Skip to main content

Dalos György

Dalos György: „Testvérszervek”

Az NDK és a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szerveinek együttműködése – 1. rész


Jürgen Fuchs emlékének

„A magyar szamizdat keletkezése és fejlődése bizonyos fokig része a magyar állambiztonsági szervek történetének. Aki egyszer a jövőben ezt az összefüggést akarja elfogulatlanul vizsgálni, helyesen teszi, ha szem előtt tartja a következő megfontolásokat. A titkosrendőrség ugyanannak a rendszernek a része, amelyik egyúttal liberális kultúrpolitikát folytat. De egy kihallgató tiszt sohasem lehet olyan népszerű, mint egy kitüntetéseket osztogató miniszter.


Dalos György: „Testvérszervek”

Az NDK és a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szerveinek együttműködése – 2. rész


Jürgen Fuchs emlékének

Nehéz partnerkapcsolat

Kezdjük egy hamis, sőt képtelen állítással. Horváth József vezérőrnagy, a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségének vezetője A tábornok vallomása című könyvében a következőket írja: „Az NDK állambiztonsági szerveivel (…) a hetvenes évektől kezdve az együttműködési terv aláírásánál nem jutottunk tovább.




Dalos György: 1960


Tisztelt nagyközönség!

Rohanó korunkban annak is örülünk,
Ha kenyerünk s borunk van.
Ámulunk, bámulunk, szorongunk is egyben,
Ha arra gondolunk, mi lesz ’81-ben?

Nem csoda, ha hajszolt napjaink meguntán,
Elragad minket a nosztalgiahullám.
Ennek hódolunk most, mert hisz ez a módi,
Műsorunk igaz lesz, és nem csak valódi.
Ellenzéki hangot itt senki se várjon,
Nem fogunk rágódni minden visszásságon.
Magyar szatírának ez nem lehet célja,
Mi a hivatalnak vagyunk kabaréja.














Dalos György: 1976


1976-ban összesen nyolc verssort sikerült közrebocsátanom, egészen pontosan némi utánjárással elértem, hogy az Élet és Irodalom című hetilap publikálja Hasonlat című költeményemet, amelyet az olvasó utólagos engedélyével teljes szövegében idézek:

Az a géprabló, aki felkel
és elindul, de lőni nem mer,
inkább dadogó kérelemmel
fordul a pilótához: Ember,
engedje, hogy egyetlenegyszer
oda menjünk, ahová nem kell,
megfizetek az életemmel
– az a géprabló én vagyok.

A Hasonlat volt az utolsó közlésre szánt versem.











Dalos György: A „Pelikán”-dossziéból


Bevezető kommentár

1978. augusztus 21. és 23. között (feltehetően Kelet-Berlinben) a Stasi és a magyar BM képviselői tanácskozást tartottak a magyar és keletnémet ellenzéki és irodalmi körökkel kapcsolatos közös teendőikről. Az összejövetel egyik közvetlen oka az volt, hogy 1978. május végén NDK- és NSZK-beli értelmiségiek Csobánkán szemináriumot szerveztek Rudolf Bahro „A reálisan létező szocializmus alternatívája” című könyvéről.


Dalos György: „Viszontlaatasra, kapitán”


„Hol vannak a férfiak,
kiket háborúba hurcoltak?
Mondjátok, mért van így,
mondjátok, mért van így?”




Magát a dalt két hangon őrzöm magamban, Jobba Gabi mélabús tónusában és Marlene Dietrich kissé sprődebb előadásmódján. Azok közé a melódiák közé tartozik, amelyek, mint a Lili Marlen vagy a Katyusa, első hallásra ismerősek. Elemi módon azok, ahogyan a naplemente vagy anyánk arca. Homályos ősemlékek, a személyiség építőelemei. Mióta eszemet tudom, velem van a háború.


Dalos György: Kultúrbotrány


Hivatalos bejelentés szerint 1993. végén Prágában beszünteti tevékenységét a Szlovák Kultúra Háza. Dr. Vojtech Celko, az intézmény igazgatója a „Prager Zeitung”-nak adott interjújában röviden ismerteti az intézmény történetét. A prágai Szlovák Kultúregylet már 1969-ben megalakult, a klub beindítása azonban a „normalizace” légkörében némileg – 1977-ig – elhúzódott, a házat pedig csak 1985-ben sikerült megnyitni Prága belvárosában, a Maj Áruházzal szemben.

Dalos György: A Schwedenplatz koldusa

Tárca


A bosnyák férfi a Schwedenplatzon két bankfiók között állva hegedült. Több napon át arrafelé vittek ügyes-bajos dolgaim, s talán fel sem figyeltem volna rá, hiszen Bécsben az ember hovatovább belefásul a horvát, román, szerb és cigány koldusok látványába.

Dalos György: Haider és az ő „harca”


Az 1943-ban született osztrák történész azonban némi joggal tartott attól, hogy a túlságosan is áttetsző utalással sajtópert provokálhat. Így azután az Orac Verlagnál megjelent mű a „Haiders Kampf”, azaz „Haider harca” címet viseli. Az FPÖ vezére és parlamenti frakciófőnöke pedig, szemben eddigi érzékenykedéseivel, ezúttal nem folyamodott jogi eszközhöz bírálójával szemben.

Dalos György: „Most aztán van glasznoszty”

„Ez a legújabb zsákutcánk”


Dalos György: Roginszkij úr, mi a helyzet mostanság a KGB-vel, az Állambiztonsági Bizottsággal?

Arszenyij Roginszkij: Annyi biztos, hogy most aztán van glasznoszty. Lehet szidni a KGB-t, aktuálisan és történelmi vonatkozásban egyaránt. Mindennek azonban az égvilágon semmi jelentősége nincs. Olyannyira, hogy a kérdés még valamiféle komolyan vehető vitát sem vált ki. Egy sajátos átalakulásnak vagyunk tanúi: hatalmas apparátus aprózódik szét. Előbb Gorbacsov, majd Jelcin vont ki különféle részlegeket a KGB-ből.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon