Skip to main content

Kultúrbotrány

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hivatalos bejelentés szerint 1993. végén Prágában beszünteti tevékenységét a Szlovák Kultúra Háza. Dr. Vojtech Celko, az intézmény igazgatója a „Prager Zeitung”-nak adott interjújában röviden ismerteti az intézmény történetét. A prágai Szlovák Kultúregylet már 1969-ben megalakult, a klub beindítása azonban a „normalizace” légkörében némileg – 1977-ig – elhúzódott, a házat pedig csak 1985-ben sikerült megnyitni Prága belvárosában, a Maj Áruházzal szemben. A Szlovák Kultúra Házát Pozsonyból finanszírozták, míg a szlovák fővárosban egyidejűleg megnyílt Cseh Kultúra Házának költségeit a prágai illetékesek állták.

Hangsúlyozandó, hogy mindez még a régi rendszer idején történt, amikor senki sem gondolt arra, hogy Csehszlovákia kettészakadhat. Maga a kínosan fenntartott kölcsönösség is arra vallott, hogy bizonyos formalizmussal akartak itt eleget tenni az internacionalista elvszerűségnek, függetlenül attól, hogy mely fővárosban mekkora a valóságos igény a másik nép kultúrájára.

1993 eleje óta azonban drámaian megváltozott a helyzet. A két egykori országrész halálosan komolyan veszi egymást mint külföldet. Magam is tanúja voltam ennek, amikor Berlinből Bécs felé tartva átestem életem első szlovák útlevél- és vámkezelésén.

Mindez rendben van. Csakhogy, gondolná az ember, ilyen körülmények között volna szükség igazán a kulturális cserére. Nemhogy a meglévő intézményt kellene bezárni, hanem ellenkezőleg: újakat kellene nyitni. A cseh oldal valójában ezt teszi, igaz, egyelőre nem Pozsonyban, hanem Bécsben.

Ami a Szlovák Kultúra Háza bezárását illeti, a folyamat Pozsonyból indult el, és Prágában folytatódott. Slobodnik kultuszminiszter ez év januárjában értesítette cseh kollégáját, hogy az eddigi szokásoktól eltérően ezentúl mindkét ország maga köteles fenntartani saját kultúrintézményét. Prága nem csinált nagy kázust a dologból, hanem egyszerűen úgy döntött; hogy év végére bezárja a Cseh Kultúra Házát Pozsonyban. A kulturális tárca egyidejűleg felkérte a cseh külügyminisztériumot: kezdjen tárgyalásokat a szlovák féllel kulturális központok kölcsönös alapításáról.

Vojtech Celko igazgató igencsak visszafogottan nyilatkozik az eset speciálisan szlovák hátteréről, nevezetesen arról, hogy hazájának kulturális minisztere elégedetlen a prágai Szlovák Kultúra Háza programjával: a jobboldali sajtóban „csehszlovákizmus fészkeként” támadják. Hogy mennyire megalapozott ez a súlyos vád, innen, a helyszíntől távol nehéz volna kideríteni. Az egyetlen rendezvény, amelyet Celko konkrétan említ az interjúban, egy Andy Warhol-kiállítás, amelyet azonban nehéz lenne akár cseh-, akár szlovákbarát programnak minősíteni.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon