Skip to main content

1960

Vissza a főcikkhez →


Tisztelt nagyközönség!

Rohanó korunkban annak is örülünk,
Ha kenyerünk s borunk van.
Ámulunk, bámulunk, szorongunk is egyben,
Ha arra gondolunk, mi lesz ’81-ben?

Nem csoda, ha hajszolt napjaink meguntán,
Elragad minket a nosztalgiahullám.
Ennek hódolunk most, mert hisz ez a módi,
Műsorunk igaz lesz, és nem csak valódi.
Ellenzéki hangot itt senki se várjon,
Nem fogunk rágódni minden visszásságon.
Magyar szatírának ez nem lehet célja,
Mi a hivatalnak vagyunk kabaréja.
Mi korhű dalokkal, drámarészletekkel,
Versekkel, táncokkal és derűs hírekkel,
És olyan szövegekkel, mik megszívlelendők,
Idézzük fel a szép hatvanas esztendőt!

Egy kis költészet

Bár vannak nálam hivatottabb költők,
Akiknek tolla csapágyon forog,
Az időt üres merengéssel töltők,
Kikből peregnek gyöngyként verssorok,
De míg szétszórják gyöngyük garmadával,
Mint házmester ki hamut kőre hint,
Én lépést tartok helyettük a mával,
És megéneklem munkásőreit.

Nem vagyunk mi fényes úri hadsereg,
Nincsenek itt grófok, sem hercegek,
Munka törte markunk, gondra szült anyánk,
Meg se rezzen kezünk, a fegyverünk a gyár.

Hej, munkásőrnek egy baja, így van-e?!
Mért nincs három élete, élete?
Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja,
A harmadikkal egy a fegyvere.
Hogyha majd az óránk ütni fog nekünk,
Szputnyik száll az égbe pajtás velünk.
Jaj, de szörnyen aggaszt, hogy leszünk meg fönt,
Hogyha nem lesz fegyver az angyalok között.

Munkásőrnek egy baja, így van-e?!
Mért nincs három élete, élete?
Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja,
A harmadikkal egy a fegyvere,
Hej!

Most az enyhülésnek pezsdítő nyarában,
amikor béke van, amúgy általában,
párásodó szemmel nézzünk vissza újra
ama békebeli hidegháborúra.




Baj van a tudattal. Egyesek még lopnak.
Lába kél a szépen növő népvagyonnak.
Hej, de messze is van a jövő kék fénye,
addig is vigyázzunk a felépítményre.

Részlet egy bűnügyi riportból

Amikor a férfi megismerkedett a fiatal nővel, még nem sejtette, hogy ez az ismeretség a nő részéről nagyon is tudatos. Nem a férfi, hanem a gyári gondnok kellett neki. A nő ugyanis egy bűnbanda tagja volt. Miklósi Andrást egyébként nehezen lehetett volna megkörnyékezni, hiszen évtizedek példái tanúsítják, mint vigyázta a gyári vagyont. De most, hogy a fiatal nő közeledett feléje, elvesztette az eszét. Az 55 éves férfi el akarta hitetni magával, hogy öregedő férfiassága kell a fiatal nőnek, a nő pedig táplálta benne ezt az érzést. A banda tagjai elégedetten figyelték a fejleményeket. Egy kellemes estén a fiatal nő kölcsönlopta a raktár kulcsát. A gondnok másnap reggel meglepve látta, hogy a hátsó kapunál kakaóval keveredik az út pora. Már hivatták is az irodára: két és fél mázsa kakaó eltűnt. Fogalma sem volt, hogy a banda az ő kulcsával lopta el a drága kakaót.

Változó korunkban változnak a szavak,
Vagy nem is változnak, csak épp mást mondanak.
És nehogy még tartalmuk túlontúl kitessék,
őrködik fölöttük az új nyelvhelyesség.

Édes anyanyelvünk

Tudja mindenki, hogy a régi kocsmák és korcsmák hályett ma italboltban fogyasztják dolgozótársaink, amit fogyasztanak. A rongyos, szurtos, vásott inasgyárek is áltűnt, az ipari tanuló feszít hályette csinos egyenruhájában. És nincs kanász sem, hanem sártésgondozó, és így tovább. Érthető, miért nem ragaszkodtunk a régi szavakhoz. Túlságosan tálítettek voltak tártalmilag, igen sok fűződött, ragad hozzájuk a régi válájárából. Ahogy a régi üdülés az urak gondtalan háverészését jelentette, ma a jól dolgozó munkások mágérdemelt pihenésére vonatkozik, anélkül, hogy a szó megváltoztatható. Vagy gondoljunk a rágen olyan rosszízű párászt szóra, amelyet párásztságunk a két háború között igán szívásen elhagyott volna, és mályhez olyan sok lebecsülés tapadt. Új hangulata lesz a szónak az új visálóitól, háló, mint a sok tréfára alkalmat adó agronómusnak, amelyet vidéki nyálvjáráskutatók mindennek hallottak, agromónus, ugromónus, csak éppen agronómusnak nám.

Téeszgazdának jól megyen a dolga,
Megyeszerte bevált az új életforma.
A tudós doktor meg ne éljen hiába,
Bevezeti őt a higiéniába.

Az árnyékszék igen fontos kelléke a háztájnak. Nemcsak akkor kell árnyékszéket építeni, ha az építkezés után még maradt helyünk. Hanem már akkor, mielőtt a ház építése megkezdődött volna, hiszen a ház építőjének is szüksége van árnyékszékre. A dolog nagyon egyszerű lenne. Ha a falvak és a tanyák lakói megértenék, mennyire fontos a korszerű árnyékszék, és rászánnák azt az összeget, amelyért már megfelelőt építhetnek. A rosszul épített árnyékszék ára kidobott pénz.




Az egykori lelkész civil ruhát öltött,
S lelkünkre kötötte a tiszta erkölcsöt.
Beszédét hetente műsorunkra tűzték,
Aki ráhallgatott, talán ma is szűz még.

Lehetsz szerelmes, járhatsz együtt, és beszélgethetsz, szórakozhatsz, kisleány. Szerelmeslevelet, naplót írhatsz, és sok egyebet, de ne szakíts magadnak éretlen gyümölcsöt. Ne szeretkezzél! Nem méltó a mi úttörő, a haladásban az elsők közt járó társadalmunk ifjúságához, hogy mámorban és önfeledésben éljen. Korán, éretlenül, kapkodva. A magatok fejlődését gátoljátok, nyomorult élvezőkként megmérgezitek magatokat, mint az alkoholisták. Ezt a rendet mi nem fogjuk feloldani. Ezt az erkölcsöt mi nem adjuk fel. Ha ezt kimozdítanánk, megrendülne társadalmunk szép épülete. Mi az erkölcsi tisztaságot a családi életben keressük! Ha úgy is állunk, hogy családi körben ma nem mindenütt fakad erkölcsi tisztaság, szíves, emberséges harmónia, mégis ilyen az igazi magyar család. Például a Szabó család.




Előbb megbírálta Lukács a Madáchot,
később megbírálták mások a Lukácsot.
Csakhogy a Lukácsot tovább is bírálták,
míg a Tragédiát rehabilitálták.

Még talán egy lépéssel tovább is mehetett volna a rendezés. Az Úrban az önmagával eltelt aggastyánt, a jámbor aggot jobban kiemelhette volna. Madáchnál az Úr azért öregesebb és önteltebb is, fenségében is kisebb. Ezt is érzékeltethetné a rendezés. Eredeti elképzeléssel nyúltak Szegeden Lucifer figurájához. A cél, úgy hiszem, az volt, hogy szavainak súlyát megnövelni. Ungvári Lászlónak nem volt könnyű dolga. Ez egyszer monumentális intrikust kellett a színpadra állítania, nem kis gonoszkodót, hanem egy világméretű ördögöt. Neki is csak azt mondhatnám, menjen tovább ezen az úton…


































































































Megjelent: Beszélő folyóirat, 1. szám, Évfolyam 4, Szám 1


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon