Joszi Szarid

Vissza a főcikkhez →

Az ellenzéki vezetők azt javasolják, hogy vegyük figyelembe: az esetleges arab–izraeli béke nyomán óriási szakadék alakulhat ki a nép körében. Azt hiszem, igazuk van. A Golán-fennsík, Ciszjordánia és a Gázai övezet kérdésében meghozandó döntés rendkívül nehéz lesz. Az államalapításról való döntés óta a legnehezebb. Többet mondok: Izrael megalakításáról dönteni semmiség volt a mostani feladathoz képest.

Ezért a kormánynak különösképp ügyelnie kell arra, hogy lehetőleg állandóan tartsa nyitva a kommunikáció csatornáit a másik féllel – vagyis a mi esetünkben a ciszjordániai zsidó telepesekkel. Jómagam mindig is élesen elleneztem e településeket, a megszállt területek minden részén. Talán én voltam a telepesek legkeményebb ellenfele, szörnyű dolgokat mondtak rólam. De ennek ellenére – vagy épp ezért – meg tudom érteni, mit éreznek a telepesek, amikor e területek kiürítéséről kell dönteni.

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezzem: nem vagyok biztos benne, hogy elvbarátaim közül mindenki pontosan érti, mi a különbség az ellenzék és a kormánykoalíció jogai közön. Ellenzékiként mi voltunk a kutyák, mi ugattuk a karavánt – most viszont nem a kutyák szerepében vagyunk, hanem mi alkotjuk a karavánt. És ha a karaván ugat, az nemcsak nevetséges, hanem veszélyes is. Az ostobaság karavánja lenne. A kormánynak – semmilyen kormánynak – nem érdeke, hogy túlfeszítse a helyzetet. Nem érdeke, hogy a hajó imbolyogjon, még akkor sem, ha a tenger csendes, hát még ha viharos. Most pedig éppen viharos, és még viharosabbnak ígérkezik. Ilyenkor a kormánynak kötelessége, hogy megértést tanúsítson a fájdalmas helyzetet elviselők iránt. Én kész vagyok erre. Hogy a szívemből fakad-e ez a rokonszenv, teljesen közömbös. Az viszont meggyőződésem, hogy ezt kell tenni.

Mennyiben jogos a telepesek harca a területek kiürítése ellen? Teljes egészében. A jelenlegi körülmények között minden szó jogos, legitim, még akkor is, ha nagyon felingerel. Az egyik ellenzéki képviselő például azt találta mondani, hogy nem ismeri el a knesszet (a parlament) szuverén jogát arra, hogy úgy döntsön, ahogyan óhajt. Ez a kijelentés az én szememben elfogadhatatlan és elítélendő, a mostani helyzetben mégis legitim. Súlyos hiba lenne, ha ilyen kijelentések miatt kezdenénk szankciókat alkalmazni az ellenzékkel szemben. Az egyetlen, ami a kormány szempontjából nem legitim: a fegyverfogásra és a lövöldözésre való felszólítás. Minden egyéb eszköz, minden egyéb intézkedés legitim.

Ugyanígy vélekedek a tettekről is. Minden tett legitim – még az erődemonstrációk is – csak az olyan cselekedetek nem, amelyek zsidók vagy arabok életét veszélyeztethetik. Vagyis – a lövöldözés, a terror. A döntések idején kibontakozó csata nem lesz leányálom. Az evakuáció sem. A mostani körülmények között azonban nincs más választás. Egyetlen helyes tett van: a lehetőségek végső határáig feszíteni a tolerancia határát.

Meg vagyok győződve róla, hogy a kormánynak joga van arra, hogy aláírja a békeszerződéseket. De az ellenzéknek is joga van arra, hogy népszavazást követeljen. S azt javasolom, hogy miután főbb vonalakban megegyezünk a békeszerződés elveiről, valóban adjuk a végső döntést a nép kezébe. Biztos vagyok benne, hogy a népszavazás megerősíti a szerződés legitimitását, vereséget mér a jobboldalra, és tartós békét biztosít majd. Amikor a békecsomag teljes egészében előttünk lesz, és az engedményekkel szemben kidomborodnak és kézzel foghatóvá válnak a béke óriási gyakorlati előnyei, akkor a mérleg nyelve oly mértékben fog a béke elfogadása felé hajolni, hogy csak egy teljesen esztelen kormány utasíthatná el az új választások kiírását, amelyek során még nagyobb többségre tehet szert.

(Fordította: Yehuda Lahav)

• Külföld