nevét mégsem radírozták ki teljesen a köztudatból. A távozásáról szóló hír már másnap megjelent a központi pártlapban, és a kulturális miniszter bejelentette: műveit továbbra is tanítani fogják az albán iskolákban.

Az eddig megszokott homogén hatalmi struktúra felbomlóban van. Ramiz Alia az európai normáknak megfelelő Albániát akar kialakítani, amellyel lehet kereskedni és ahol lehet tőkét befektetni. Minden bizonnyal gazdasági mozgatói lehetnek annak, hogy az ország vezetése nemzetközi kötelezettséget vállalt Albánia emberibb arculatának kialakítására.

Az albán gazdaság már a kínai orientáció idején is elavult technológiát kapott a „nagy testvértől”, a terjes bezárkózás éveiben ezek a csatornák is bedugultak. Az ipari üzemek történelmi levegőt (és ellenőrizetlen méretekben szennyező anyagokat) árasztanak, a mezőgazdaság ma is elsősorban élőmunkán alapul. Erősödik a lakosság nyomása is, amely egyre elviselhetetlenebbnek érzi a különbséget az itteni fogyasztási normák és az itt fogható olasz televízió által közvetített minta között.

Ebben a helyzetben kezdődött el a legsürgetőbb reformok bevezetése. Vidéken földet osztottak, és lehetővé tették, hogy az emberek haszonállatokat tartsanak. Tiranában megnyílt az első magánüzlet, melyben ruhaneműt és háztartási eszközöket árusítanak. (Egy ing 100 lekbe, egy ventilátor 5-600 lekbe kerül. Az átlagfizetés 400 lek körül mozog.) Megjelent a külföldi befektetéseket szabályozó törvény, amihez először módosítani kellett az alkotmány erre és a külföldi hitelfelvételre vonatkozó tiltó rendelkezéseit. Ez utóbbi törvény nyilvánvalóan kompromisszum eredménye. Nagy szó, hogy egyáltalán megszületett, bár rendelkezései meglehetős óvatosságról tanúskodnak. A vegyesvállalat működéséről szóló engedély tíz évre adható, és minden engedélykérelmet a minisztertanács bírál el.

Meglehetősen drasztikus rendszabályokat vezetnek be január 1-jétől a veszteséges vállalatokról. Eszerint a profitot nem termelő vállalatok vezetőit le kell váltani, ha három hónap alatt nem javul számottevően a vállalat pénzügyi mérlege, akkor azt be kell zárni. Ezzel természetesen együtt jár, hogy be kell vezetni a köztudatba a munkanélküliség fogalmát. Szó van a hatósági árak feloldásáról is. Kérdés persze, hogy ezek a rendelkezések elegendők-e a gazdaság kimozdításához a jelenlegi holtpontból. Az elképzelések ötletszerűek, hiányzik a reformok elméleti megalapozása. Még egy ellenzékinek tekintett közgazdasági szakíró szerint is szükséges rossz a magánkereskedelem engedélyezése.

Az emberarcú Albánia kialakítása politikai reformokat is jelent. Október 23-án közölték az újságok az új választási törvénytervezetet, amely szerint kötelező a többes jelölés, és bármely bejegyzett társadalmi szervezet állíthat jelöltet. Bár hivatalosan nincs szó pártok engedélyezéséről, értelmiségi körökben nyílt vita folyik erről. Nincs tehát kizárva, hogy a januárra tervezett általános választások egészen új helyzetben kerülnek majd sorra. Közben valahol a színfalak mögött folyik az alkotmányreform is. A társadalom eközben csak a Sigurimi hangulatjelentésein keresztül gyakorol nyomást ezekre a folyamatokra. Nincsenek tüntetések, nincs párbeszéd a vezetés és vezetettek között. Nincsenek nyomai a társadalom megszerveződésének. Ebben minden bizonnyal szerepe van az elmúlt évtizedek politikai nevelőmunkájának és politikai gyakorlatának éppúgy, mint az érintetlenül hagyott hatalmi gépezetnek.

Egyelőre tehát „kézben vannak tartva” a változások. Nem kikényszerítve és tárgyalások útján egyeztetve, hanem felülről adagolva. Az utcakép közben mit sem változik. A jól ismert feliratok és szlogenek láthatók mindenfelé, sőt maga Sztálin is ott áll bronzba öntve a város főutcáján. Mendemondák szerint a szobor immár kellemetlenné vált az albán vezetés számára, ezért el is fog tűnni még a párizsi csúcs előtt. Ami persze nem végérvényes elvi szakításra, sokkal inkább józan pragmatizmusra utal.

A tiranaiakat még mindig nem valamiféle biztató jövőkép tartja vissza attól, hogy Ismail Radare vagy a júliusban távozott néhány ezer társuk példáját kövessék, hanem sokkal inkább azok a most is épülőfélben levő betonfalak és kerítések, amelyekkel immár az egész diplomatanegyed hermetikusan el van zárva az albán főváros többi részétől.

• Külföld