Jordán Gyula

Nyomtatóbarát változat

A kínai parlament szokásos évi ülésén 67 százalékos többséggel jóváhagyta a Jangcén felépítendő óriási gát és erőmű évtizedek óta vajúdó tervét. Ez a szavazatarány egy olyan testületben, amelynek tagjait Kínában csak „karlengetőknek” csúfolják, erős fenntartásokat jelez.

A Jangce a világ harmadik leghosszabb, Kína legbővízűbb folyama, vízgyűjtő medencéjében mintegy 400 millió ember él. Az ötezer méter feletti tibeti fennsíkot köti össze a Kelet-Kínai-tengerrel, és ez az óriási természetes esés rendkívüli energiakapacitást hordoz.

A vízzáró gát építése az 1920-as évek óta izgatja a kínai mérnököket. Helyszínéül a felső folyásnál levő nevezetes Három-szoros kínálkozik, ahol a folyó több száz méteres sziklafalak közé szorul. A most elfogadott változat szerint egy 185 méter magas betongáttal zárnák el a folyó útját, s így egy óriási, közel 700 km hosszú víztározót hoznának létre. A gát mellett érvelők szerint ez javítaná az árvízvédelmet, az energiatermelést és a hajózási feltételeket. Az építmény a világ legnagyobb vízi erőműve lenne: 17,7 millió kilowatt kapacitással, ami évi 40-50 millió tonna szén elégetését tenné feleslegessé. Az áramtermelés a 18 évre tervezett építési időszak kétharmadánál már megindulhatna.

A terv alapelveit a kormány 1984-ben jóváhagyta, de az ellenvélemények hatására (külföldön néhányan a világ egyik legkárosabb létesítményének nevezték) 1949 óta először kényszerült arra, hogy egy elvileg elfogadott létesítmény átfogóbb vizsgálatát elrendelje. Külföldi, egyebek közt kanadai erőművi szakemberek tervei alapján végül döntöttek: a gát technikailag megvalósítható, gazdaságilag előnyös.

Miért vannak mégis fenntartások és tiltakozások? Az egyik ok: több mint 700 ezer (mások szerint 1,1-1,2 millió) embernek kellene elhagyni lakóhelyét, és a nagyarányú áttelepítések mellett mintegy 30-40 ezer hektár művelt terület is elveszne, nem szólva ezeréves történeti, kulturális és természeti csodákról. Mindez összefügg olyan vitakérdésekkel is, mint a gát magassága, amely befolyásolja az árvízellenőrzést, az energiatermelést, a tervezési és építési költségeket stb. Többen számos érvet sorakoztattak fel amellett, hogy inkább a Jangce mellékfolyóin kellene több kisebb gátat építeni, a nagy gát még a középső és alsó folyás árvízvédelmét sem garantálná, mert a tárolási kapacitás eltörpül az árvízi víztömeghez képest, ráadásul ezt az iszaplerakódás folyamatosan csökkenti. A sok-sok milliárd dollárnak megfelelő (és egyre növekvő) építési költség is erősen vitatott.

A vita során elsikkadt az a tény is, hogy a tervezett monstrumtól mintegy 40 km-re 1988 végére, 18 évi munka után már elkészült a Jangce első nagy vízelzáró létesítménye, a Kocsoupa (Gezhouba) gát és erőmű, amely egyúttal a majdani Három-szoros kolosszus szabályozó, utógátja is lenne. A máris jelentkező környezeti és egyéb károkra történő utalásokat elnyomja a sikerpropaganda, arról nem beszélve, hogy a 30-as években eléggé általános költség-haszon-értékelést alkalmazzák jelenleg is, egy pillantásra sem méltatva az olyan körülményeket, mint egyes vándorló halfajok teljes kipusztulása vagy akár a Jangce-medence egész ökológiai egyensúlyának fölbomlása.

És még egy ellentmondás. Észak-Kína vízhiányos területeinek ellátására Dél-Kínából, mindenekelőtt a Jangcéből akarnak vizet átvezetni, és az egyik elvezető csatorna kiindulópontja a Három-szorosnál képződő víztározó lenne: nem egész folyók folyásirányát akarják megváltoztatni, „csak” hatalmas mennyiségű vizet óriási távolságokra átirányítani, ez nem kevésbé veszélyes következményekkel járna a talajra, élővilágra,

A kínai nagy gát tehát, a nemzeti gőg betonacél emlékműve, mégis felépül. Csakhogy az óriási előnyökről szőtt álmok hamarosan lidércnyomássá válhatnak.

• Külföld